Valahogy így tudom elképzelni a Puccio-család beszélgetéseit, akik az 1980'-as évek Argentínájában, a junta idején emberrablásokból biztosítottak maguknak biztos megélhetést. Miután elég változékony idők törtek az országra az erőszak szépen beszivárgott a mindennapokba, az egykori titkosszolga Arquimedes pedig jómódú embereket ejtett túszul, akiket a kifizetett váltságdíj után szépen fejbe is lőtt. Ebben segítségére volt legidősebb fia, Alejandro is, akinek sokszor a közvetlen környezetéből kerültek ki az áldozatok. A megtörtént esetet feldolgozó mozi valójában a kettejük történetét mutatja be, amely (törvényszerűen) idővel robbanáshoz vezet a felek között.
Pablo Trapero (Havanna, szeretlek!) filmje lényegében tipikus felemelkedés és bukás történet. A filmet nézve önkéntelenül is A mások élete ugrott be, pedig a korszakon kívül nem sok közös van a két alkotásban - hacsak az nem, hogy itt is a rendszer kiszolgálói vannak a középpontban - sokkalta inkább rokonítható Francis Ford Coppola és Martin Scorsese gengszter klasszikusaival.A család és a gaztettek a famíliával, annak a tagjaival való indoklása, majd folyamatos széthullása, miközben eme rozoga piramis élén egy mindenki felett uralkodó családfő trónol, és vannak, akik behódolnak, vannak akik elmenekülnek.
Önmagában tehát semmi rendkívüli nincs A klánban, mégis az elejétől a végéig a vászonra szegezi a tekintetünk. Ennek egyik oka, hogy Trapero túlságosan nyilvánvalóan kezeli a tényeket, így akik nem jártasak a történelem ezen szakaszában, azok könnyen elveszhetnek benne, viszont van annyira érdekes a közeg, hogy folyamatosan a figyelmünket igényelje. Mindemellett a film bizonyos időközönként ugrál az időben, amely csak fokozza a kezdeti zavarodottságot, azonban a flashforwardok a játékidő végére értelmet nyernek.
Az egyszerre tiszteletteljes, szerető, mégis rideg családfő szerepében Guillermo Francella egyértelműen uralja a filmet. Pusztán hideg, megfáradt, mégis ravasz tekintetében mindvégig ott van az a tekintély, amely egy család összetartásához szükséges. A fiát alakító Peter Lanzani értelemszerűen nem tud felnőni hozzá, de Alex karaktere közel sem annyira hálás, mint apjáé. A fiú folyamatosan csak sodródik az árral, és hiába villantja fel a sors fiútestvérei képében a lehetséges jövőképeket (a reptéri jelenet a maga eszképizmusával tökéletesen kifejezi mindezt), a végkifejlet majdhogynem értelemszerű.
Trapero viszont annyira a két férfira koncentrál, hogy a család többi tagja lényegében statisztaszerepre jut. A nők itt sajnos biodíszletté silányodnak és csak alkalmanként érzékelteti, hogy a gyengébbik nem képviselői hogyan élhették meg azt, hogy embereket kínoznak a pincében. Éppen ezért a végkifejlet akármennyire váratlan is, idegen az addigiaktól.
Értékelés: 80%
Kiknek ajánljuk?
Akiknek már elegük van a mainstream hollywoodi filmekből!
A gengsztermozik elkötelezett rajongóinak!
Kiknek nem ajánljuk?
Akik még a szomszéd bácsira is gyanús szemmel néznek!