Hirdetés

Madách Imre-díjra jelölik Bíró Szabolcs történelmi nagyregényét

|

Bíró Szabolcs Non nobis, Domine c. regényét Madách Imre-díjra jelölik – olvasható a fiatal felvidéki prózaíró Facebook-oldalán.

Hirdetés

 

A Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma által létrehozott Irodalmi Alap (Literárny Fond) 1967 óta osztja ki szlovákiai magyar alkotóknak a Madách Imre-díjat, mellyel minden évben egy első kiadású prózai vagy lírai kötetet, illetve egy műfordítást honorálnak. A díjra jelölt műveket egy háromtagú szakmai zsűri véleményezi, a fődíjat pedig – mely egy emlékérméből, egy oklevélből és pénzjutalomból áll – június folyamán adják át Pozsonyban.

 Az Irodalmi Alap korábban már ösztöndíjban is részesítette Bíró Szabolcsot a mű megírásának idején, mely két különböző kiadásban látott napvilágot: Magyarországon az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában jelent meg a regény, két kötetre osztva, Kelet oroszlánja, illetve Az utolsó vörös barát alcímekkel. A felvidéki, egykötetes, limitált példányszámú kiadásért a Historium Kiadó a felelős.

 Az eredményhirdetésre tehát még jó pár hónapot kell várni, addig is szorítsunk együtt a szerzőnek!

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.