Az életrajzi könyveknek valahogy nagyobb súlya van – a különböző érzések, az öröm és a fájdalom nagyobb jelentőséget kap; csupán azért, mert tudjuk: valódiak. Nem elképzelt, kitalált szituációkat olvasunk, hanem igazi élményeket és tragédiákat. A való élet pedig sokszor százszor kegyetlenebb, mint az átlagember ártatlan fantáziája…
Sophie örökbefogadott gyermek volt, és életének első tizenkét éve meseszerűen telt. Anyjával soha nem került különösebben közeli kapcsolatba, de apja valósággal elkényeztette: rengeteg édességet vásárolt neki, állandóan játszott vele és segített neki a tanulásban. Sophie biztosra vette, hogy az apja az egyetlen ember a világon, aki képtelen lenne ártani neki – ez a gyermeki feltételezés pedig a lány életének legnagyobb tévedése volt.
Sophie tizenkét éves volt, mikor „nagylány” lett – az apja szemében pedig igazi nő. Az első adandó alkalommal, mikor kettesben maradtak a házban, megerőszakolta. Sophie-nak fogalma sem volt róla, miért teszi ezt vele az apja. Mikor a szülők elváltak, Sophie Papával maradt - ekkor pedig mindennapossá és egyre kegyetlenebbé vált az erőszakoskodás. Kések, borospalackok, idegen férfiak, vér és rosszullét gazdagítja a Papa kimeríthetetlen, perverz és brutális fantáziáját. Sophie egyre zavartabb és depressziósabb lesz, önmaga ellen fordul – segítő kéz pedig vagy nincs, vagy minduntalan akadályokba ütközik a kislány megmentésében…
Kevés ilyen kegyetlen sors van, mint amilyen a Sophie-é volt. A szexuális és erőszakos tartalmak miatt tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott olvasmány.