Hirdetés

Kritika – Stephen King: A búra alatt

|

Stephen King-ben már 1976-ban felmerült A búra alatt című regény alapötlete, de hosszú évtizedekig parlagon hagyta a történetet. 2007-ben újra nekifogott a regénynek, teljes erőbedobással – az eredményt pedig már a magyar olvasók is megcsodálhatják.

Hirdetés

 

Chester’s Mill átlagos amerikai kisváros egészen addig a napig, amikor egyik pillanatról a másikra láthatatlan és áthatolhatatlan búra ereszkedik rá. Autósok, gyalogosok és még egy kisrepülőgép is nekiütközik – a búra már létezése első perceiben sorra szedi az áldozatokat. Dale Barbarának, az iraki veteránnak és Chester’s Mill-i szakácsnak nem is jöhetett volna rosszabbkor a hirtelen elszigeteltség: nemrég összetűzésbe került a város irányítója fiának helyi vagányokból álló csapatával, amelyből alaposan összeverve került ki. Épp a várost és a Mill-i életét akarja maga mögött hagyni, mikor búra előre nem látható időre elválasztja őt a külvilágtól – de nem ő az egyetlen, akinek jobb lett volna kijutni a városból a hátborzongató esemény előtt.

Bár Stephen King-et már évek óta érik olyan kritikák, hogy kései műveivel csak árnyéka egykori önmagának, a borzongás mestere újra és újra tanúbizonyságát adja kiapadhatatlan fantáziájának. A búra alatt című könyvében egy felfoghatatlan jelenség által a külvilágtól elzárt városka lakóinak egyre riasztóbb fordulatokkal teli életéről mesél nekünk. A hátborzongató búra minden előzmény nélkül, rögtön a regény első oldalain lezárja Chester’s Mill-t, a városlakók pedig teljesen elszigetelődnek a külvilágtól. Innentől kezdve se ki, se be – a búra alatt élők pedig napok leforgása alatt egy 180 fokos fordulatot vett világban találják magukat.

King több tucat szereplőt vonultat fel előttünk, és mindegyikük személyisége – vagy annak hiánya – csak bonyolítja a búra alatti életet. Találkozunk gyilkolási vágytól fűtött fiatalemberrel, hataloméhes álszentekkel, erőszaktevőkkel, becsületes és józan gondolkodású polgárokkal és a gyengeségeik miatt veszélyben forgókkal is. A lázadás, a beletörődés és a logikus gondolkodás őrületig fokozódó hiánya mind-mind jelen van a regényben, és mind más láncreakciót indít el az egyre elkeserítőbb helyzetben lévő Chester’s Mill-iek életében. Sokkal hamarabb ismerjük meg azt, hogy mi mindenre képesek az emberek egymással szemben, mint azt, hogy milyen szörnyűségeket tartogat a búra a városnak. A búra alatt riasztó példákat hoz fel arra, hogy mi történhet, mikor egy válságos időben hozzá nem értő, hataloméhes és gyűlölettől fűtött emberek irányítanak egy közösséget. A búra természetfeletti volta és annak hatásai még tovább árnyalják a Chester Mill-i rémálmot, az olvasó pedig csak sejtheti, hogy melyik szereplőtől kell véres búcsút vennie a következő oldalakon. Mikor pedig már-már a végletekig fokozódik a káosz, az ép eszüket megőrzők maroknyi csapata kénytelen rájönni, hogy mindannyian csak hangyák egy nagyító alatt.

A búra alatt egy érdekes, de mérsékelt tempóval haladó regény. Annak ajánlom, aki nem riad meg egy rengeteg szereplőt felvonultató, több mint 1500 oldalas regénytől – valamint ismeri és szereti Stephen King összetéveszthetetlen stílusát.

 

8/10

 

Könyvért köszönet a Librinek!

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.