Kritika – Kondor Vilmos: Bűnös Budapest-ciklus

Napjainkban a televíziós krimisorozatoknak köszönhetően az irodalomban is újra fénykorát kezdi élni a műfaj, melynek Kondor Vilmos az egyik legsikeresebb hazai képviselőjévé vált. Az 1954-es születésű, jelenleg középiskolai matematika-fizika szakos tanárként ténykedő Kondor 2008-ban mutatkozott be a Bűnös Budapest-ciklus első kötetével, a Budapest Noir-ral. A sorozat kötetei azóta közel két tucat országban jelentek meg.

A Budapest Noir története 1936-ban, Gömbös Gyula miniszterelnök halálakor indul. Főszereplőnk Gordon Zsigmond, Azt Est című napilap bűnügyi zsurnalisztájaként dolgozik. Bár a sajtó a miniszterelnök halálával van tele, s jelenleg ez a téma mindenütt, Gordont mégis inkább egy különös haláleset foglalkoztatja: holtan találnak egy feltehetően zsidó lányt, aki a jelek szerint prostituáltként kereste a kenyerét. Mindez alapjaiban véve nem is lenne különös, ám a tény, hogy amikor pár órával korábban meglátogatta egy ismerősét, aki történetesen detektívfelügyelő, s amíg várakozott, addig az illető kihúzva hagyott fiókjában véletlenül meztelen képeket talált a halott lányról, na az már igen fura. Így hát Gordon nyomozni kezd, s bár folyamatosan falakba ütközik, ráadásul egyszer jól meg is verik, ő annál kitartóbban követi a nyomokat, amelyek végül a legfelsőbb körökig viszik. Ez az út akár az életébe is kerülhet, s ha ez nem lenne elég, még szerelmét, Eckhardt Krisztinát is bajba sodorhatja. A Budapest Noir fantasztikus hangulatú regény. A kor politikai helyzete – mind Magyarországon, mind világszerte – egyre élesebbé válik, s ez a kötet szinte minden során érződik. Az író mesterien tárja elénk Budapest sötét oldalát, nem egyszer olyan élethűen és húsba maróan, hogy az ember gyomra szinte görcsbe rándul. Összeesküvések, sötét titkok és még sötétebb egyezségek, mindezek egy megállíthatatlan és meg nem alkuvó újságíró szempontjából: na, ez az igazi noir!

Persze Gordon története folytatódik, három évvel később, tehát 1939-ben találkozunk vele ismét, a ciklus Bűnös Budapest című epizódjában. Egy margitszigeti uszoda medencéjében holtan találnak egy lányt. Radványi Andor újságírónak, Gordon barátjának titkos információi vannak az elhunytról, akiről az elsődleges adatok alapján azt állítják, hogy egy bizonyos Molnár Mancika – egy tehetséges, ifjú táncos. Andor azonban tudja, hogy ez nem igaz, mert Mancikát – aki egyébként a fiatal zsurnaliszta szerelme - ő bújtatja, mivel a lány „hallott valamit, amit nem kellett volna”. Radványi Gordon segítségét kéri, ám mielőtt Zsigmond bármit is tehetne, Mancit és Andort is holtan találják, ráadásul a halál oka mindkét esetben kábítószer túladagolás. Mindeközben nyomtalanul eltűnik három vöröskeresztes autó, amelyek gyógyszert és kábítószer alapanyagú készítményeket szállítottak volna a lengyel frontra. Az ügyben azonban nem csak Gordon nyomoz, felsőbb körökből egy bizonyos Wayand Tibor, sötét múltú magánnyomozón keresztül bevonják a kutatásba Nemes Sándor nyugalmazott detektív főfelügyelőt is. Ám míg Zsigmond először csak Radványi halálának okára és egy betiltott, majd ismét előkerült kártyajáték rejtélyes mivoltára próbál fényt deríteni, addig Nemes kifejezetten a három autó után kutat. A szálak összefutnak, s a két férfi olyan titkokra derít fényt, amelyek az egész ország sorsát megpecsételhetik. A dolgok tetejébe pedig egy magát Eckhardt Annának nevező nő is feltűnik Gordonnál, aki Krisztina húgának adja ki magát, ám valódi személyazonosságát Zsigmond nehezen tudja kideríteni, hiszen Krisztina Angliába utazott egy munkalehetőség miatt, a levelezés pedig oda eléggé nehézkes, viszont a nő még egyszer sem mesélt arról, hogy lenne lánytestvére… A Bűnös Budapest folytatja, amit a Budapest Noir elkezdett: magával ragadó, hiteles hangulatával még mélyebbre taszítja az olvasót a főváros sötét, szennyel teli világába. Hol valós, hol kitalált – ám annál életszerűbb - karakterek vezetik az olvasót, s Gordonnak magának is meg kell mártóznia a város szennyében ahhoz, hogy igazságot tehessen. Főszereplőnk természetesen jelentős személyiségfejlődésen megy át, immár tapasztaltabban, tettre készebben áll neki a nyomozásnak. A kötet ugyan eléri a Budapest Noir által magasra helyezett lécet, ám átugrani mégsem képes azt, ez azonban cseppet sem ront az élményen, sőt: tartja magát egy belevaló krimi, egy elragadó noir szintjén.

Majd négy év elteltével, 1943-ban Gordon Zsigmond ismét egy kétes ügybe keveredik. Az immáron a Reuters-nek dolgozó zsurnaliszta nehezen ugyan, de végül igent mond Ujszászy István, az Államvédelmi Központ vezetőjének azon kérésére, hogy Kállay miniszterelnök munkáját segítse. A feladata csupán annyi, hogy elszállítson egy csomagot Velencébe és azt átadja az összekötőjének. A dolgot elsősorban az nehezíti, hogy előkerül a korábban, megismert Wayand Tibor, aki egykor rendőrként dolgozott, ám korrupt ügyei miatt kizárták, most azonban ismét bekerült a testületbe. Ez nem is okozna különösebb gondot, ám a tény, hogy figyeli Gordont - s a továbbra is Londonban dolgozó Krisztina testi épségre is veszélyes célzásokat tesz, az már felettébb nyugtalanító. Gordon Londonon keresztül indul hát Velencébe, s magával viszi Krisztinát, hátha így nagyobb biztonságban lesz a lány. Olaszországban azonban balul sülnek el a dolgok: az összekötőt megölik, s kis híján a zsurnaliszta is ott hagyja a fogát. Gordon fél Európát bejárva hazatér, s barátjától, Gellért Vladimir felügyelőtől kér tanácsot, hiszen mostanra biztosnak tűnik: kém bujkál a legfelsőbb körökben. Most már csupán azt kell kideríteni, hogy ki az, s legfőképp, hogy kinek dolgozik. Elérkeztünk a Bűnös Budapest-ciklus tetőpontjához. A Magyarországot egyre sújtó nyomás erősödik, a vezetőknek hamar cselekedniük kell, ám minden irányból áruló szemek lesik munkájukat. Kondor hihetetlen tájékozottságról ad tanúbizonyságot: képes volt úgy végigvezetni Gordont az európai és magyarországi eseményeken, hogy az újságíró teljesen belesimul a történésekbe, szinte részévé válik az élő történelemnek. A karakterekre továbbra sem lehet panasz, az író igyekezett a legapróbb részletességig kidolgozni a főbb szereplőket, míg a mellékesebbek bemutatását nem vitte indokolatlanul túlzásba. A budapesti kémnek immáron sikerül meglépnie a sorozat első kötete által felhelyezett lécet, s lehetetlennek tűnő módon még mélyebbre süllyedünk a korrupció és a bűn, vérrel és árulással megtöltött mocsarába. Egyfajta hangulati tetőponthoz is érkezünk, ami leginkább a végkifejletben érződik: baljós és sötét dolgokat vetít előre a befejezés, ami megnyitja az ajtót a vészesen közelgő hidegháborúnak.

1946 tűzforró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség pedig a Vörös Hadsereg segítségével nyomozni kezd. Gordon igyekszik a saját módján felgöngyölíteni az ügyet, ám folyton halottakba botlik. Mindeközben a rendőrség sorra tartóztatja le Budapest hírhedt bűnözőit, akik pénze nyomtalanul eltűnik. Felbukkan egy titokzatos orosz is, aki felkelti Gordon érdeklődését, s egy amerikai katonával karöltve igyekszik a sokasodó rejtélyekre fényt deríteni. Ráadásul Zsigmond egészségügyi állapota sem tökéletes, hiszen egy korábbi bombázás során a válla súlyosan megsérült, s egy fémdarab maradt a csontban, ám megműteni csak hetek múlva tudják. A helyzetet pedig még tovább bonyolítja, hogy a bombázás során meghal barátja, Gellért Vladimir, így a férfi kislányáról neki és Krisztinának kell gondoskodnia. Azt hiszem, a Budapest romokban a ciklus leggyengébb epizódja. Olvasás közben az volt az érzésem, hogy az író nagyon élethűen akarja ábrázolni a főváros ostromát követő időszakot, ám néhol inkább csak zavart okozott. Kezdjük azzal, hogy az egyes fejezetek közé néhol visszautalások kerültek több – akár hónapokkal – korábbi eseményekre. Ezzel Kondor valószínűleg a drámai hangulatot szerette volna fokozni, ám az első egy-két ilyen „flashback” inkább csak zavaróan hat, szinte erőszakosan töri meg a regény menetét és szakítja meg a hangulatát. Ugyanakkor a korabeli helyzet ábrázolása Gordonon keresztül dicséretet érdemel. A zsurnaliszta a munkájába menekül, sokszor elhanyagolva a családját, kimaradozik éjszakára, kétes események közepébe cseppen, néha ő maga sem tudja, hogy mit is keres az adott helyen, ahová keveredett. Ez a leírás általánosan sokakra igaz volt: próbáltak lehetőségeket keresni, igyekeztek valamivel átvészelni a gondterhes időszakot és próbáltak helyrerázódni az ostrom után. Gordonon keresztül egy egész világszemléletet megismerhetünk. Hősünk talán most érik meg igazán, hiszen eddig soha nem tapasztalt problémákkal kell megküzdenie, s jelleme itt forr ki végérvényesen. Végre megjárja azt a poklot, amiből felemelkedve győzelmet arathat, vagy végleg elbukik. A Budapest romokban közel sem hibátlan, de Kondornak a hiányosságokat sikerült olyan pluszokkal ellensúlyoznia, amelyek igazán élvezhetővé teszik a regényt.

Több mint egy évtized múltán találkozunk ismét Gordon Zsigmonddal, aki jelenleg Bécsben él feleségével, Krisztinával. Egyik nap maga a jeges rémület tölti el mindkettejük szívét, amikor Gordont Bécs egyik hullaházába hívják, hogy azonosítsa nevelt lánya holttestét. Ám viszonylag megkönnyebbülve szembesül a ténnyel, hogy bár a halott leány valóban az ő Emmájának a papírjait használta, mégsem egy és ugyanaz a személy. De akkor hogyan kaparintotta meg fogadott gyermeke személyazonosságát? Az újságíró aggódni kezd, Emmától ugyanis már rég nem kaptak levelet, így egy ismerőse - no meg a szerencse – segítségével Krisztinával együtt visszatér Budapestre, hogy kiderítse, mi is történt a lánnyal valójában. Magyarországra érve azonban meglepetten tapasztalják, hogy kitört a forradalom (ugyanis éppen 1956 októberét írjuk). Gordon azonnal nekilát a nyomozásnak, veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekbe keveredik, jóformán minden utcasarkon beépített emberek és a halál lesnek rá, hiszen nem merültek a feledés homályába a Bécsbe távozásának okai és körülményei. Régi jó - és kevésbé kedves - ismerősök és barátok tűnnek fel, akik hol segítik, hol akadályozzák Gordont, s Budapest véráztatta utcáin a sokszor értelmetlen nyomok végül értelmet nyernek, miközben a főváros a forradalom tűzében ég, s szinte minden magyar szív egyszerre dobban... A Budapest novemberben elragadta a Budapesti kémtől a „ciklus tetőpontja” címet. Mintha Kondor az ötödik kötetre teljesen magára talált volna, s megalkotta a sorozat méltó befejezését. Nem sok ragoznivaló maradt: bűnözés, titkok, fordulatok és persze a legendássá vált forradalom. A Budapest romokban után az író még mindig tudta fokozni Gordon szenvedéseit: megtudjuk, hogy Bécsbe való távozása előtt hónapokig volt fogságban, ahol kínozták is becsülettel (vagy inkább becsület nélkül), s csak Krisztina titokzatos ügyködésnek köszönhetően menekül meg. Ez a kötet minden tekintetben megkoronázása a Bűnös Budapest-ciklusnak, hiteles karakterekkel, korhű ábrázolással és megtörtént eseményekkel „sokkolja” az olvasót, s egyben gondoskodik arról, hogy szinte lehetetlen legyen letenni. Mindent összevetve a Bűnös Budapest-ciklusra nem igazán panaszkodhatunk. Kondor remekül megoldotta, hogy míg elsősorban Gordon legyen a figyelem középpontjában, addig mellékszálként hol apró kenyérmorzsák, hol egész falatok formájában kapjuk meg a történelmi eseményeket, így igaz a kötetekre, hogy a szórakoztatás mellett még tanítanak is. Természetesen nem hibátlan a sorozat. Nehéz is lenne egy debütáló írónak valami támadhatatlanul tökéleteset alkotnia. Ám ha egy helyen valami hiányzik, akkor máshol jön valami több, ami megteremti az egyensúlyt és megmenti a helyzetet. De talán éppen ez adja az egész varázsát: Kondor Vilmos jött, írt és győzött. A kötetekért köszönet az Agave Könyveknek!