Az Olvasósarok rovatunk legújabb fejezetében igyekeztünk ismét nagyot meríteni a könyves kínálatból, így azok is megtalálhatják a számításaikat, akik a fantasy-vonalon mozognak vagy a képregényes témákban érzik jól magukat, és azok is, akik a krimiket, vagy esetleg az önéletrajzi könyveket részesítik előnyben. Ebben volt segítségünkre az Európa Könyvkiadó, a Vad Virágok Könyvműhely, az Alexandra Kiadó és a Helikon Kiadó, könyvbúvárkodásunk eredményét pedig alább olvashatjátok.
Christopher Paolini: Eragon 1-2.
A négyrészes Örökség-ciklussal a tudományos-fantasztikus és fantasy könyvek szerelmese, Christopher Paolini beírta magát a történelembe és helyet kapott olyan nagyok között, mint J.R.R. Tolkien, J.K. Rowling és George R.R. Martin. Eragon története a szokásos koncepciót követve kis léptékben kezdődik, majd egyre jobban kitárul előttünk a megannyi csodával és sötétséggel teli világ, hogy aztán egyszerre lélegezzünk a Sárkánylovassal és sárkányával, Saphirával. Onnantól, hogy a fiú megtalálta a tojást egészen odáig, hogy csatába mennek a mindenség egyik legnagyobb zsarnokával szemben. Hiába hosszabb mindkét kötet ötszáz oldalnál is, Paolini stílusa és az események alakulása olvasatja magát, így ugyanúgy élvezzük, ha egy kicsit leül a cselekmény, ahogyan azt is, ha felpörög. Nagyon nehéz ilyen hosszú ideig fenntartani egy olvasó figyelmét, de az írónak ez könnyedén sikerül, az említettek mellett köszönhetően annak is, hogy egy idő után két szálon fut a történet, és sikerült Alagaësia összes lakóját érdekessé tenni, szóval egyetlen pillanatot sem érzünk időpocsékolásnak, amit mással töltünk Eragon helyett, legyen az bármilyen kis mellékszereplő.
Paolini ügyesen adagolja az információkat és fedi fel a rejtélyeket is, de nincs hiány fordulatokból és érzelmekből sem. Nem könnyű egyensúlyozni a humor és a dráma között, de a szerethető és/vagy jellegzetes szereplőknek köszönhetően a legtöbbször gördülékeny az átmenet, és nem érezzük magunkat kidobva az élményből. Ha valaki bizalmat szavaz az Örökség-ciklusnak, az garantáltan egy olyan utazásra szánja el magát, amelynek végén elismerősen bólogat majd, hogy megérte.
Mucsi Zoltán - Bérczes László beszélgetőkönyve
Mára már elcsépeltnek tűnhet az, hogy ne a borítója alapján ítéljük meg a könyvet, pedig ez ugyanúgy érvényes az emberekre is. A Jászai Mari-díjas színészt és érdemes művészt, Mucsi Zoltánt a legtöbben a szabadszájú, italos-nagydumás szerepei miatt kedvelik, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy ezek csupán felvett szerepek, a színművész számos alkalommal bizonyította, hogy a magánéletben nem ilyen, és munkássága sem csupán ennyiből áll. Ezért is nagyon fontos a Jászai Mari-díjas rendező, tanár, szerkesztő és dramaturg, Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyben a Mucsi Zoltánnal közös emlékeiket felelevenítve, nosztalgiázással egybekötött énutazást kapunk, tulajdonképpen kaput nyit a művészhez. És nem csak hozzá. Noha számos izgalmas részletet megismerhetünk a színész múltjából és ízelítőt kapunk a gondolkodásából, ugyanakkor a színház és a filmművészet szerelmesei is megtalálhatják a számításaikat, ugyanis felsejlenek kulisszatitkok, zajlanak sztorizgatások, történnek kikacsintások, ezek összessége pedig csak még értékesebbé teszik a könyvet, amelyet akár át is keresztelhetnénk "Utazás a Mucsi Zoltán középpontja felé"-re.
George Orwell: 1984 képregény
Az Európa Kiadónál megjelent George Orwell - Legenda és örökség című életrajzi film részletesebben is felfedi, hogy miért volt Orwell az egyik legnagyobb hatású író, aki valaha élt, akinek felmérhetetlen a korára és leginkább az utókorra tett hatása olyan társadalomkritikus kultikus művein keresztül, mint az Állatfarm, a Hódolat Katalóniának és talán a legtöbbet emlegetett alkotása, az 1984. Számos adaptáció készült már belőle, legyen az film, színdarab vagy ballett, most azonban a Helikonnál megjelent a képregényváltozat is, amely Fido Nesti atmoszférikus rajzaival szemlélteti az Orwell víziójában és szavaiban rejlő erőt. Az 1984 egy disztópiát tár elénk. Egy olyan világot, ahol a félelem, a hazugság, az elnyomás és a kegyetlenség az úr. A Nagy Testvérben és a Pártban testesül meg minden említett tulajdonság. A regény egyetlen kérdésre épül. Milyen lenne az élet egy olyan világban, ahol a hatalom minden lépésünket megfigyeli és irányítása alatt tart? Ezt a kérdést boncolgatja Orwell egy első benyomásra átlagosnak tűnő fickón, Winston Smith-en keresztül, aki elkeseredett harcot vív a Párttal, ugyanakkor fejet is kell hajtania előtte.
Ez a kettősség jellemzi az 1984-et is. Egyszerre kelt érdeklődést és mélységes undort. Érdeklődéssel olvassuk a regényt, izgulunk Winstonért és mélységesen undorodunk a felvázolt világtól, gyűlöljük a Pártot és a Nagy Testvért. Tudunk azonosulni, mégis idegennek érezzük magunkat. Nem könnyű és nem szórakoztató olvasmány az 1984, de ha valami olyasmire vágyik az ember, ami mély érzéseket vált ki belőle, akkor megtalálta a megfelelő alanyt, Fido Nesti rajzai pedig csak felerősítik az említett disszonanciát.
Jeff Smith: Konc 1-3.
A Netflix adaptációja meghiúsult ugyan, de a Vad Virágok kiadásában a hazai képregénykedvelők is megismerkedhetnek Jeff Smith különleges világával, Koncfalvával és annak lakóival, a Koncokkal. Nem véletlenül lett a mű világhírű, és nyerte degeszre magát Harvey-, valamint Eisner-díjakkal, hiszen Smith magas hőfokon égeti a humort, a helyzetkomikumokat és a karakterépítést. Képes egyetlen panelon belül is műfajt váltani anélkül, hogy az olvasó kilökődne a pillanatból, a Koncfalváról távozni kényszerülő Konc-tesók kalandozásai pedig úgy is képesek magával rántani, hogy a képregény fekete-fehéren mesél, ami sokak számára elrettentő lehet, viszont a gazdag alapanyag miatt megéri félretenni a preferenciákat. A Konc első kötete könnyedén eléri, hogy megszeressük a karaktereket - még az ellenszenvesebbeket is -, a végén található cliffhanger nélkül is el tudja érni, hogy örömmel folytassuk a többi résszel, amik fokozatosan emelik a téteket, egyre mókásabb és érdekfeszítőbb eseményekbe csöppenünk, miközben a stílus és a rajzolásmód változatlan, a minőség állandó - ez pedig nagy szó egy olyan képregényfolyam esetében, amelyet egyetlen személy írt és rajzolt is.
A.J. Finn: Nő az ablakban
Az amerikai A. J. Finn bemutatkozó regénye egyből nagy siker lett: számos nyelvre lefordították, rengeteg példányszám kelt el, és még filmet is forgattak belőle. A Netflixen debütált a Nő az ablakban Amy Adams főszereplésével, ami közel sem aratott osztatlan sikert. De a könyv valóban olyan különleges-e, hogy ekkora figyelmet érdemel? A száz rövid fejezetből álló történet érzékletesen leírja a New York nagyvárosában agorafóbiával küzdő nő szenvedését, hiszen a metropolisz számára csak a saját házára és a szomszédok kukkolására korlátozódik. Ott is találja meg a boldogságot, egy másik családnál, amire alkohol és gyógyszermámoros pillanatiban mind jobban vágyik. Ezeket az állapotokat Finn számtalan kifejező költői képpel részletekbe menően elemzi, vagyis képes behúzni az olvasót a főszereplő, Anna magányos, megkeseredett világába. Ezeket azonban néha túl is húzza, és el lehet veszíteni a lényegi mondanivalót a szóvirágok között, tipikus esete annak, mikor azt hiszik, a vég nélküli halmozástól lesz valami igazán izgalmas és szemléletes. Anna traumájának okát viszonylag könnyen fel lehet fejteni, ha elgondolkodunk rajta, miért is nem tudja elhagyni a házat és áhítja az idilli családi életet, a végső csavar viszont elég későn érkezik, ettől egyszerre lesz váratlan és összecsapott. Finn regénye inkább emocionálisan befogadható, stílusával inkább a karakter és a sztori érzelmi töltetét kívánja átadni, mintsem jól konstruált thrillernek lenni. Ettől még nem lesz kevésbé nyomasztó.