A hazai irodalomban nem találkozni gyakran a horror műfajába tartozó írással. Elvétve ugyan akad néhány próbálkozás, de kis hazánk olvasói leginkább a külhoni írók alkotásaira vannak „kényszerítve”.
Ez a tény is egyedivé varázsolja a címszereplő kötetet, továbbá az, hogy a magyar nyelvű irodalom neves alakjai közösen próbáltak meg valami maradandót alkotni. Hogy sikerült-e? Jó kérdés. Annyi bizonyos, hogy egy jó könyvről van szó, de a klasszikussá válása kérdéses.
Bíró Szabolcs, Nolik Antal, Michael Mansfield, Jonathan Cross és Angyal Sándor egy olyan kötetet nyújtanak át az olvasóknak, amiben a mesélő maga az Ördög. Minden történetben felbukkan hol öltönyös úriemberként, hol pedig különös öregemberként.
A kötet történetei nem kapcsolódnak egymáshoz, csupán a „főhős”, a Gonosz átvezető szövegei és felbukkanásai biztosítanak némi közös pontot.
Összesen négy hosszabb hangvételű írás található a Pokoli szimfóniák lapjain. Az első a sorban Bíró Szabolcs A Corelli-kísérlet című alkotása. Ebben a műben két történeti szál fut. Az egyik hazájának legsikeresebb írójáról szól, aki ugyan nem küszködik anyagi gondokkal, de valódi álma sosem teljesült, nem vált igazi művésszé. Prágai utazása során különösebbnél különösebb események történnek vele. Egy nap összetalálkozik azzal a titokzatos öltönyös alakkal, aki egy ideje követi. Az idegen egy üzletet ajánl neki… A másik szál egy zongoristáról szól, aki visszaemlékezéseiben arról mesél, hogyan vált jelenlegi önmagává. Kettejük története csupán minimális mértékben kapcsolódik.
A Corelli-kísérlet fő erőssége a hangulatban rejlik. Az író vonalánál együtt tudtam érezni a főhőssel, elhittem, hogy elege van az üres és semmitmondó történetekből, a kiadó elvárásaiból, abból, hogy művész helyett csupán egy haszontermelő figura, akit csak kihasználnak. A zongorista figurája is teljesen hiteles volt számomra, hisz olyan problémával próbált küzdeni ifjú korában, ami sajnos napjainkban is előfordul. Az állandó rettegés iszákos apjától, a tudat, hogy nem tudja megvédeni a folyamatos terrornak kitett édesanyját, akaratlanul is torzulást okozott a lelkében. Szóval a karakterekre nem lehet panasz.
Azonban van valami, ami hiányzik a történetből. Úgy éreztem, hogy az író története túl hamar ért véget. Egy fél oldalban le lett tudva az, ami előtte hosszú oldalakon keresztül lett előkészítve és felvázolva. Hiányzik belőle az a plusz, ami nagyon jó írásból zseniálissá tehetné.
A következő sztori Nolik Antal Elkoptathatatlan című remekműve. Ha műfajilag nézem, akkor ez az írás nem tartozik a horrorhoz, de egyfajta misztikus szál fellelhető itt is. Története szerint Nikola, a banki tisztviselő új állást, és azzal együtt új lakást kap Szabadkán. Látszólag minden a legnagyobb rendben zajlik, azonban néhány telefon után, melyek arra utasították, hogy hagyja el lakását, kíváncsivá válik. Egy kis kutakodás után lakása falaiba rejtve különös titkokra bukkan, ráadásul azok, akik korábban megpróbálták kitessékelni, már nem csak őt fenyegetik. Családja is bajba kerülhet kíváncsisága miatt. A szövevényes lakásügy mellett egy fekete macska is visszatérő szereplője álmainak és mindennapjainak egyaránt.
Mint említettem korábban Nolik Antal írása nem horror. Hangulatában nem is lelhetőek fel a műfaj jellegzetességei. Azonban ezek ellenére is a kötet egyik legjobb írása, ami a pazar történettel kárpótolja a rémisztő hangulat hiányát. Az események a helyükön vannak, nem hagy elvarratlan szálat. A főszereplő pedig akár a szomszédunk is lehetne, annyira hétköznapi figura.
A sorban harmadikként szereplő A pokol szimfóniája című mű Michael Mansfield kezének a munkája. Mindközül ez a leghosszabb terjedelmű történet. A cselekmény itt is két szálról indul, amik majd később kapcsolódnak össze nem hétköznapi módon.
Az 1600-as években egy hívő orgonaművész megírja életének legfontosabb darabját. Egy titokzatos alak üzletet ajánl neki, és végül megveszi azt a bizonyos alkotást. Pár száz évvel később a városban rendezendő karácsonyi koncerten, a modern kor egyik legrangosabb orgonaművésze lép fel. Míg készül a koncertre, különös és rémisztő eseményeknek adnak otthont a város utcái.
Talán ez az egyetlen mű, aminél nem tudok semmilyen negatívumot említeni. Hangulatában minimálisan Stephen King köszön vissza, de teljesen egyedi stílusban teszi azt. A történetben minden a helyén, nem marad függőben semmi.
Jonathan Cross Doktorok című története egy részeg utcazenészről szól. Épp öngyilkosságra készül, a Canal Grandéba készül beugrani. Mielőtt véghezvihetné tervét, egy álarcos idegen szólítja meg, akivel beszélgetésbe elegyedik. Az álarcos alak az életéről faggatja, amiben tragédiák követik egymást.
Cross írása is a helyén van. A hangulat helyenként lehetne erősebb is, ha már horrorról beszélünk, de ettől függetlenül korrekt munkát végzett. Az álarcos alak figurája remek, sokkal jobban tetszett, mint a főszereplő Tony Toscano.
A legnehezebb dolga kétségtelenül Angyal Sándornak volt, ugyanis az ő feladata volt megszólaltatni magát az Ördögöt, és ráhangolni az olvasót a soron következő történetre. Kiváló munkát végzett, remek stílussal ruházta fel Lucifert.
Mindent összevetve egy remek könyvet olvashattam, ami a fentebb említett apró hibák ellenére is a könyvespolcok részese kell, hogy legyen. A cikk elején leírtam, hogy a klasszikussá válás kérdéses. Ez igaz, de az is, hogy ha néhány év múlva előveszi valaki a polcról a könyvet, akkor is szerez majd néhány kellemes, olvasással teli órát. Bátran ajánlom mindenkinek!
8/10
A kötetért hálás köszönet Bíró Szabolcsnak!