Gaiman Törékeny holmik című novelláskötete ugyan évekkel később született, ám mégis hamarabb olvastam, mint a Tükör és füstöt. Az előbbihez vegyes érzelmek fűznek, míg az utóbbi többet adott a vártnál. A kötetben szereplő harminc mű – novellák és versek – mind megmutatják Gaiman szinte határokat nem ismerő fantáziáját, amibe pillanatok alatt nyakig merül az olvasó, legyen szó bármely műfajú alkotásról. A gyűjteményben szerepelnek pozitív végkifejletű, már-már komikus művek (Lovagkor), drámai, sötétebb hangulatú írások (Miklós akkor már; A troll hídja), urban fantasy-hoz hasonlatos novellák (Megint csak világvége, Baywolf: Ordas világ és ne feledkezzünk meg a versekről sem (A fehér úton).
Amikor novelláskötetet olvasok, igyekszem nem rangsorolni a műveket kedvencek szerint, így adva meg nekik a tiszteletet. Persze ez egy eleve halálra ítélt próbálkozás, hiszen az ember akaratán kívül is kötődik azokhoz a novellákhoz és/vagy versekhez, amelyek a leginkább megérintették. A Tükör és füst ezzel szemben olyan írásokat tartalmaz, amelyek nem versengenek az olvasó kegyeiért, hanem szépen, egymás után biztosítják az élvezetes olvasást és azt, hogy valóban egy fantáziaelemekkel gazdagon ellátott világba zuhanjunk.
Az pedig már csak plusz adalék, hogy Gaiman egy ráadás novellát is elrejtett a kötetben. Megtehette, elvégre az ő gyűjteménye.
A kötetért köszönet az Agave Könyveknek!