Paulo Coelho életének fontos részét képezi a spirituális útkeresés, a lélek fejlődésének folyamata. Az író azonban 2006-ban, ötvenkilenc éves korában úgy érezte, hogy eddigi imái és zarándoklatai feleslegessé váltak, a lelke csak egy helyben toporog. A depresszió felé sodródó Coelho-nak mestere, a titokzatosan csak J.-nek említett személy azt tanácsolja, hogy ismét kezdjen el utazgatni. Az író megfogadja a tanácsát, és meggondolatlan ígéretek sorozata után a transzszibériai expresszen találja magát.
Az úton nem marad egyedül: kiadói és tolmácsa mellett kitartóan követi őt egy török származású fiatal lány, Hilal. A nőnek szent meggyőződése, hogy Coelho hozzá írta egyik történetét, és cserébe most neki kell segítenie az írót a Moszkvától Vlagyivosztokig tartó vonatúton. Hilal értelmetlennek tűnő kitartása mindenkit bosszant, de Coelho a lány őrült ragaszkodásának köszönhetően egy rendkívül intenzív spirituális élményen megy keresztül: belép az Alefbe, amely az a pont, ahol a tér és az idő találkozik.
Coelho és Hilal különleges kapcsolatba kerül egymással, amelynek gyökerei egy szenvedéssel és bűnökkel teli előző életben keresendők. A férfi a megbocsátást keresi, a nő a szerelmet – miközben találkozásuk próbára teszi a házastársi hűséget, az emberi bátorságot, a hitet és a személyiségkereséshez szükséges kitartást.
Furcsa igaz történetként olvasni ezt a könyvet annak, aki nem hisz a lélekvándorlásban, hiszen erre épül az egész regény. Coelho minden mondatot saját élményként közvetít az olvasónak, de ha nem tudnunk minden szeánszot és előző életbe látogatást komolyan venni, azzal elveszti előttünk a könyv a hitelességét – legyenek is benne bármilyen elgondolkoztató vagy szívhez szóló mondatok.
Azoknak ajánlanám, akik elég nyitottak ahhoz, hogy kétkedés nélkül fogadják Coelho inkarnációk közötti utazását, valamint szeretik az író már jól megszokott, érzelmes és elgondolkodtató stílusát.
8/10
Köszönet a könyvért a Librinek!