Az ajándék - Kritika

Meglátásom szerint a jó thrillernek éppúgy az igazi, emberi dráma az alapja, mint jónéhány horrornak, csupán a szereplők személyes tragédiáihoz való viszonyulás az, amiben élesen eltérnek egymástól. Míg a horrorban - mint Az ördögűző, vagy a közelmúltból A fekete ruhás nő és a Babadook - a személyes problémák, tragédiák fel nem dolgozása szolgáltatja az alapot, ami egy szörnyetegben vagy egy kísértetben ölthet testet, addig a thriller szereplői igyekeznek maguk mögött hagyni, pontosabban elfedni a múlt árnyait, de az rendre rájuk talál. Mindkettő esetében egy sajátos konfliktuskezelési metóduson esnek át a szereplők és aki képtelen erre, az mérhetetlenül elbukik, ellenben aki felismeri önnön korlátait, az őt körülölelő hazugságok hálóját, és túl tud lépni rajtuk, annak ajándék lehet minden ez után követő nap. Ezt ismerte fel nagyszerűen az eddig színészként ismert Joel Edgerton író-rendezői bemutatkozásában. Edgertont mindig is egy tehetséges, de peches színészként tartottam számon. A jobbára mellékszerepekben feltűnő aktornak az ifjú Owen Larsként volt egy röpke felbukkanása a Star Wars előzménytrilógiájában (kb. két mondata is volt), a nagyszerű Animal Kingdom valószínűleg túl kevés emberhez jutott el, az olyan filmekben, mint például a Warrior vagy A nagy Gatsby mások lopták el előle a showt, az Exodust pedig jobb elfelejteni. Első rendezése viszont meglepően érett és egy jó thrillerhez méltóan feszült, mindemellett morális kérdéseket sem rest feltenni a nézőjében, akinek a figyelmét végig a vászonra szegezi.

Már az elejétől fogva tapintható a feszültség és ezt a színészek apró rezdüléseivel, az intelligens sztorivezetéssel és az egyszerre mértéktartó, mégis erőteljes operatőri munkával éri el. Aki túl van már pár költözésen (mint jómagam) annak ismerős lehet az új ház ridegsége, kiismerhetetlensége, a környezet, a szomszédok felé tanúsított félszeg bizalmatlanság és a társaságra való igény együttes ereje, ezt pedig hibátlanul érzékelteti a törékeny Rebecca Hall érzékeny játéka. Ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe csöppen be a karrierista férj (Jason Bateman komédiamentesen is nagyszerű) gyerekkori ismerőse (az író-rendező személyesen), aki szépen lassan felforgatja az életüket.

Edgerton a zsáner jól ismert alapelemeit és típusfiguráit alkalmazta és forgatta ki azzal, hogy csak annyira ment el a thriller irányába, amennyire az szükségeltetett és a három szereplő kamaradrámájára helyezte a fő hangsúlyt. Élvezetes és izgalmas nézni, ahogy a szereplők közötti viszony miként változik folyamatosan, és mosódnak el lassan a határok bűnös és áldozat között, vagy miként bír nyomasztó lenni egy egyszerű,  kedvesnek szánt(?) gesztus. Az ajándék tökéletesen idézi meg a 90-es évek olyan műfaji klasszikusait, mint A kéz, amely a bölcsőt ringatja, A szomszéd, vagy a közelmúltból a The Guest, igaz utóbbit az éles stílusváltása nélkül. Főszereplőjéhez hasonlóan a film a mi bőrünk alá is lassan beférkőzik és Edgerton ugyan felvillantja a zsáner ismertető jegyeit (pl. olcsó, de hatásos ijesztgetések), de egy percig sem rendeli alá szereplői drámáját és moralitását a műfajnak.

Nem egy színész rendezői debütjének a hátulütője, hogy kiforratlan, nincs önálló hangja, vagy didaktikus, de szerencsére amellett, hogy Edgerton színészként is alázatosan a háttérbe vonult, nem ellopva a showt (pedig ennek a lehetősége könnyedén fenn tud állni), mesterien idézi meg Hitchkock Mester legfeszültebb klasszikusait. Ezáltal válik igazi ajándékká ez az alkotás nem csupán a nyári látványfilmek között, hanem a filmrajongók számára is. https://www.youtube.com/watch?v=x5lwU-R7IlQ