Hirdetés

Kritika – Jonas Jonasson: Az analfabéta, aki tudott számolni

|

Jonasson előző kötetével magasra emelte a lécet, s a fülszöveg szerint ezt most röhögve át is ugorja. De vajon tényleg ekkora a lendület a svéd szerző új regényében?

Hirdetés

Na, ha röhögve nem is, de azért hangosan kacarászva átlendül azon a fenn említett lécen. Az analfabéta, aki tudott számolni cselekménye alapvetően két szálon fut. Az egyik Dél-Afrikában indul, s főszereplője Nombeko, akinek életében az első nagy változást az okozza, hogy tizenötödik születésnapján a Soweto nevű bádogváros latrinairodájának főnökévé nevezik ki. A lány könnyedén ellátja feladatait, mert bár írni és olvasni nem tud, a számolás kifejezetten jól megy neki, s az esze is úgy vág, mint a borotva. A sorsnak köszönhetően azonban nem csupán írni és olvasni tanul meg, hanem ráadásként még egy maréknyi csiszolatlan gyémántot is szerez, ezen események megkoronázásaként pedig Johannesburgban elgázolják. Ekkor közel járunk a ’80-as évekhez, s a feketék helyzete enyhén szólva hátrányosnak nevezhető volt az adott térségben, így természetesen Nombekót hozták ki felelősnek a baleset kapcsán, attól függetlenül, hogy a sofőr véralkoholszintje a plafont verte volna egy öt méteres belmagasságú épületben is. Nem szeretném a teljes sztorit elmesélni, legyen elegendő annyi, hogy ennek a gázolásnak köszönhetően a fiatal leány kapcsolatba kerül a dél-afrikai elnökkel, a kínai kormánnyal, hat atombombával, illetve még eggyel, ami annak ellenére létezik, hogy nem létezik. És még két ügynök is a halálát akarja, miközben tíz kilogramm általa oly kedvelt szárított antilophús is rossz címen landol.

A történet másik (két) főszereplője Holger. Azét írtam kettőt, mert ketten vannak, ugyanis ikrek. Holger és Holger. Ám egyikük hasonlít a hetedik atombombához: úgy létezik, hogy nem létezik. Ennek oka az enyhén kattant édesapjuk, aki születésétől fogja nagy tisztelője volt a svéd királyi családnak (ez a szál Svédországban játszódik), ám egy, a királlyal esedékes kellemetlen affér után a nézetei gyökeresen megváltoznak. Ennek köszönhető, hogy egyik gyermekét titokban tartja, mert valójában csak egy fiút várt, akit arra nevel majd, hogy megdöntse a monarchiát Svédországban. Így míg például Holger1 iskolában volt, addig Holger2 otthon a republikánus eszméket tanulta az apjától, majd másnap cseréltek. S ennek okán történt, hogy a két gyermek közül csak egyikük kapott születési anyakönyvi kivonatot, s minden egyéb, a létezését igazoló okiratot. Most ugranék egy nagyot: a fiúk közül persze csak egyikük követi vakon apja nézeteit, Holger2 azonban szentül hiszi, hogy az öregnek nincs ki mind a négy kereke. Ám szüleik halála után nem sokat gondolkodhatnak holmi eszméken, hiszen valahogy túl kell élniük, s a sors váratlanul összesodorja őket Nombekóval, aki Svédországba menekülvén véletlenül magával hozza a nem létező hetedik atombombát. A csapat élete ekkor lódul egy hatalmasat, hiszen sajnos nem olyan egyszerű a svéd kormányra tudtára hozni egy három megatonnás atombomba létezését, ráadásul izraeli ügynökök igyekeznek megszerezni a veszedelmes fegyvert. Amíg Nombekóék valami megoldást próbálnak kieszelni, addig csakhamar egy autó rakterében találják magukat a svéd királlyal, a miniszterelnökkel és az atombombával, ami egy véletlen detonáció esetén körülbelül hatvan kilométeres körzetben mindent elpusztítana, nem beszélve a további járulékos veszteségekről…

Nos, az előző két bekezdés hosszabb lett, mint szerettem volna, s még így is alig beszéltem valamiről. Jonasson könyve egy alaposan kidolgozott és jól átgondolt mű. A több mint négyszáz oldal évtizedeket ölel fel, s bár a karakterek felvezetése miatt a cselekmény lassan indul be, aztán legalább olyan pörgőssé válik, mint A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (na persze nem a százéves ember tempójára, hanem a regény cselekményére gondolok). Az író megtartotta első regényének alappillérét: mesterien sorakoztat egymás mellé, elé és mögé olyan véletlenszerű eseményeket, amelyek néhol humoros, esetenként drámai, de akár katasztrofális végeredményt hoznak. Jonasson zseniális és sajátos nyelvezettel, kifejezésmóddal ír – nem is akárhogy. S míg a két Holger és Nombeko életét követjük nyomon, addig morzsákat kapunk az aktuális korszak politikai helyzetéről is, ami folyamatosan növeli a drámát, hiszen a nukleáris fegyverkezés idején a semleges Svédországra nem feltétlenül vethetett volna jó fényt egy nem létező, mégis jelen lévő atombomba.

Mint említettem, Jonasson A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című kötetének stílusában alkotta meg új regényét is, ám felülmúlni nem tudta azt. Számomra hiányzik az a plusz, ami a százéves Allan történetében jelen volt. Persze Az analfabéta, aki tudott számolni egyáltalán nem unalmas és lapos, főleg ha az író előző művétől eltekintünk, s attól függetlenül, hogy a „nyugdíjas imposztort” nem tudja letaszítani a trónról, nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek, aki megkedvelte a százéves embert.

 

A kötetért köszönet az Athenaeum Kiadónak!

 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.