Könyvrovatunk legújabb részében négy regényt szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani, amelyek az Agave kiadó gondozásában kerültek kiadásra. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy hatalmas örömünket leltük ezen könyvek elolvasásában és elmondható, hogy tiszta szívből ajánljuk őket mindenkinek, aki szereti az izgalmas, szakmai igénnyel megírt, szórakoztató, ám tartalmas műveket.
Richard Osman - A csütörtöki nyomozóklub
Ugyan ki az az elvetemült, aki egy nyugdíjasotthon lakóit tenné meg nyomozóknak? A válasz az, hogy Richard Osman brit televíziós producer és műsorvezető, akinek A csütörtöki nyomozóklub az első regénye. A nem mindennapi koncepció pedig meghálálta a bizalmat, hiszen a könyv 2020 egyik legnagyobb debütálása lett több mint 1 millió példányos eladásával, amelynek filmjogaira Steven Spielberg azonnal lecsapott. A siker és a lelkesedés egyáltalán nem indokolatlan, Osman irománya valóban fergeteges lett, karakterei egytől-egyig eredetiek, a humora megmosolyogtató (néha kacagtató is), és képes elérni azt, hogy tökéletes szimbiózisban legyenek a krimi, a drámai és a könnyedebb elemek. De nem is lehetne ez másként egy olyan regényben, amelynek középpontjában olyanok igyekeznek felgöngyölíteni egy gyilkosságot, akik már közel járnak a nyolcvanhoz és a legnagyobb problémájuk az, hogy foglalt-e a szabad foglalkozáshoz használt terem az otthonban.
Bár kicsit nehezen indul be a sztori és néha picit terjengős az elején, azonban érdemes bizalmat szavazva tovább olvasni, mivel a rejtélyes Elizabeth, a feltűnésmentes Joyce, a bölcs Ibrahim és a harsány Ron rendőrökkel kiegészült csapata parádés pillanatokat fog okozni, miközben abba is szemléletes betekintést kapunk, hogy milyen megöregedni. Szerelmek és karrierek, múlt és jelen, célok és képességek, beletörődés és elszántság, bűn és bűntelenség - A csütörtöki nyomozóklubban minden megvan azok számára, akik nem csupán szórakozni szeretnek egy könyvön, hanem elmélázni is annak pillanatain, témáin. Fontos, hogy nem teszi nevetség tárgyává a nyugdíjasokat, nem rajtuk, hanem velük nevetünk (és sírunk), így korosztálytól függetlenül mindenki számára befogadható. Még idén meg fog jelenni a folytatás az Agave kiadásában, mi le fogunk csapni rá.
Neil Gaiman - Szerencsére a tej
Sokfajta történetet olvastam már Neil Gaimantól, de ennyire könnyed, ennyire kreatív és gyermekkompatibilis talán még soha nem jelent meg tőle. A Szerencsére a tej a fantázia elszabadulása, amelyben egy apának meg kell oldania egy szörnyű katasztrófát a felesége távollétében: gondoskodni a tejutánpótlásról, az ugyanis érthetetlen módon elfogyott. A gyerkőcök pedig mégse maradhatnak tej nélkül, ki látott már olyat? Az apa különleges világokon fordul meg és változatosabbnál-változatosabb lényekkel találkozik, hogy megszerezze a müzli éltető nedűjét, kalandjait pedig Gaiman mókás stílusa, Pék Zoltán gondos fordítása és Skottie Young rendkívüli illusztrációi keltik életre mesterien. A Szerencsére a tej tökéletes arra, hogy együtt olvassuk egy ifjonccal, de azok is értékelni fogják, akik egyetlen gyermeket sem tudnak felhajtani e feladatra. Külön kiemelendő a kötet kiadása: a védőborító és a lapok minősége maga színvonalú, tapintásuk és illatuk könnyedén el tudja csábítani az erre fogékony olvasókat. Polcon, gyűjteményben a helye.
Pam Jenoff - Elvesztek Párizsban
Jenoff könyve a második világháború idejére kalauzol el bennünket és egy olyan közeget mutat meg, amiről sokan még csak nem is hallottunk (és amelyet kevesebbszer dolgoztak fel akár könyvben, akár filmen). A sztori azt mutatja be, amint egy csapatnyi nőt kiképeznek, hogy Franciaországba küldjék őket bevetésre, hogy magukat civileknek álcázva előkészítsék egy híd felrobbantását - amellyel borsot törhetnek a nácik orra alá. Jenoff három nő sorsán keresztül mutatja be az akció kimenetelét és utóéletét: egy ízben egy kívülálló személyében (aki kíváncsisága révén szerez tudomást erről a csapatról), másrészt pedig a kiképzőtiszt és az egyik távírász cselekedeteit, gondolatait követhetjük nyomon. A három szálon való mozgást Jenoff ügyesen használja ki arra, hogy fenntartsa a néző figyelmét, ezt pedig egyedül a nem túl erős szerelmi szál és a kezdetben kissé erőtlenebb történetmesélés gyengíti néhol. Az utolsó oldalakat azonban már pörgettem (és nem csak a határidő miatt), faltam és a könyv végeztével azt éreztem, hogy egy izgalmas, érdekfeszítő, szimpatikus karakterekkel megtoldott, meglepően akciómentes (nem probléma) regényt tehetek vissza a polcomra. És a karaktereket illetően akkor is ezt mondom, ha alapvetően még alaposabb is lehetett volna a "rajzuk".
Alix E. Harrow - Tízezer ajtó
Harrow első regénye egy igazi ínyencfalat. Amikor elkezdtem olvasni, azon kaptam magamat, hogy valósággal iszom a szavait és rendkívüli örömöt lelek bennük. Választékos, igényes és alázatos prózával rendelkezik a Tízezer ajtó, amely méltó ahhoz a történethez, amit el akart mesélni és méltó azokhoz a gondolatokhoz is, amelyet kommunikálni kívánt. A történet egyébként az 1900-as években játszódik és egy kislányról szól, January Dudose-ról, akinek régészeti felfedezőként dolgozó apja egy napon nyomtalanul eltűnik. Egyedül marad hát munkaadójával, a dúsgazdag kereskedővel, miközben a kislány számára az is világossá kezd válni, hogy különleges képességekkel bír: a szavak, melyeket papírra vet, adott esetben megelevenednek és ajtók nyílnak meg előtte. Ha ez így furcsán hangzik és netán bizonyos értelemben elcsépeltnek, ne ijedjünk meg, Harrow gyönyörűen megmagyarázza, azt, ami magyarázatra szorul. Habár kvázi fantasy regényről beszélünk, a fantasztikusabb elemeket csak óvatosan, visszafogottan csepegteti a történetbe, ez pedig dicséretes.
Habár irigylésre méltó fantáziával van ellátva az írónő, nem éreztem azt, hogy nagyon elrugaszkodna és nagyon fitogtatni akarná a képzeletét, nagyobb hangsúlyt fektet January személyes drámájára és felfedezőútjára, amit bravúrosan könyv-a-könyvben szegmensek árnyalnak még jobban. A Tízezer ajtó arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavaknak micsoda erejük van és finoman, ám annál egyértelműbben kommunikálja azt, hogy a könyvek tényleg megnyitnak előttünk bizonyos kapukat. Ezeket a kapukat pedig meg kell tudnunk becsülni.