Az egyik dolog, amin elgondolkodtam Az olvasás megszerettetésével kapcsolatban az a gondolatsor volt, mely szerint elsősorban az a fontos, hogy a diákokkal megszerettessék az olvasást. Igen, ez igaz. De nem feltétlenül olyan sci-fi vagy fantasy regényekkel, amelyeknek nincs mélyebb mondanivalója. Az általános iskolában még fontos a szemléletformálás, a gyerek megfelelő énképének és világnézetének kialakítása. Tudnia kell, hogy mi a jó és mi a rossz, illetve hogy a kettő közötti fontos különbségeket. Csak ezek után jöhetnek azok a szórakoztató regények, művek, amelyek ténylegesen csupán szórakoztatni akarnak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy „na, akkor szkifit és fantazit nem olvastatunk a gyermekkel, mert az nem jó”, hiszen rengeteg könyvet találunk a két műfajból, amik igenis elmesélik nekük a világ nagy dolgait, gondoljunk csak a kolléga cikkében említett Gyűrűk Urára.
Most nézzük meg Stephanie Meyer kisasszonyt és az általa világsikerig vitt vámpírkönyveket. Hogy mi a siker titka? Egyszerű! Először: fogta a vérszívókat, amik valljuk be, nem örvendtek nagy szeretetnek a tinilányok körében, hiszen előszeretettel csapolták a velük egykorú és egynemű egyének testnedveit. Szóval, belerakta őket egy hatalmas kondérba, belekevert egy csipetnyi romantikát, egy késhegynyit az átlagos középiskolások életéből, ezt összekeverte a XXI. századdal és egy evőkanálnyi mítikummal, s a recept bevált: bombasztikus kasszasiker. Hiszen ebben az esetben nem a mélyebb mondanivaló volt a lényeges. Egyszerűen csak egy olyan sorozatot írt, amibe a célcsoport beleképzelheti, beleélheti magát, képzeletben akár helyet is cserélhet a szereplőkkel. Hihetetlen, de mégis hihető történet. A recept egyszerű, mégis nagyszerű.
A másik dolog az a felvetés volt, mely szerint a fiatalok közül sokakat elriasztanak az iskolai kötelező olvasmányok. Tény, hogy sok mű nem jelent felhőtlen kikapcsolódást, hiszen nem írhat mindenki a Tüskevárhoz vagy a Pál utcai fiúkhoz hasonló regényeket. Vitathatatlan, hogy a diákok leginkább a szórakoztató, ifjúsági regényekért rajonganak, hiszen azok nyújtanak igazi, maradandó élményt: némelyek róluk szólnak, s olyan történeteket mesélnek el, amelyeknek ők is szívesen a részesei lennének. Ám véleményem szerint nem az adott kötelezően olvasandó mű minőségétől, korszaki adottságától függ az, hogy elolvassa-e valaki vagy sem. Napjainkban (bármennyire is sablonos ez a kijelentés) a technika korát éljük. A tizenéves korosztály könyvek helyett okostelefonokat búj, napló helyett pedig a közösségi oldalak üzenőfalaira írogat. Ráadásként a több száz oldalas kötelezőket megvásárolhatja egy alig száz oldalas könyvecskében összegyűjtve röviden, elemzéssel, így nem kell azzal töltenie az idejét, hogy belemélyed egy regénybe, drámába vagy novellába, „elvesztegetve” ezzel a részben az internet csodálatos világára szánt szabadidejét. Buszokon mostanság már nem könyveket olvasó tinédzsereket, hanem mobiltelefonon zenét hallgató vagy internetező ifjak tucatjait látjuk. Persze ez természetes, hiszen a korral haladni kell. Ez jelenség kihat a könyvek világára is, hiszen folyamatosan érkeznek a szebbnél szebb, s jobbnál jobb e-könyvolvasók, amelyek segítségével digitális formában szemezgethetünk kedvenc műveinkből. S ide társulnak még a hangoskönyvek is, hiszen még s szemünk se fárad „olvasás” közben. Hazánkban még csak most kezd terjedni ez lehetőség, de statisztikák alapján van jövője a dolognak.
Egy szó, mint száz: a rendszeren, mely az olvasás megszerettetését kellene, hogy segítse az iskolában valóban eszközölhetőek változások, de nem feltétlenül a könyvek lecserélését illetően. Hiszen bárki szívesen rákattintana a tetszését kinyilvánító gombra, amikor elolvasás után visszaviszi a kis digitális könyvecskét hordozó eszközt az oktatási intézmény e-könyvtárába…