Othir városában korrupció és bűnözés tenyészik. Remek hely ez az olyan profi és hidegvérű bérgyilkosoknak, mint Caim. Évek óta űzi már ezt a mesterséges oltalmazó szelleme, Kit segítségével, aki mások számára láthatatlan. Egy kis híján kudarcba fulladt küldetése után Caim úgy dönt, hosszabb pihenőre megy, ám megbízója végül ráveszi még egy utolsó küldetésre. Egyetlen idős férfival kell végeznie. Sem őrök, sem bevehetetlen erőd, ám a munkát két nap alatt el kell végeznie. A busás jutalom érdekében elvállalja a feladat, bár ekkor még fogalma sincs arról, hogy mibe is keveredik valójában. A gondok akkor kezdődnek, amikor az adott épületbe behatolva célpontját holtan találja, kivájt szívvel, ráadásul a férfi lánya, Josephine is rányit. Az már csak tetőzi a bajokat, hogy a városi őrség meglepő hirtelenséggel jelenik meg, s nem csupán vele, hanem a leánnyal is végezni akarnak. Bár maga Caim sem tudja, hogy miért, de megmenti az ifjú hölgyet, akivel óriási nehézségek árán sikerül elhitetnie, hogy nem ő ölte meg az apját. Miután Josephine megszökik bérgyilkosunktól, akinek a kis fruskát ismét a város őreitől kell megmentenie (mert természetesen a lány rögtön hozzájuk szalad, ám az ő szándékaik továbbra sem változtak), ráadásul egy szinte halálos sebet is kap, a hölgyemény hinni kezd a férfinak, s együtt látnak neki, hogy kiderítsék, mi is folyik ennek a titokzatos ügynek a hátterében. Egy egész birodalmat átszövő sötét tervbe csöppenek, amelyben Caim-nak meg kell tanulnia irányítani titokzatos és ismeretlen forrású képességét, ami az árnyak irányításában ölt testet, s meg kell küzdenie saját belső démonaival, míg Josephine-t a múlt trónusának emlékei taszítják jövője felé…
A könyv fülszövegében ez áll: „Az Árny fia igazi dark fantasy”. Nos, dark-nak dark, fantasy-nak fantasy… és meg is marad ennek. A regényben megtalálható a műfajhoz köthető klisék többsége: a hányattatott sorsú főhős halott szülőkkel, titokzatos képesség, aminek eleinte nem tudjuk az eredetét, az apa régi katona társa, aki a szülők halála után neveli a fiút. Persze ezek a dolgok egyáltalán nem negatívak, hiszen Az Árny fia egy nagyon is élvezhető és magával ragadó kötet, ám sajnos a hangulatot megbélyegzik. Nem tudtam teljesen beleélni magam a történetbe. De! Amikor már azt hittem, hogy a regény nem tud semmi újat mutatni és belesüppedek a „jól megszokott fantasy-feelingbe”, akkor elérkezik a nagy fordulat (amit most nem kívánok spoiler-ként feltárni) és végül az „igazi fantasy-feelingbe” zuhantam bele. Végül bepörögnek az események, és bár továbbra is kapjuk a jól megszokottat, végül elért a hangulat oda, ami miatt azt kellett mondanom, hogy igen, megérte elolvasni Az Árny fiát (és azt se felejtsük, hogy Sprunk ezzel a regénnyel debütált a porondon).
Értékelés:
7/10
A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak!