A Fegyver csörög nem sokkal azután folytatódik, ahol a szerző előző könyve, a Vérszagra gyűl véget ért. A tatár csapatok még épphogy csak elkotródtak, a megtépázott falvak lakói pedig alig merik elhinni, hogy valóban elmúlt a veszély. Visszatérünk Benére, ahol a már jól ismert szereplők - mint Levente, Kerecse, Lados, és persze még sokan mások - a keleti seregek visszatértétől tartva még nem hagyták el mocsárt. Persze, talpraesett emberek lévén nemcsak a bokrok között bujkálnak, hanem szeretnének minél hamarabb visszatérni a mindennapi kerékvágásba. Ehhez azonban ismeretlen területeken is boldogulniuk kell, ami hamar újra a harc felé sodorja őket...
Ez az egyik oldala a regénynek - még pedig az az oldala, amelyet személy szerint jobban kedveltem. A másik oldalról először Hont-Pázmány Ehellős megyésispánt ismerjük meg, aki a király távollétében szeretné megvédeni Pozsonyt a meggyengülni látszó magyarokra szívesen támadó osztrák csapatoktól. A megyésispán nem puszta hazaszeretetből, hanem saját hatalmának megtartása miatt is szorgalmazza, hogy bármi áron megvédje a várost - és a "bármit" itt bizony szó szerint kell érteni!
Érdekes korszak ez. Iskolás éveimre visszatekintve, soha nem volt a kedvencem ez az időszak a történelemórák alkalmával - szomorú, vészterhes kor, amelyben majdnem kipusztult a magyar nép. A Vérszagra gyűl és a Fegyver csörög című könyvek segítettek nekem, hogy egy kicsit többet lássak ebből a korból, mint halált és pusztulást. Ne értsen félre senki: a szerző egy pillanatig sem álltat minket azzal, hogy nem is volt itt akkora baj. Dehogynem, elég nagy volt! Viszont ebből a könyvből azt is megtudjuk - és ezért írtam fentebb, hogy jobban szerettem azokat a fejezeteket, ahol a beneiekkel tarthattam -, hogy mennyi élni akarás lehetett a kor emberében, ha mégis átvészelte ezeket az éveket! Jó lenne csak fele annyira élelmesnek lenni, mint bármelyik benei parasztember, hiszen még a legrészegesebb semmirekellőnek is volt annyi magához való esze, hogy túléljen, ameddig csak lehet!
Urbánszki László nem változtatott a bevált recepten. A hiteles leírások, a kalandos történet, a harc és a humor egészséges egyvelege és az igényes történetmesélés ugyanúgy jellemző erre a kötetre is, mint ahogyan azt a Vérszagra gyűl című regénynél is megfigyelhettünk. Az az igazság, hogy nem is nagyon tudok újat mondani, hiszen nagy lelkesedésemben már minden dicsérő szavamat ellőttem, amikor az előző kötetről írtam. Mégis, mit írhatnék még? Ugyanúgy elvarázsolt a regény őszintesége és a lapokhoz szögezett az izgalma, mint az első résznél.
Hála az égieknek, a Fegyver csörög című regényt nem élte utol a könyvsorozatok népbetegsége, amely szerint a második rész sokszor csak egy gyenge és erőltetett folytatás. Itt szó nincs erről! Erős, igényes, gyönyörű érzékletességgel elmesélt történet!
A könyvért hálás köszönet a szerzőnek!
Urbánszki László előző köteteiről itt írtunk:
Kritika - Urbánszki László: Vérszagra gyűl
Kritika - Urbánszki László: Nemtelen nemesek
Kritika - Urbánszki László: Odakint, a pusztában