Hirdetés

Michel Houellebecq kapta a Goncourt-díjat

|

A legrangosabb francia irodalmi díjat hétfőn kapta meg az ismert francia kortárs író.

Hirdetés

 

A botrányírónak is nevezett Houellebecq a „La carte et le territoire” (A térkép és a felségterület) című regényével érdemelte ki a Goncourt-díjat. A hagyománynak megfelelően a párizsi Drouant étteremben ülésező zsűri 1 perc 25 másodperc alatt 7 igen és 2 nem szavazattal döntött Houellebecq regénye mellett.

"Nagyon boldog vagyok. Remélem, hogy nem okozok majd csalódást mindazoknak, akik ennek a díjnak köszönhetően fognak engem először olvasni, és elégedettek lesznek ... Jó kezdet lesz, mert ebben nincsenek olyan bonyolult témák, mint például az Elemi részecskék tudományos része volt. Ez a kevésbé erőszakos témaválasztásból fakad, az én írásmódom igazán nem változott" – nyilatkozta a „nyertes” az eredményhirdetést követően.

A szerzőnek eddig negyven nyelvre fordították le műveit, s ezek mindezidáig 3 millió példányban keltek el a világon. Ez a díjnyertes mű az ötödik regénye, de már az előző hármat is jelölték a Goncourt-ra.

„A térkép és a felségterület” a Flammarion kiadó gondozásában jelent meg, s Franciaországban eddig több, mint 130 ezer példányban kelt el. A történet főhőse Jed Martin, egy régi Michelin-térképek fényképezésével foglalkozó sikeres művész. A regény részben a párizsi művész-, illetve médiavilág paródiája, ám tartalmazza Houellebecq saját karikatúráját is.

 A magyar változat 2011 áprilisában, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg a Magvető Kiadó jóvoltából. A fordítást Tótfalusi Ágnes végzi.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.