Hirdetés

Mutánsok a világ élén - Xavier világa

|

Eljött a mutánsok ideje.

Hirdetés

Jonathan Hickman Powers of X és a House of X című sztorija - és úgy en bloc ez az egész kötet, amiről most írok - behemót egy munka. Nem csak kiállásában (azaz vaskosságában), de vállalásában, sztorijában, cselekményszövésében is ott van a nagybetűs epikusság. Kevésbé annak vágya, mint inkább az a fajta, ami tényleges és magától értetődő. Kéretlenül hatalmas mű. 

Hirdetés

A cselekmény maga több idősíkon fut: az egyik szerint X-Professzor és csapata egy Krakoa nevű szigetet szeretnének kinyilvánítani egy különálló, szuverén mutáns államnak, ahol kizárólagosan mutánsok élhetnek. A többi szál (melynek egyikében Nimród, a mutánsokra vadászó robot, valamint a Könyvtárosnak nevezett karakter szerepel) pedig azt mutatja meg, hogy a jövőben - dacára minden elképzelésnek és reményteliségnek - milyen nehézségekkel kell szembenéznie a mutáns fajnak. 

Hickman ebben a kötetben lényegében összefoglalta mindazt, amit az X-Men képviselt a fennállása óta és belesűrítette mindazt a hol meddő, hol nyereséges és győzelmes küzdést, amit hozzájuk köthetünk. Művének cselekményét kevésbé a klasszikus, nagy volumenű és látványos mutánsakciókra fűzi fel (habár van benne olyan is), sokkal inkább egy filozofikusabb töltetű kaland részesei lehetünk. A szövevényes és szárazon szövegezett, leíró jellegű információkkal sűrűn telített történet azt a kérdést teszi fel, hogy lehet-e békés jövője a mutánsoknak? Eljöhet-e valaha egy olyan világ, amelyben ember és mutáns akár együtt, akár egymástól függetlenül békében és gondtalanul él? Hickman ehhez Moirát teszi meg kvázi főszereplőül, aki maga is mutáns, képessége pedig abban mutatkozik meg, hogy halála után élete újrakezdődik, ezáltal pedig képes úgy alakítani életét, kapcsolatait, hogy tisztában van azzal, mivel számolhat. Az író kevésbé a játékosságot látja meg ebben a karakterjegyben (bár némi humort és gyengédséget így is beleinjektált), sokkal inkább arra használja fel, hogy a már említett filozofikus töltetet erősítse és a sztori belső működését elősegítse. 

Maga a helyzet lehetőséget ad arra is, hogy bizonyos karaktereket más fénytörésben lássunk: X-Professzor itt kevésbé hat annak a jóságos vezérnek, a Cerebro-sisakkal a fején inkább egy kiismerhetetlen, titokzatos vezető, aki a józan ész határain belül bármire képes mutánsaiért. Magneto is kulcsfiguraként van jelen, mint a sokéves harcba belefáradt, karakán férfi, aki ugyanazt akarja, mint Charles, csak épp eszközeiben adott esetben jóval szabadabban válogat. Ami kifejezetten tetszett, hogy kettejük "jeleneteiben" érzékelhető volt az a minden konfliktus mögött mélyen megbúvó egymás iránti tisztelet, hovatovább: barátság. Mellékszerepben még feltűnik Mister Sinister is (igen szórakoztató karakter, aki kaján örömmel vállalja fel saját tőről metszett gonoszságát), valamint a közönségkedvenc Kardfog. Utóbbit arra használja fel az író, hogy morális, erkölcsi dilemma elé állítsa az újonnan megalakult mutánsállam vezetőit: hagyják-e, hogy egy ilyen vérszomjas szörnyeteg szabadon garázdálkodjon, vagy neki is megadják azt a bizalmat, mint a többieknek tették? Aki azonban mondjuk azt várja, hogy paneleken keresztül nézze, amint Rozsomák pengeélre hányja az ellenséget és fogvégre odavet egysorosokat, talán kicsit csalódni fog. Megjelenik ő is, több ízben tiszteletét teszi és le sem tagadhatná magát, de ez nem az a történet, amelyben a klasszikus, közönségkedvenc szereplők villoghatnak. Ez tényleg X-Professzor és Moira története. 

Hickman az evolúciós folyamatot, a fennhatóság szerepkörét is górcső alá veszi, kozmikus, eposzi töltettel tálalva, jobban elrugaszkodva mindazoktól a motívumoktól, szokványos akciószegmensektől, amiket megszokhattunk hasonszőrű képregényekből. Az író itt nem másra, mint az általunk ismert világ végének a megmutatására vállalkozik, ahol már nem azok az erőviszonyok uralkodnak, melyekre eredetileg berendezkedtünk. Erről azonban nehezebb írni anélkül, hogy belemennénk részletekbe, így csak azt mondom, hogy tényleg érdemes elolvasni és belevetni magunkat nyakig ebbe a világba.

Ami nehezítheti a befogadást kezdetben, azok a leírások: sokszor megszakítják a cselekményt mindenféle idővonalak, fogalmak ismertetésével, amik alapvetően hasznosak, viszont sok esetben száraznak bizonyultak számomra, megakadtam bennük. Ez azonban inkább azt mutatja, hogy kevésbé olyan képregényről beszélünk, amit csak úgy, előkapsz mondjuk a buszon és pörgeted kicsit, hanem olyan alkotás, amibe időt kell fektetni, hogy minden információ a helyére kerüljön. 

Összességében tehát mindenképp ajánlom azoknak, akik szeretik az X-Ment, akik többet várnak egy szimpla világmegmentős sztorinál és akik fogékonyak a nagyobb ívű gondolatokra. Ne féljenek tőle azok sem, akik nincsenek teljesen képben, mik történtek az utóbbi években a csapattal (én is most újoncként kerültem bele, mert mostanában ritkán pörgettem X-füzeteket), mert alapvetően, ha tisztában vagy azzal, ki-kicsoda (akár minimálisan is), akkor felveheted a fonalat. Jó esetben pedig a végére az történik, hogy még többet akarsz ebből látni, hogy merre gördíti tovább az író a történetfolyamot. Én például mindenképpen örülnék, ha még több ilyen kiadvány napvilágot látna, úgyhogy nem győzök kacsintani a Fumax felé. Addig is: jó, hogy feltehettem a polcra ezt a könyvet. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.