Az Új Birodalom vélhetően végső győzelmet aratott a nemzetelvűek felett, s egy páratlan eseménnyel igyekeznek megünnepelni diadalukat. Télvíz ünnepére időzítik az ifjú császárnő, Modina menyegzőjét, s fő műsorszámként a nemzetelvű vezető Degan Gaunt és a Melengári Boszorkány, Arista Essendon kivégzése várja a vendégeket. Természetesen Hadrian és Royce mindent megtesz annak érdekében, hogy a nefronita egyház által tervezett programsorozat ne haladjon akadálytalanul, ám a számításaikba több ponton is hiba csúszik. Míg Hadrian egy több szempontból is gyötrelmes alku miatt „állovágként” részt vesz a Télvíz-ünnep hagyományos lovagi tornáján, addig Royce kétségbeesetten igyekszik megoldást találni a két kivégzése váró fogoly és barátja megsegítésére. Mindeközben a birodalom régenseinek is komoly gondja adódik, hiszen kiderül, hogy Modina valójában nem az a bomlott elméjű báb, akit a trónon mutogathatnak, így az utolsó pillanatban az ő terveik is komoly változásokon esnek át. S ekkor még senki sem tudja, hogy észak felől egy szörnyű jóslat igyekszik beteljesíteni saját magát…
A hatkötetes Riyria-krónikák ötödik epizódja egy igen tömör mű. A szálak szép lassan összefutnak, fény derül néhány „szemkidüllesztő apróságra”, míg finom alapot kapunk a sorozat befejező részéhez. Hadrian és Royce, de valójában minden főbb karakter szembekerül a saját démonaival és lelkiismeretével, s többen igen rosszul jönnek ki a végsőnek tűnő lelki-fizikai megmérettetésből. A legvarázslatosabb azonban mégis az, hogy míg az olvasó elsősorban Elan világának politikai átszerveződésével van elfoglalva, addig egy másik, sokkal drámaibb… valami is kibontakozik a háttérben. A varázsló Ezrahaddon megjósolt egy sötét eseményt, amely télvíz végén következik majd be. Sullivan a kötetben csak néhol ad utalást erre a történésre, s a befejezés is csak afféle mellékes, észak felől közelítő, egyelőre ismeretlen problémáról beszél. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez az álláspont hamar megváltozik majd a sorozat hatodik részében. A Riyria-krónikák korábbi köteteivel kapcsolatban többször elmondtam (pontosabban leírtam), hogy a cselekmény időnként kiszámítható és kapunk rendesen kliséket is. A Télvíz idején azonban végre hozza a kötelező újat és bár nem vág minden esetben arcon minket, azért akad egy-két meglepő fordulat, amikhez párosul egy adag humor, megfűszerezve spriccelő vérrel, árulással és túlzottan magabiztos, majd sunnyogva kétségbeeső negatív karakterekkel. Meg néhol pozitív karakterekkel. Kétségbeeső, reményvesztett, halni vágyó pozitív karakterekkel. Személy szerint már nagyon kíváncsi vagyok a hatodik kötetre, mert a végkifejlet tutira nem lesz egy lágy, tavaszi séta a virágoskertben.
A kötetért köszönet a Fumax Kiadónak!