Miután segített Josephine-nek visszaszereznie az örökségéül jogosan áhított trónt, Caim útra kel, hogy fényt derítsen szülei eltűnésének és meggyilkolásának rejtélyére. Útja északra vezet, ahol nem talál túl meleg fogadtatásra, s az Árny erői is egyre határozottabb és sötétebb jeleket hagynak maguk után. Végül egy szedett-vetett társaság élén találja magát egy nagy hatalmú boszorkány és egy romlott lelkű nagyúr seregeivel szemben, s rá hárul a feladat, hogy végre békét hozzon az északi királyság népeire. Ám a dolgok csak látszólag ennyire egyszerűek, hiszen a sötétség apránként begyűrűzik az általa ismert világba, s a múltjával kapcsolatban olyan dolgok látnak napvilágot, amelyek a végletekig összezavarják az orgyilkos mostanában egyébként is ingatag lelkivilágát.
Mindeközben Josephine is igyekszik megküzdeni a sorsával, s ifjú császárnőként helytállni újdonsült hivatalában. Ám a diplomácia útvesztői sokszor még a legtapasztaltabbak számára is tartogatnak váratlan kanyarokat, a leány dolgát pedig a többször is az életére törő démoni merénylő sem könnyíti meg.
Az Árny csábítása tovább viszi az Árnyorgyilkos-trilógia első részének hangulatát és stílusát:dark-nak dark, fantasy-nak fantasy. De olyannyira dark, hogy itt minden egyes karakter üresre szívja a gázpalackot, néhányan pedig még rá is gyújtanak hozzá, hogy végleg elfüstölhessenek a kötet lapjairól. A jól megszokott „a főhős túléli és folytatja útját az igazság kiderítésének rögös útján” című happy end-en kívül nem sok vidám pillanatot kapunk. Az író képen vág minket képzelt világának árnyoldalával, Josephine-en keresztül a politika mocskos játszmájával és Caim-en keresztül a gonosz határtalan kegyetlenségével. A legmegnyerőbb ebben az egészben viszont az, ahogy Sprunk a szereplők jellemfejlődését tárja elénk. Akad egy-két gyanúsan sablonos karakter, ám a főhősök szellemi és fizikai (ez utóbbit a spoilerezés mellőzése miatt nem fejtem ki) változásait olyannyira élvezhetően és kellemesen burkoltan tárja elénk, hogy azok tökéletesen illeszkednek a sztoriba. Nincs zavaró belemagyarázás, egyszerűen csak végignézhetjük, ahogy a sok dráma milyen embert formáló erővel hat ezekre a sokszor hányatott sorsú emberekre. A regény hangulata teljesen rendben van: míg a sorozat előző kötete lassan indult be, itt már a kezdetektől akciódús cselekményt kapunk, ez pedig nem is változik a végkifejletig. Nos, ha Az Árny fia fülszövegén az állt, hogy „igazi dark fantasy”, akkor Az Árny csábítása eltaposta a nagytestvért és egy határozott mozdulattal elorozta a titulusát.
A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak!