Pannóniában járunk Traianus Caesar uralkodása idején, nem messze Aquincum városától. Egy felderítő szolgálatra kijelölt római katonai egység kerülőutat keres a vadonban, amikor váratlanul támadás éri őket. A merénylőket követve egy eraviscus (pannon őslakó nép) falura bukkannak. A csapat vezetője, Caius Lupius Mustella példát statuál a támadókon: egy öregembert kivégez, egy másik férfival pedig különös kegyetlenséggel teszi ugyanezt, míg katonáinak engedélyt ad a helyi nők megrontására. Egyetlen ember szólal csak fel ellene: unokafivére, Marcus Lupius Melior. Mustellát sértésként éri a férfi lázadása, gyávának és árulónak bélyegzi Meliort, s visszatérve Aquincumba a helytartó, Hadrianus elé viszi a dolgot. Hadrianus mindkettejüknek igazat ad, majd Meliort Solvába (a mai Esztergom) küldi, s kinevezi az ottani helyőrség vezetőjévé, szétválasztva ezzel a unokafivéreket, s megelőzve a további konfliktusokat.
Tizenhat év múltán kapcsolódunk be ismét a történetbe. Hadrianus ekkor már császár, Mustella Aquincum aedilisi tisztjét tölti be, míg Melior leszerelt veteránként éli mindennapjait. A pannon városban azonban rejtélyes haláleset történik, ami árnyékot vet a közelgő ünnepségre: a település ugyanis római városi jogot kap, amelyet maga a császár jelent majd be. Mikor Mustellát is megölik, Melior visszatér unokafivérét gyászolni, s végül reá hárul a feladat, hogy a cselszövések közepette megtalálja a gyilkost, s pontot tegyen az ügy végére még a császár megérkezése előtt...
A történet bemutatása már így is hosszabbra nyúlt, mint gondoltam, s még így sem meséltem mindenről. Hihetetlenül élő és élvezetes képet kapunk a regényben Pannóniáról és Aquincumról, Marcellus tesz róla, hogy az olvasó közel háromszáz oldal erejéig visszarepüljön az ókorba. Szinte magam előtt láttam a korabeli tájat a katonákkal, polgárokkal, épületekkel, a vízvezeték hálózattal, s ez az egyik dolog, ami a könyvet igazán élvezhetővé teszi. A másik maga a történet, ami ugyan lelassul kissé, amikor ugrunk tizenhat évet. Voltak zavaróan meglassult jelenetek, néhol kissé erőltetettnek tetszik a karakterábrázolás. Az író nem mindenhol találta el az arányokat, néhol azt éreztem, hogy belém akarja magyarázni: "ez márpedig igenis egy római ember, római életszemlélettel és punktum". Természetesen nem minden jelenetben történik ez, csupán néhol fordul elő, s a regény összképét nem is igazán rontja, sőt, egy adott jelenetben az ókori hangulatot megerősíti, de ez sajnos a cselekmény kárára megy: lassul a tempó, az olvasó pedig kissé elpunnyad. Ugyanakkor mélyebb betekintést kapunk az egyes karakterek lelkébe, gondolataiba, ami közvetlenebbé teszi az egész kötetet, szinte ismerősként tekinthetünk némely szereplőkre. A krimi vonal kezdetben nem annyira erős, ám A veterán szinte az utolsó oldalig tartogat fordulatokat, s ez mégiscsak egy vérbeli, átható történelmi krimivé emeli a regényt, s ezt a jogot nem is vitathatja el tőle senki.
Értékelés:
8/10