Maros András neve nem ismeretlen az irodalomban, olyan könyvek fűződnek munkásságához, mint a Puff (2001), a Neveket akarok hallani (2003), a Limonádé (2008) és a Csinálni kell (2012). A Semmi negyven egy afféle teniszmemoár, önéletrajzi könyv, amelyben az író teniszkarrierét követhetjük nyomon a kezdetektől egészen huszonhárom éves koráig, amikor befejezte a játékot. Maros a saját történetét meséli el olyan világhírű teniszjátékosok segítségével, mint John McEnroe, Ivan Lendl, Mats Wilander, Yannick Noah, Taróczy Balázs, Boris Becker, Stefan Edberg, Pete Sampras, Andre Agassi és Roger Federer. Bár mindannyian fontos szerepet töltöttek be az író életében, a kötet megalkotásában segítségük valójában csak képletes. Ők mind Maros példaképei voltak, s rajtuk keresztül lehetünk tanúi, hogyan is remélt és talált kitörési lehetőséget egy, a 80-as évek elzárt Magyarországán élő fiú a tenisz segítségével. A kötetben fokozatosan ismerkedünk meg a felsorolt sportolókkal és az ifjú Maros életével, láthatjuk, hogyan befolyásolják McEnroe-ék a fiatal tehetség pályafutását, miközben ízelítőt kapunk a kor sportvilágának helyzetéről.
Az író remekül tálalja nekünk, hogyan is lett a lelkes, fiatal amatőrből profi, mennyit is fejlődött a személyisége az évek során. A tenisznek köszönhetően átléphette a vasfüggönyt, az Egyesült Államokban járhatott egyetemre, s kapott egy nagy falatot a nyugatból. A pergő történet hol humoros, hol drámai, ám ez két véglet pazarul illeszkedik egymáshoz. A Semmi negyven egy igazán szórakoztató könyv. Önéletrajzi kötetként igen nehéz lenne pontot adni rá, hiszen az szinte olyan lenne, mintha a szerző életét osztályoznám. Ez pedig kívül esik a hatáskörömön. Nem is igazán kritika ez az anyag. Legyen elegendő annyi, hogy ez a teniszmemoár egy olyan regény, amit nyugodt szívvel ajánlhatok a teniszrajongóknak, a Maros András-rajongóknak, de azoknak is, akik egyszerűen csak közel 280 oldalnyi élvezetes olvasnivalóra vágynak.
A kötetért köszönet az Magvető Kiadónak!