Lisbeth Salander kétségkívül az egyik legnagyobb túlélő – gátlástalan apja, Zalacsenko hiába lövette le és temettette el őt, nem sikerült megölnie. Lisbeth túlélte, kiásta magát, és hozzákezdett a bosszúhoz, de a testében lévő három ólomdarab nem hagyta befejeznie szándékát. Mikael Blomvkist, a lány barátja és a Millennium folyóirat rámenős újságírója épp időben érkezik, hogy megmentse Lisbeth-et és elkaphassa a valódi bűnözőket.
Míg Lisbeth a kórházban lábadozik, addig Mikael előkészíti a lehető legnagyobb csapást arra a titkos szervezetre, amelynek betudható az egész Zalacsenko-ügy. Az újságíró bizonyítékgyűjtés közben új ellenségeket szerez magának, akik semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, hogy titkaikat megőrizzék. Hamarosan veszélybe kerül az élete, a lábadozó Lisbeth-et pedig könnyen a korrupt ügyészek és az orvosi esküszegő pszichiáterek markába juthat. Mikael és Lisbeth párosa azonban nem arról híres, hogy csak úgy hagyják magukat – minden akadályt leküzdve igyekeznek győztesként kikerülni az ellenük meghirdetett háborúból.
Stieg Larsson túl hamar hunyt el – a hozzám hasonlóan a Millennium-trilógiába beleszeretők pedig értik, mire is gondolok. Az eredetileg tíz kötetesre tervezett sorozatból Larsson csak a harmadik regény megírásáig jutott el, mire elragadta a halál. Pedig Lisbeth és Mikael története folytatásért kiált: az olvasó új ügyeket, új izgalmakat szeretne tőlük. A hősök nem hibátlanok, hanem emberiek, az igazukért való harcmodoruk azonban természetfelettien kíméletlen. A kártyavár összedőlben a Lisbeth-től megszokott öntörvényű zsenialitás és a Mikael-re jellemző rendkívüli nyomozási érzék és igazságérzet ismét feladja a leckét az ellenük munkálkodóknak. A furcsa páros pedig tárgyalóteremben, újságok hasábjain és fegyverek kereszttüzében harcolva is rendkívüli izgalmakat ígér az olvasónak.
A könyvért köszönet a Librinek!
10/10
Az előző kötetekről készült kritikákat itt olvashatjátok: