Egy örök igazságot nem árt tisztázni, mielőtt valaki végigolvassa a kritikát: a mostani huszonévesek gyermekkorában fellelhető sztárokat és legendásnak, klasszikusnak mondott filmeket egyedül azok tudják értékelni, akik akkor éltek. Természetesen visszanézve az akkoriban játszott filmeket mindenki más is képben lehet, de egyfajta külön varázst szolgáltatnak a pozitív emlékek, amikor rajongtunk Schwarzenegger egyszemélyes hadseregéért vagy Stallone napbarnította izmaiért. Idősebb fejjel visszagondolva nem biztos, hogy minden érzés hasonlóan ismétlődik meg bennünk, magam is tapasztaltam példának okáért a Kommandó újranézése közben, hogy "de hiszen ez egyszerű akciófilm, semmi több", mégis imádtam sráckoromban. Ugyanez vonatkozik A feláldozhatók 2-re: csak az tudja igazán értékelni a régi nagyágyúk összeállását, akik rajongtak értük karrierjük csúcspontján.
A feláldozhatók 2 - Kritika
Willis, Stallone és Schwarzenegger, a régmúlt legnagyobb akcióhősei együtt szórják az ólmot géppisztoly módjára, miközben eleresztenek egy-egy gyilkos egysorost. Még mindig vevők vagyunk erre? Naná!
Hirdetés
Hirdetés