" A legnagyobb hősöknek már iskolás korukban is nagy történeteik vannak. A legtöbbjük történetében egy dolog közös. A testük anélkül mozdult meg, hogy gondolkodtak volna rajta."
Kívánni se tudtam volna ennél az animénél jobb bemutatkozó cikket magamnak. Aki esetleg már hallott rólam az tudja, hogy régi motorosnak számítok a japán kultúra ezen részét tekintve, ám az utóbbi bő két évben kissé megcsömörlöttem. Ismerem az újonnan kijött híres és közkedvelt animék címeit, de nem jutottam tovább egy-két résznél, ugyanis nem nyújtottak semmi újat. Ugyanaz volt a recept. Adott egy iskolás, - általában fiú - aki addig békésen tengette hétköznapjait, majd jön egy idegen lény, egy idegen faj, egy ismeretlen, aki elképesztő erőt ajánl fel neki, vagy valamilyen úton módon szert tesz hihetetlen képességekre. Igen, így születik a tipikus Shounen anime főszereplő, és nekem már borzalmasan unalmasnak hatott ez a séma. Ennek ellenére az animék nézése hiányzott, éheztem egy olyan sorozatra, ami behúz, és nem tudom letenni, addig nézem, amíg ki nem végzem az addig kijött összes részt. Aztán az élet szépen megtréfált.
"Lehet belőled hős!"
A My Hero Academiánál klisésebb anime ugyanis nem sok van a mostani felhozatalt nézve. Ezért roppant ironikus az a tény, hogy én ezt az animét gyakorlatilag felzabáltam, a több mint ötven részét körülbelül négy nap leforgása alatt néztem meg, pedig aztán itt tényleg minden van, ami a klisélistámon szerepel és herótom van tőle. Ott a főhős, akinek nincs szuperereje, aztán mégis lesz. A tanár, akire még bőven ráfér a tanulás, hogyan legyen tanár. Az iskolarendszer a vizsgákkal, egymásnak uszított harcokkal, az egységes rossz megjelenése, és mindezekre rá jön, mint hab a tortára a szuperhős attitűd, ami manapság úgy el van terjedve, mint régen a pestis. Mindenkinek szuperképessége és szuperneve van, ebben az animében pedig szakmaként űzik. Hivatásos hősök vannak, ezeket a hősöket pedig ki kell tanítani valahol, és ez a U. A. középiskola. Barátnőm, aki szintén nagy animés mesélgette, hogy miről szól ez a sorozat és amint elkezdte mondani már legyintettem is, hogy na, én ezt biztos nem, a felsoroltak miatt. Aztán egyszer csak, valamilyen égi sugallat rávett, hogy nézzem meg az első openinget és már ott felcsillant a szemem. Tetszetős rajzolás, jó zene, sok színes karakter. Mit volt mit tenni, nyári semmittevés közepette nézzünk bele… onnantól indult el a hajnalig tartó részdarálás.
"Mosolyogva ment meg mindenkit!"
És hogy mi a titka a Boku no Hero Academiának? Ha egy szóval kéne megfogalmaznom, a lélek. Hiába volt ugyanaz a felállás, mint megannyi animében, hiába forgattam a szemem, hogy ez is ugyanaz, ezt is láttam már, mégsem tudtam legyinteni és azt mondani, hogy nem érdekel, mert azonnal éreztem a karakterekből és a történeteikből sugárzó masszív érzelmeket. Azonnal volt kivel azonosulni. Deku, mint főhős nem tartozik az idegesítő, azonnal megfojtanám kategóriába, mint Eren (Attack on Titan) vagy Kaneki (Tokyo Ghul) - persze egy tizenöt éves kisfiúról beszélünk, fog hisztizni, meg az ő jellemzője a túlzott érzelemnyilvánítás sírás formájában, és nahát, ezzel máris tudtam azonosulni. Dekuban az a szerethető, ahogy fejlődik és ő valóban hős. Nem csak azért, mert úgy követi az álmait, hogy közölték vele mondjon le róluk, hanem azért is, mert gondolkodás nélkül egy olyan ember segítségére siet, aki addig őt folyamatosan bántotta, sőt a halálát kívánta.
"Mindenkinél keményebben küzd azért, hogy ő legyen a legnagyobb hős. Ha felfigyeltek erre, és azt hiszik van nála esélyük, akkor a gonosztevők igencsak szűk látókörűek."
További pozitívum, hogy a mellékszereplők nem csak biodíszletnek vannak. Mikor megláttam mennyi osztálytársa lesz főhősünknek, azt gondoltam két mondatot nem fogok tudni megjegyezni egyikről-másikról, akik közelebb állnak majd Dekuhoz, de hatalmasat tévedtem. Minden osztálytársát aprólékosan építik fel, kis utalásokkal mutatják be, s bár persze így is van, akiknek a háttértörténetébe jobban belemennek, mint másokéba, senki sem jelentéktelen, sőt megkockáztatom, néha izgalmasabb például Todoroki, vagy Bakugo mellékszála, mint a fő sztoriszál. Ezek a melléktörténetek persze egy nagyba torkollnak, de éppen ezért szép, ezért letehetetlen számomra, mert azt hinné az ember, hogy megjegyezhetetlen a sok karakter a végtelen képességükkel, pedig maradandóak, mert mind meg tudják mutatni azt a hősies szívet, ami idáig eljuttatta őket.
"Akármennyire is rettegsz, mosolyogj, hogy kimutasd: nincs semmi baj! Hiszen ebben a világban azok a legerősebbek, akik képesek mosolyogni."
Apropó, hősök. Egy Marvel képregényrajongó barátnőm csak annyit mondott a történet alapjairól, mikor meséltem neki róla, hogy ő inkább maradna az X-Mennél. Valóban vannak áthallások a két mű között. Hős iskola, kiskorban előbukkanó képességek stb. Ám az, hogy egy animéről beszélünk és hogy japánban vagyunk, megadja azokat a szerethető vonásokat, amik teljesen egyedivé varázsolják az egészet. Ilyen például, hogy a hősöket elismeri és finanszírozza az állam. Egy hősökből álló társadalomról beszélünk, ahol szinte nem is éri meg gonosztevőnek lenni, mert egy gonosztevőre öt hős jut minimum. Kivéve akkor, ha a gonoszok ennek a társadalomnak a megbuktatásán dolgoznak. Hamis bálványokról, jogtalanul kapott és használt címekről beszélnek ezek a rosszfiúk, ám egy hőst minden gonosztevő elismer, aki pedig nem más, mint All Might. Korábban is láttam már az ő képét, cosplayeseket, akik ennek az izomkolosszusnak öltöznek és valóban, nem láttam benne többet, de megkockáztatom, hogy ő a sorozat legemberibb alakja, pontosan azért, mert látjuk a valódi formáját. Ez a kettősség és annak szimbolikája pedig engem nagyon megfogott, hogy valójában mi rejtőzik a hős ruha alatt, képletesen és igazából is. Ez pedig a harmadik évad legnagyobb csatájában mutatkozik meg, amikor egyszerre láthatjuk mindkét formáját, mikor az utolsó erejével, a lesoványodott formájában is képes harcolni, mert visszaemlékszik rá, honnan is jött, hol kezdte, mi volt a célja és hogy most mi is az. Ezek a célok pedig mind útmutatással szolgálhatnak számunka is egyszerű nézőknek. Nem viccelek, én végre le tudtam futni azt a távot, amit már évek óta nem sikerült, mert láttam magam előtt ezt az embert, aki ezer sebből vérzik, s mégis ökölbe szorítja a kezét és bevisz még egy ütést. Komolyan hálás vagyok ennek a sorozatnak, mert új és új oldalaimat ismerem meg általa. Rájön az ember, hogy ennél még sokkal többre is képes, túl tudja szárnyalni a tegnapi önmagát.
" A hősöket és a gonosztevőket mind az erőszak hajtja, a társadalom kategorizálja be, hogy te jó, vagy rossz vagy! Végül is te is csak az erőszak egy eszköze vagy! "
Hiányérzetet és a sorozat egyetlen negatívumként felhozható érvét maximum All for One nevű rosszfiúnk tud éreztetni velünk. Valahogy túlontúl keveset tudunk róla - pedig beszéltek róla nem is keveset - és nem láttunk eleget az ő erejéből ahhoz, hogy igazán nagy főgonosznak mondhassam, valahogy még nem rettegek tőle eléggé, pedig az események során kiderül, hogy bőven van a számláján gaztett és mégis, még várok valami igazán undorító húzásra tőle. De nem olvastam a mangát, lehet, hogy ott már meglépte, mindenesetre ígéretes gonosz, de talán a tanítványa Shimura az, aki a bizonytalansága, kiszámíthatatlansága miatt még hátborzongatóbb. Ő azért veszélyes, mert még fele ennyit sem tudunk róla, olyan mintha titkolna valami nagy dolgot, amivel igazán visszavághat majd. A gonosztevők szövetségének is szurkolok, hogy még ütősebbek és visszatérve sokkal kidolgozottabbak legyenek. Egyelőre csak egy kupac rossz kisfiúból áll, szeretném érezni azt a torokszorító fenyegetést, hogy nem lehet őket két perc alatt elintézni, mert hát bőven akad sok igazán félelmetes képességű tag. Egy kicsivel több hangsúly az ő karaktereiknek és fenomenális lesz!
"Folyton azon gondolkodtam, hogy mit gyűlölnél a legjobban… Ez pont olyasmi, amit én tennék… Hová lett a mosolyod?"
Persze nem szabad elfelejteni, hogy ez a sorozat, mint a legtöbb shounen anime tartalmaz humoros elemeket. Én tényleg az egyik pillanatban hasamat fogva és fetrengve hahotáztam, a másikban meg úgy zokogtam, hogy szünetet kellett tartanom. Ezért mondom, hogy különleges anime, mert katarzist képes okozni, masszív érzelmeket képes kiváltani az emberből és erre nagy szükségem volt nekem is, és azt gondolom más embernek is, mert manapság nehéz olyan művet alkotni, ami eléri az emberek ingerküszöbét és megmozgat bennük valamit, a szívükig hatol.
"Rólad azt gondoltam erős vagy, te már versenyben voltál, úgy döntöttem neki is ott van a helye a ringben."
Összességében elképesztően pozitív csalódás volt ez a sorozat és a falat kaparva várom a folytatást. Szerethető szinte minden karakter, érdekes társadalomkritikát vonultat fel, izgalmas és látványos harcokat mutat be, drámát és nem utolsó sorban hasizmot rengető nevetéseket kínál annak, aki nekiveselkedik a most már lassan harmadik évadát befejező animének. Kezdő animésekenek remek első élmény lehet, mert minden elemében szerethető. Bátran ajánlom azoknak, akik félnek belekezdeni az animék világba és keresik a megfelelő nyitó művet. Visszaadta a hitem, hogy tudnak még ott Japánban maradandót és értékeset alkotni.