Az Olvasósarok rovat legújabb részében magunkhoz vettük a Kingpin kiadó néhány képregényét és beleástuk magunkat a szuperhősök világába. Egy ízben beleleshettünk a Fantasztikus Négyes egy korábbi kalandjába, láthattunk egy alternatív valóságot, amelyben Pókembernek lánya születik, valamint többek között kiderül az is, hogy Doctor Octopus milyen lenne Pókemberként. Jó olvasást kívánunk!
Mega Marvel 7. - Tökéletes Pókember 1
Dan Slott nevét sokan foglalták cizellált káromkodások kontextusába egy pár éve, amikor olyan fordulatot hozott a Pókember-sorozatba, amelyet még nem tapasztalhatott az olvasóközönség. Egy előre, okosan kitervelt, parádésan gonosz és lúdbőröztető húzással ugyanis Peter Parker tudatát a haldokló Octavius testébe ültette át (és vice versa), hogy aztán a világ legokosabb gonosztevője vígan parádézhasson a csodálatos és közkedvelt Pókember bőrébe bújva. Innen indult a Tökéletes Pókember-széria, amely azt mutatta be, hogy miként funkcionál szuperhősként egy olyan valaki, aki addig az érem másik oldalán volt és folyamatosan betett ellenfelének. Akár olcsó húzásnak is tűnhet, de Slott okosan közelít a kiindulóponthoz és története bravúros vérfrissítésnek hat. Lehetősége nyílik arra, hogy úgy mutassa meg Peter Parkert és hősi identitását, szerepvállalását, ahogyan még nem tette: Octavius cselekedeteinek fénytörésében. Egészen izgalmas volt nézni, ahogyan az egykori szupergonosz Peter Parker emlékeivel felvértezve egyszerre próbálja a saját hősi útját járni és akarva-akaratlanul megfelelni elődje szellemiségének (nem elhanyagolható tény, hogy közben Parker is fel-felbukkan, mintegy lelkiismeretként). Ezzel őt magát is közelebb hozva hozzám, olvasóhoz. Nyilván tudjuk, hogy egy ilyen helyzet nem tarthat örökké a Marvel-képregényekben, az igazi hősnek előbb-utóbb vissza kell térnie, de még így nézve is bátor és tökös húzás volt az író részéről a váltás és lássuk be: nem tudnánk meglenni a jó öreg Peter Parker nélkül.
Marvel legendák: Póklány
Maradva a Pók-vonalnál, a Póklány egy olyan "Mi lett volna ha..."-történetet mesél el, amelyben egy középkorú, sántikáló Peter Parkert ismerhetünk meg, akinek Mary Jane-nel közös lánya születik és lányuk egy napon elkezdi felfedezni magán apja szuperhősi vonásait. A makacs és önfejű May Parker ugyanúgy arra az elhatározásra jut, hogy kosztümöt kell öltenie és bűnözőket kell agyabugyálnia és bár szülei érthető módon ellenzik a dolgot, muszáj követnie a szívét és megfogalmaznia magában: a nagy erő nagy felelősséggel jár. A Tom DeFalco által írt képregénynek jó a koncepciója és akad egy-két dinamikusan megrajzolt akciójelenet, ám többségében inkább éreztem manírosnak és fantáziátlannak a végeredményt. May Parker narrációját egy idő után unalmasnak és önismétlőnek éreztem, a gonosztevőkben lehetett volna több kraft, egy-két megoldás pedig kifejezetten röhejesnek hatott (pl. Jameson Pókirtóvá avanzsálása - hiába tudjuk, hogy a klasszikus képregényben is felvette közvetve a kesztyűt a Pókpajtással). Összességében tehát csalódásként éltem meg a füzetet, kiaknázatlan lehetőségnek, amely tényleg csak magával az ötlettel tudott valamelyest megvenni engem.
Marvel legendák: Oltalmazók 2.
Brian Michael Bendis Oltalmazók-sztorija vicces, mulattató, akciódús és laza, ami nem törekszik semmi nagyívűre, egész egyszerűen csak jó érzés volt pörgetni a lapokat. Ebben a történetben összeverbuválódik az Oltalmazók csapata (azaz: Luke Cage, Jessica Jones, Fenegyerek, valamint Vasököl), hogy együtt akadályozzák meg a Gyémánthátú nevű figura hatalomra jutását. A laza szerkezetű sztori gyors iramban megy előre, rengeteg akciót kapunk, jó dumákat és néhány szórakoztató vendégkaraktert is: felbukkan Deadpool, Elektra, a Megtorló, illetve a Kalapácsfej is tiszteletét teszi. Üdítő élmény volt olvasni/nézni, amint próbálnak ezek a figurák összecsiszolódni, majd összefogni, ahogyan próbálják összefoglalni, hogy mégis hol tart a sztori (nyilván az egyik legszórakoztatóbb, amikor Deadpool igyekszik összegereblyézni a történéseket) és gyönyörködni az akciójelenetekben. Nem kell tőle sokat várni, de amit vállalt, azt tökéletesen hozta: rövid, ütős, nagyszabású drámát nélkülöző kis sztori, ami jól bánik a karakterdinamikával, humoros és szellemes dialógusokban összegzi az ellentéteket és nem fél random lenni. Szerettem.
Marvel legendák: Fantasztikus Négyes - Szörnyeteg
A Póklány után egy másik Tom DeFalco sztorit szemléztem, ám itt a végeredményt jóval gördülékenyebbnek és kellemesebbnek ítéltem meg. Ez a történet arra az időre kalauzol vissza bennünket, amikor a szuperhősök visszatértek a Földre azután a kozmikus harc után, amire még a Túlontúli invitálta őket. A Fantasztikus Négyes azonban Lény nélkül tér vissza, aki még kicsit távol szeretett volna maradni az emberektől (és megoldást találni arra, hogy bármikor át tudjon változni). Ez idő alatt szerelme, Alicia és Johnny Storm meglepő módon összemelegednek egymással, olyannyira, hogy szerelmesek lesznek. Ben közben hazaér, ám ezt nem nézi jó szemmel, legszívesebben véget vetne a kapcsolatnak (ami később házassággá formálódik). Ami nagy fordulatnak volt nevezhető ebben a sztoriban az az, hogy a nagy csajozógépet, Fáklyát végre szerelmessé tették, ám DeFalco természetesen csavart a dolgon a végén és kiderül, hogy van némi turpisság az egyenletben. Mozgalmas füzet, amelyben színre lép a Bábos, az Alkotó és felbukkannak a Skrullok is - miközben a házasélet nehézségei is terítékre kerülnek. Az akciók szépen kihasználják a kvartett képességeit, adottságait (a közöttük lévő dinamika pedig a megszokott: kicsit torzsalkodnak, bár ezúttal többet, a Lény és Fáklya közti ellentét miatt), de a családfő hathatós közbenjárásával sikerül összedolgozniuk. Élvezetes olvasmány, ami ad némi újdonságot is a szokásos hőscsatározások mellé, a zárlat pedig a maga "bombasztikus" finisével pedig egészen frappánsnak és könnyednek hat.
Marvel legendák: X Generáció
Az X Generáció - csak úgy, mint az X-Men - egy csapat mutánsról szól, akik az X-Men után szabadon, felveszik a kesztyűt a rosszfiúk ellen - csak épp ők már egy ifjabb, frissebb generációt képviselnek. És nem mellesleg az az Emma Frost a vezérük, aki egy ponton Xavier csapatának egyik esküdt ellensége volt. A Scott Lobdell által írt sztori megüt egy egészen üdítően weird hangnemet (amit nagyon jól támogat Tom Grummet elsőre néhol furcsának ható rajzolt világa), amelyben helyet kapnak sárkányok, különc karakterek, bizarr szupergonoszok és rendhagyó családi drámák. A füzet egy kisebb és egy nagyobb történetet mesél el és bár nem feltétlen éreztem azt, hogy maradandóan velem maradt - ahhoz nem ismertem meg kellőképpen a karaktereket -, de olyan világot vázolt fel, amelybe szívesen visszalátogatnék még és amelyet érdemes lenne felfedezni. Míg az egyik történetben egy törpék és tündérek lakta világba kell visszaszolgáltatniuk hőseinknek magát a varázst (miután elromlott a varázsgép), addig a másikban az Emplát nevezetű lény, valamint a Vörös Omega tör életükre. A rajzok és a látványos, színes-szagos akciójelenetek sajátos hangvételt biztosítanak az egésznek, apránként csepegtetve a karakter-infókat, megajándékozva bennünket néhány emlékezetesebb megnyilvánulással (például Jubilee lazasága roppant szimpatikus volt és szórakoztató). Nem vagyok biztos abban, hogy ez a kiadvány a legtökéletesebb kapudrog a csapat történetébe, de a furcsaságokra fogékonyak jól járnak majd. Ergo: én nem maradtam kellemes élmény nélkül.