Robyn Thurman urban-fantasyja napjaink New Yorkjában játszódik. A könyv főszereplője Caliban és Niko Leandros. Ők ketten testvérek, pontosabban féltestvérek. Caliban különös származása miatt folyamatosan menekülniük kell. A „különös származás” alatt azt kell érteni, hogy egy szörny, egy Auphe a főhősünk apja. No persze, nem szerelemgyerek a mi Calibanunk, hanem egy szándékosan létrehozott hibrid. A fivérek anyja egykor jónevű jósnő volt, azonban az alkohol és a drog gondoskodott arról, hogy ne sokáig maradjon ez így. Később szinte teljesen szétzüllött és némi pénzért belement abba a „játékba”, aminek eredményeként megszületett Cal. Egy nap, az alig 14 éves hősünket egy csapat Auphe rabolja el és viszi saját világukra, a Tumulusra, ami a mi világunk „mögött” található. Niko két napon keresztül várakozik, hátha mégis valami csoda folytán visszakapja szeretett testvérét. Végül kimerülve, néhány évnyit idősödve vissza is tér Caliban. Kiderül, hogy míg a földön két nap, addig odaát két év telt el. De különös módon Cal semmire nem emlékszik.
Néhány évnyi menekülés és bujkálás után furcsa dolgok történnek. Minden jel arra mutat, hogy az Auphe készül valamire…
A könyv elméletileg a horror kategóriába tartozik, de igazából egy-egy véresebb jeleneten kívűl nem találkoztam benne olyan résszel, amire illett volna a horrorisztikus jelző. Klasszikus urban-fantasy, se több, se kevesebb.
Azt azért elismerem, hogy az író, nő létére egész jó kis henteléseket, és nagyon is jó történetet hozott össze. Nem mintha előítéleteim lennének a női alkotókkal kapcsolatban, de valahogy az utóbbi időben kezem ügyébe akadt „női” irományok közül csak nagyon kevés ütötte meg az olvasható kategóriát. Szerencsére az Éjvilág a ritka élvezhető csoportba tartozik.
Nagy erőssége a könyvnek a párbeszédek. Thurman szinte minden beszélgetést feldob valami humoros beszólással, de ahol kell ott komoly marad.
A karakterek szempontjából nálam Niko figurája vitte a prímet. Első benyomásra a tipikus példamutató nagytestvérnek tűnik, de hamar rájövünk, hogy ő egy olyan arc, aki ha kell minden olyan dolgot, amiben hisz, sutba vág az öccse kedvéért.
Ami nekem nem tetszett, az Cal stílusa volt. Az pedig elég zavaró ama tény mellett, hogy ő meséli az egész sztorit egyes számban. Leginkább egy vagány, vagy vagánykodni akaró kamasz szövegelése jutott az eszembe róla. Egy idő után azonban ezt is meg lehet szokni.
Minden egybevéve egy tűrhető kis könyvet olvastam, ami a negatívumok ellenére is okozott néhány kellemes órát.
Számomra a könyv:
7/10
A könyv eredetije 2006-ban látott napvilágot Nightlife címen. Magyar nyelvre Takács Gergely fordította. Ha valakinek felkeltette az érdeklődését IDE kattintva meg is tudja rendelni.
Külön köszönet a kötetért a Librinek!