Nem lehet szó nélkül elmenni A mi Urunk népe mellett. Ljudmila Ulickaja változatos hangon megszólalva, fantasztikus hangulatteremtéssel és mélyről jövő érzésekkel mesél az olvasónak. Az orosz írónő elbeszélései elgondolkodtatnak, megráznak, néha egy kis melegséggel is eltöltenek, de semmiképpen nem hagyja érzelmi reakció nélkül az embert. Csodákat és hétköznapi dolgokat, furcsaságokat és a világ legtermészetesebb dolgait meséli, de olyan szépen és hatásosan, hogy történetei szinte beszippantják az olvasót.
Első alkalommal volt szerencsém Ulickaja-t olvasni, és bár még nem ismerem a többi művét, azt hiszem, azt bátran kijelenthetem: ez a novelláskötet különösen alkalmas rá, hogy az ember megismerkedjen az írónővel – mégpedig azért, mert ezzel könnyű őt megszeretni, és felébreszti a kíváncsiságot a többi könyve iránt.
Ljudmila Ulickaja finoman és őszintén fogalmaz. Sajátos és szép stílusa, emberi témaválasztásai, valamint hihetetlen igényessége és mesélő tehetsége méltán emelik az orosz írónőt a mai kortárs szépirodalom legjobbjai közé.
A novellák közül – bár szinte kivétel nélkül mindegyik magával ragadott valamiért – a kötet elolvasása után is az első, A szamár útja című maradt a kedvencem. Azt hiszem, talán azért, mert számomra ebben sikerült legjobban az a hangulatteremtés, ami miatt megkedveltem az írónőt. Az egymástól annyira különböző szereplők – köztük Zsenya, aki máshol is feltűnik, és Ulickaja alteregójának tartják – találkozásánál sikerült egy váratlan módon kialakult, egyszerre ünnepi és szomorú légkört kialakítania az írónőnek, amivel engem, az olvasót azonnal lenyűgözött.
Talán egyetlen „hibát” tudnék csak felróni: sokszor elszomorítottak a történetek – de ez nem is igazán hiba, inkább csak az én egyéni problémám.
Meleg szívvel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki nem feltétlenül csak a szórakozás kedvéért ül le olvasni, hanem mert egy igazi, elgondolkodtató, művészi élményt szeretne.
9/10
A könyvért köszönet a Magvető Kiadónak!