FIGYELEM! A cikkben spoiler-ekkel találkozhattok!
A bevezető senkit se zavarjon össze, nem egy tini lány írta át Az utolsó gyarmatot. A Zoé története a Vének háborúja-sorozat negyedik része, ám nem egy új sztorit kap az olvasó. Történt ugyanis, hogy Scalzi elmondása szerint sokan érdeklődtek a Szellemhadtestből és Az utolsó gyarmatból megismert Zoé Boutin iránt, így az író úgy döntött, hogy „előveszi” egy kötet erejéig a karaktert. Ennek pedig egy meglepő módját választotta: a sorozat harmadik részének cselekményét az akkor tizenöt éves lány szemszögéből mutatja be nekünk. Az utolsó gyarmat sztorijáról itt olvashattok, így nem írom le nektek újra, inkább kitérek arra a pluszra, amit Scalzi Zoén keresztül ad nekünk (a könnyebb érthetőség érdekében azért érdemes átfutni a linkelt anyagot).
Az előző kötetben ugyanis maradtak hézagok ÉS MOST JÖN NÉHÁNY SPOILER, bár akik olvasták Az utolsó gyarmatot, azoknak nem lesznek újak. Adottak például a „vérfarkasok”, akik nem kis problémát okoznak a gyarmatosítóknak a Roanoke-on. Ők akkor váratlanul el is tűnnek, különösebb magyarázat nélkül. A Zoé történetében viszont róluk is több dolgot tudhatunk meg, s kiderül az is, hova lettek hirtelen. Vagy ott van a katarzis, amikor a bolygót lerohanják, ám Zoé egy diplomáciai látogatásból életmentő szuperfegyverrel tér vissza, ám azt senki sem tudja, hogy milyen módon szerezte meg az eszközt. Nos, a negyedik rész erre is magyarázatot ad, valójában azonban nem itt rejlik a regény igazi ereje. Az írónak nem kis munkájába kerülhetett, hogy családos, meglett férfiként egy tinédzser lány szemszögéből és stílusában írjon meg újra egy könyvet. Scalzinak azonban mégis sikerült. Zoé és barátainak szemén keresztül éljük át újra a Roanoke-ra érkezés körüli problémákat, a gyarmatosítás informatikától elhatárolt küzdelmeit, s mindeközben plusz érzelmi adagokat kapunk, hiszen a fiatalok kezdődő szerelmi életébe (na nem úgy) is bepillantást nyerünk. A kiegészítő szálak, amelyek néhány, Az utolsó gyarmatban homályos részletet dolgoznak fel remekül sikerültek, tökéletesen beilleszkednek a történetbe. A kötet egyes szám első személyben íródott, s Zoé beszédstílusa is passzol egy kamasz lányéhoz, ami még hitelesebbé teszik a karaktert. Attól azonban nem kell tartanunk, hogy valami csöpögős tiniregényt kapunk, sőt, a történet csak még több bonyodalmat és akciót hoz, ami egy magasabb szintre emeli Az utolsó gyarmatot is.
A kötetért köszönet az Agave Könyveknek!