
A regény a XIV. századi Magyarországon játszódik, az Árpád-ház kihalását követő zavaros időkben. Hatalmi villongások, csaták és királyjelöltek viaskodásai adják a váratlan fordulatokkal teli könyv alapját. Főhősünk Kartal, az ifjú parasztlegény, aki a véletlennek köszönhetően keveredik bele a bonyodalmakba. „A magyar történelemnek annyi zord képe után Rónaszegi regénye derűs, izgalmas, romantikus képet fest a késői lovagvilágról.”
Az író 1930 júniusában született Budapesten. Tudni érdemes róla, hogy az 1960-as években a Móra Ferenc könyvkiadónál dolgozott szerkesztőként és a Delfin könyvek sorozatszerkesztője volt. Számos sci-fi és indián-történetet írt, de több történelmi alapú regénye is megjelent. A rettenetes Kartal 1973-ban jelent meg. Kellemes időtöltést hozzá!