Hirdetés

Mitch Winehouse: a lányom elbűvölő tehetség volt

|

"Elbűvölő tehetség volt a lányom, szerettem volna, ha minél többen megismerik, megértik, hogyan élt a hétköznapokon, ezért írtam könyvet róla" - mondta Mitch Winehouse, Amy Winehouse édesapja az MTI-nek Londonból adott telefoninterjúban.

Hirdetés

Az Amy, a lányom című könyv borítója

 

Az Amy, a lányom című kötet a csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelent meg magyarul, a rendezvényen a szerző személyesen is jelen lesz.
 

 "Egy héttel Amy halála után határoztam el, hogy könyvet írok róla. A fő célom az volt, hogy pénzt gyűjtsek az akkor szerveződő Amy Winehouse Alapítvány számára, a könyvből származó bevételeket azóta is teljes egészében erre, a drog- és alkoholfüggőséggel küzdő fiatalok segítésére fordítjuk" - szögezte le Mitch Winehouse az MTI-nek.
 

A könyvet, amely két éve jelent meg az amerikai és a brit piacon, a Rózsavölgyi és Társa adta ki magyarul. A kötet nem igazán egy rocksztár életrajza, sokkal inkább egy éveken át keménydrog-, később alkoholfüggő lány sztorija édesapja szemével. A könyvből kiderül, hogy Amy Winehouse pályája elejétől lámpalázzal küzdött, de apja szerint nem ez volt a probléma.

  "Imádott fellépni, de egyre jobban frusztrálta, hogy új szerzemények híján az agyonjátszott régi számait kell újra és újra előadnia a koncerteken. Ez ördögi kör volt, hiszen új dalokat drog-, majd alkoholfüggősége miatt nem írt, viszont a két stúdióalbuma, a Frank és a Back to Black számait, például a Love is a Losing Game-et már nem akarta többé énekelni. A Back to Black számai a szerelmével, Blake-kel való viszonyról szóltak, de ő próbált túllépni ezen, szakítani akart vele, végül sikerült is" - fejtette ki Mitch Winehouse.

(Folytatás...)

Oldalak: 1 2

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.