Az HBO produkcióira eddig sem igazán lehetett panaszkodni, az elmúlt években viszont egészen parádés, olykor páratlan alkotásokkal bővítik palettájukat, most pedig egy olyan témához nyúltak, amiről sok évig beszélni sem mertek igazán az emberek. Az 1986 áprilisában történt csernobili atomerőmű-baleset a történelem egyik legsúlyosabb katasztrófája, amihez emberi mulasztások és hazugságok egész láncolata vezetett - mindez pedig a balesetet követően csak még nagyobb erőre kapott. Ezt hivatott bemutatni az HBO miniszériája, ami az első rész alapján a maga furcsa módján egyszerre gyönyörű, s szívszorítóan fájdalmas élménynek ígérkezik.
Ugyan a 4-es reaktor felrobbanásakor még a világon sem voltam, a csernobili atomerőmű és Pripjaty tragédiája majdhogynem az emlékezetem óta vonzotta a kíváncsi énemet. Hosszantartó lelkes, amatőr kutatómunkám viszont egy nagy, és legalább annyira szomorú köveztetésre juttatott elsősorban: az ukrán-tragédia körülményeit az érthetetlen ellentmondások, dezinformációk, csúsztatások és hazugságok torzítják, egyes részeit mind a mai napig. Az HBO Chernobylja pedig ezeken keresztül közelíti meg a témát, a történelmi jelentőségű baleset első pillanatától fogva. Emberek százezreinek az élete változott meg egyik pillanatról a másikra közvetlen és közvetett módon, a Chernobyl pedig az események kronologikus felelevenítésével igyekszik elmesélni nekünk ezt a történetet, aminek tanulságai hosszú generációkon fognak átívelni.
Zavarodott tekintetek, kétségbeesett intézkedések és az igazságot feldolgozni képtelen személyzet - ilyen és ehhez hasonló képekkel indít az egyórás első epizód, ami egyszerre több szálon magyarázza a csernobilban történteket. Fontos leszögezni, hogy a sorozat ugyan ragaszkodik a hitelességhez, ha valakinek az immerzió nagyja a tálaláson múlik, akkor ő egy kicsit talán csalódhat. Hiába az ukrán-orosz vonatkozás, egy teljes egészében angol-amerikai együttműködésről beszélünk, ahol az erőmű személyzetétől kezdve a tűzoltókon át, az őket a pripjatyi panellakásaikban váró feleségekig szinte mindenkit angol anyanyelvű színészek szólaltatnak meg - Stellan Skarsgard a kevés kivételek egyike. Nyilván ez apróság, de érdemes tisztában lenni vele, hogy nem egy echte dokumentarista stílust képvisel a Chernobyl, hanem egy erőteljes drámáról beszélünk, ami ehhez mérten néhol beleszínez valamelyest a cselekménybe. Nem mintha hatásvadászatról illene beszélni egy ilyen horderejű témával kapcsolatban, a sorozat mindenesetre bedob néhány olyan snittet, amiket többnyire B kategóriás katasztrófafilmekből ismerhetünk. Nem állítom, hogy alapvetően nagy gond lenne ezekkel a rövid vágóképekkel, ám az biztos, hogy teljesen szükségtelenek, hiszen Csernobil radioaktivitástól terhelt története a puszta tényekkel képes úgy elborzasztani a nézőt, amin csak ronthatnak a hollywoodi eszközök.
A két alkotó, Johan Renck és Craig Mazin nem éppen visszafogott eszközökkel, de remekül adagolják a feszültséget, és fokozatosan engedik szabadjára a csernobili poklot. A gyanútlan pripjatyi lakosok jelenetei talán a legokosabbak, az azokhoz társuló gyönyörű snittek pedig egy egészen különleges, közeli perspektívába helyezik a balesetet, amiből nagyon remélem, hogy több is lesz a soron következő epizódokban. A hangsúlyt, nem meglepő módon az erőmű mérnökei és a helyi felsőbb személyek kapták, előbbieket viszont nagyon valószínű, hogy nem sokáig fogjuk már látni - talán nem kell magyaráznom, hogy miért. A pilot erőteljesen a tagadás és önmosdatás szellemében telt, már ami a felelősöket illeti, néhány egészen döbbenetes jelenetben kicsúcsosodva, amik alatt tényleg csak reménykedni tudunk abban, hogy mindez valójában fikció. Az elviselhetetlen, szinte azonnal halálos mértékű sugárzástól kiakadó mérőberendezések körüli szerencsétlenkedés egy a számos bicskanyitogató jelenet közül, ahol az emberi büszkeség és alkalmatlanság potenciálisan életek százezreit teheti tönkre. A Chernobyl legkomolyabb erénye pedig az e fajta jelenetekben leledzik az első rész alapján, ahol nincs szükség teátrális húzásokra. A kíméletlen és felfoghatatlan szembesítés ugyanis magabiztosan teszi a dolgát.
A tény, hogy szomszédos országokban már az udvarra sem engedik ki játszani a gyerekeket, míg Csernobil körül még mindig azon megy a diskurzus, hogy vajon érdemes-e evakuálni Pripjaty városát. A jelenet, amikor a tűzoltókat tájékoztatás nélkül, szinte "meztelenül" küldik be a 4-es reaktor halálosan sugárzó romjai közé. És a gondolat, hogy a kormány fejesei eközben egy atombiztos bunkerben vakarják a fejüket s mutogatnak a másikra. Az ilyen és ehhez fajta elfogadhatatlan, ámde tagadhatatlanul emberi pillanatokban rejlik a csernobili atomkatasztrófa igazi tragédiája. Az HBO sorozata pedig gondosan megtervezett tempóban, néhány kíméletlenül erős jelenettel és szívfájdító, olykor inspiráló emberi sorsok középpontba állításával mutatja meg nekünk ezt a végtelenül szomorú, ám legalább annyira izgalmas eseményláncolatot. Épp ezért semmi szükség a felnagyított reakciókra és a felesleges manírokra, amik remélhetőleg a következő öt rész erényeit sem fogják beárnyékolni.