Paták dübörögnek, Dobok zengnek,
Egy vértes alak kiált:
Emberek fegyverbe, hisz csata vár mi ránk!
Apák, fiúk, asszonyok, mindenki komor,
hisz lehet soha nem térnek meg a harcokból,
s egy kapitány gyermekéhez e képen szól:
„Én messzi földre megyek most fiam,
minden csepp reményem tebenned van.
Anyádra vigyázz, szégyent sose hozz rám,
egy napon büszke leszel rám, s én is rád.”
Keserű a búcsú, de a kötelesség szólít,
nehéz időben a haza mindenkire számít.
Masíroznak sorban, induló zeng,
méterekkel arrébb a föld is belereng:
„Halálnak torkába indulunk,
de elfutni sosem fogunk.
Könyörületet most el kell feledned,
hisz az ellen sem lesz veled kegyelmes.
Messze már az otthon, keseregni késő,
inkább igyunk a pokol előtt egy végsőt.”
Elő kerül kulacsból a bor,
Ez leöblít torokról bánatot, port.
Apák, fiúk, katonák isznak míg lehet,
hisz másnap vár rájuk az utolsó menet…