Méghozzá nem mást, mit Isaac Asimov Alapítványát, melynek novellákba szedett univerzuma korántsem kis kihívás az adaptálásra. Filmet készíteni belőle szinte lehetetlen, sorozatként viszont akár meg is állhatná a helyét, de az első és a második rész megnézése után erre sem feltétlenül egyértelmű a válasz. Mindenesetre az Asimov által 40 évig írt, bővített és kiegészített Alapítvány-univerzumban minden megvan, hogy nemcsak a könyvek, hanem esetleg a filmek és sorozatok szerelmesei is elmélyedjenek.
A történet alapkonfliktusát egy matematikus, Hari Seldon (Jarred Harris) felvetése indukálja, miszerint a több, mint 10 000 éve békében élő Galaktikus Birodalom 500 éven belül romokban fog heverni. Seldon kijelentése azonban összetettebb holmi szedett-vetett összeesküvés-elméletnél, ugyanis megfigyelésének alapját a pszichohistória tudománya képezi, ami röviden annyit tesz, hogy egy adott embertömeg viselkedéséből matematikailag kiszámítható, hogy mi fog a jövőben történni. A fogadtatás természetesen rendkívül megosztó, akadnak támogatói, a regényből is ismert Gaal Dornickkal (akit ezúttal egy nő alakít, Lou Llobell) az élen, ugyanakkor a Birodalom vezetői, többek között XIII. Leon császár (Lee Pace) meglehetősen erős ellenérzéseket tanúsít a "jóslattal" szemben.
A pilotot, tehát az első epizódot, egy szóval így lehetne leírni: monumentális. A cselekmény és a bonyodalom felvezetése hatásos, remekül egyensúlyozik az Asimov által megálmodott világgal és a sorozat készítőinek (Josh Friedman és David S. Goyer) víziójával. Egyelőre. Na, de erről majd később. A sorozat grandiózussága elsősorban a látványtervezésben valósul meg: simán hozzátehető (szinte) bármelyik mai sci-fi blockbuster mellé. A középkori és a távoli jövő képeinek keverése egyszerre kelt disszonanciát a képernyőn és ámulatot a nézőben, de ne feledkezzünk meg magáról az űrről sem, ami bolygókat és távoli civilizációkat köt össze. Az Alapítvány felütésébe tehát nehéz belekötni, tematikájában túlmutat egy átlag nagyköltségvetésű látványprojekt koncepcióján, mind atmoszférateremtésben, mind feszültségfokozásban.
A nyitánnyal egyszerre jött ki a második rész, ami sajnos kicsit beárnyékolja a pilot megnézését követő lelkesedésünket. Míg az első etapban kaptunk egy viszonylag lassú tempójú, de ambiciózus és ötletgazdag cselekménykibontást, addig itt a történetmesélés egyik percről a másikra megrekedt. A vizuális megjelenítés továbbra is tükrözi a financiális befektetést, viszont narratív szempontból beleesett az Alapítvány abba a súlyos hibába, ami a sorozatok legtöbbjének rákfenéje: az időhúzásba. A 60 perces játékidőben - a legvégét leszámítva - alig történik bármi jelentőségteljes, helyette inkább megkapjuk az üres dialógusok sokaságát. Ez azért aggasztó, mert a szériát nyolc szezonra tervezik a kreátorok, ami Asimov műveit alapul véve érthető, viszont ha már a második epizód ilyen szarvashibákat követ el, akkor könnyen elbizonytalanodik az ember.
Természetesen a két rész láttán nem szabad messzemenő következtetéseket levonni (ráadásul úgy, hogy a cikk megjelenésekor már a harmadik is kint lesz), mert minden negatívumtól függetlenül egyébként egy rendkívül érdekes és filmtechnikailag igényes sorozatról van szó, ami mer beszélni vallásról, hatalomról és tudományról mindenfajta köntörfalazás nélkül. Az ilyen tartalmakra pedig szükség van - reméljük az Apple TV+ él is vele.