Hirdetés

Nyílt levél a kormányfőhöz

|

Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának X. Írótáborának tagjai Kovászna megyei Árkosról intéztek levelet Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Hirdetés

A levél nyílt. Segítséget kér benne négy magyar írószervezet. Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör és a Magyar Írószövetség is arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2011-re ígért támogatásokat még nem kapták meg.
"Az írószervezetek kiszámítható működése nélkül a magyar irodalomnak nincs jövője, írott szó nélkül pedig nincs fejlődés" - szögezték le az írótáborban.
A levélben azt is kifejtik, hogy a Kárpát-medencében működő  magyar írószervezetek, és a velük kapcsolatban álló kiadók, folyóiratok, műhelyek "bizonytalan körülmények között, javarészt társadalmi munka formájában folytatják anyanyelvápoló, identitásőrző tevékenységüket".
Azt is leírják, hogy az írószervezetek "kiszolgáltatott helyzetben" vannak, illetve, hogy a megítélt de ki nem fizetett támogatás "még a túlélésükhöz sem elég".
A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János elmondta, hogy esetükben kilencmillió forintos támogatást várnak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól. "Tudomásunk szerint hasonló helyzet áll fenn más művészeti ágak szervezeteinél is" - tette hozzá.
"Nem nagy összegekről van szó, főleg ha az ország költségvetése szempontjából nézzük, de az irodalmi intézményrendszer fenntartásához nélkülözhetetlen...Összetett munkát végzünk, gondot fordítunk az érdekképviseletre, az utánpótlás-nevelésre, a hagyatékok gondozására". - Nyilatkozott Szentmártoni.
Az elnök kifejtette, hogy a miniszterelnöktől az ügyintézés felgyorsítását várják. Fontosnak tartják, hogy elkezdődjön egy "párbeszéd a kormány és az irodalmi érdekképviseletek között".
Szentmártoni János záró szavai elgondolkodtatóak: "Árkoson a tehetséggondozásról tanácskoztunk. Épp ezért emeljük fel a szavunkat, mert jelenleg nem tudjuk a fiatalokat biztatni, nem tudjuk őket a pályán tartani. Sok tehetséges író azért hagyja ott a pályát, mert azt látja, hogy az irodalom nem biztosít megélhetést".

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.