A Szentek hárfája, mely Szilasi első regénye, a cselekmény jól bonyolított szerkezetével és sokrétű nyelvi igényességével érdemelte ki az irodalmi díjat. Annak ellenére, hogy a díjat csak két éve alapították, mára az egyik legnagyobb presztízsű civil irodalmi díjjá vált. Az elismerés mellé 3 millió forint is jár.
A szentek hárfája egy történelmi regény és intellektuális krimi. A regény Árpádharagoson játszódik, és a város történelmét ismerhetjük meg a több idősíkon játszódó cselekmény segítségével. A múlt század húszas éveiben kezdődő történet mesélői egy korabeli gyilkosságot próbálnak felderíteni: hova tüntették a holttestet és hogyan változtatta meg a közösség életét a bűncselekmény.
A Rotary Irodalmi Díjat 2008-ban alapította a Rotary Club Budapest, Tabán. Az elismerést az a szerző kaphatja, aki könyvhéttől-könyvhétig magyar nyelven megjelent irodalmi alkotása magas irodalmi értéket képvisel. Idén a több száz műcím közül a végén három a díjra javasolt mű maradt. Szilasi László győztes regénye mellett, Ferencz Győző Szakadás című verseskötete és Garaczi László Arc és hátraarc című regénye. Az elismerést az előző években Lator László és Darvasi László vehették át.