Rögtön az elején tisztázzunk valamit: Alex Fuentes-ek nem léteznek. Sok cikket olvastam már, melyben a népszerű ifjúsági (és kevésbé ifjúsági) romantikus könyvek legfőbb negatív tulajdonságaképp azt róják fel: a fiatal lányokban igen erős tévképzetet állítanak fel a férfi nemről. Teszem azt, nem feltétlenül egészséges, ha egy 16-17 éves tinilány A szürke ötven árnyalatának Christian Grey-ét és annak viselkedését tartja etalonnak. Rám mondjuk még sosem hatott olybá egy könyv, hogy annak főszereplőjét definiáljam álmaim férfijának, de ettől függetlenül bizonyos korosztályú lányoknál talán lehet ez egy valós veszély.
Szóval, visszatérve mondandóm elejére: Alex Fuentes-ek nem léteznek. A balhés rosszfiúk, bármennyire is szexik, soha nem változnak hirtelen becsületes hősszerelmessé egy szőke tinilány rebegő szempillái és hosszú combjai miatt. Sőt, igazából bármilyen lány bármilyen szempillái és combjai miatt sem. Tehát, ha valaki Simone Elkeles főhősét szeretné megkeresni a való életben, az jobb, ha most abbahagyja az álmodozást.
Ennyit az óva intésről, beszéljünk inkább a regényről. A Tökéletes kémiában két teljesen különböző társadalmi réteghez tartozó végzős gimnazista szerelméről olvashatunk. Alex a szegény latin-amerikai diákok táborát erősíti, akik a túlélés érdekében különböző bandákhoz lépnek be, fegyvert hordanak magukkal, és gyakran keverednek balhékba. Vele ellentétben a szőke és csinos Brittany a gazdag fehérekhez tartozik: drága autóval jár iskolába, drága ruhákban és drága sminkkel, és persze, hogy ő a pom-pom lányok vezetője is. Kémiaórán azonban a sorsnak (és a tanárnőnek) köszönhetően egymás mellé kerülnek, és kénytelenek közösen készülni az órákra. A kezdeti ellenszenvük szép lassan kíváncsisággá alakul, és mire megértik, hogy valójában mindketten teljesen más emberek, mint amit a felszín alapján gondolnának - már egymásba is szerettek. Egymásra találásuk történetét mindkettejük szemszögéből végigkövethetjük.
Egy aranyos kis szerelmi történetről van szó, melynek csöpögő romantikáját az írónő Alex "bandás" balhéival és Brittany családi problémáival igyekszik valamelyest tompítani. Igazából a sok romantika mellett az lenne a történet mondanivalója, hogy a látszat sokszor csal, és ne ítéljünk elsőre. Például Alex tetoválásai és keménykedő stílusa egy érző szívet takar, Brittany királylányos viselkedése mögött pedig egy érzékeny és önzetlen személy rejtőzik. A főszereplők személyében felhozott példákat én nem feltétlenül tartom mondjuk valósághűnek - de hát nem is jártam sose amerikai középiskolába, szóval nem tudhatom; meg amúgy is, a szándék a lényeg.
Néha olyan érzésem volt olvasás közben, hogy igenis lényeges részeket átugrunk egy "két hét múlva" vagy "egy hónap múlva" felirattal - ezért a döntési folyamatok lerövidültek, és túl hirtelennek hatottak. Ezzel szemben teljesen felesleges jeleneteket is találhatók a regényben, amelyeknek sem funkciója nincs, sem nem is különösebben érdekes - ami csak azért zavaró, mert a fent említett, lényegesebb részeket nemes egyszerűséggel átugorjuk. Például engem sokkal jobban érdekelt volna, milyen gondolatmenet útján döntötte el végül Brittany, hogy felvállalja Alex-et - mint az, hogy random bemennek megnézni egy kiállítást, amiről két perc múlva ki is jönnek.
Nem rossz a sztori, de nem is fogja beírni magát a halhatatlan irodalmi alkotások közé. Egy átlagos romantikus történetről beszélünk, persze azért egy kicsit megcsavarva a végkifejletet, hogy ne 100, hanem csak mondjuk úgy, 85%-ban legyen kiszámítható. Egyébként nincs vele semmi baj, a célnak pont megfelel: szórakoztat és kikapcsol, nincsenek is benne egetverő logikai buktatók. Fiatal, női olvasóknak ajánlom, még annak ellenére is, hogy a történet fele Alex szemszögéből íródott - szerintem ez a kötet túllépi azt a romantika-szintet, amit egy átlag férfiolvasó még képes befogadni.