Csábítunk és védünk – Kritika

A Csábítunk és védünk rendezője, Anne Fletcher korábban úgy nyilatkozott, hogy nem a kritikusokat, hanem a közönséget szeretné szórakoztatni, amikor filmet készít. A kritikusok ennek ellenére – teljesen megérdemelten – ódákat zengtek Fletcher olyan előző vígjátékairól, mint például a 27 idegen igen, a Szekatúra, a Step up vagy a Nász-ajánlat. A nézők pedig elégedetten állhattak fel székükből, a legkevésbé sem bánva, hogy kasszasikerré változtatták az egyébként könnyen emészthető limonádékat. Egyik veszély sem fenyeget ennél a filmnél. A Csábítunk és védünk szemmel láthatón megirigyelte Sandra Bullock és Melissa McCarthy két évvel ezelőtti meglepetését, a Női szervek sikerét; vagy távolabbi analógiát keresve, megpróbál a Robert De Niro-Charles Gordin női megfelelője lenni, az Éjszakai rohanás után szabadon. Csakhogy minden siker nélkül teszi ezt. Olyannyira, hogy ezúttal a pattogatott kukoricától elnehezült fejű nézőközönségnek is fel fog tűnni, hogy a film nem vicces.

Adott egy kitüntetett rendőrapával rendelkező kislány (Reese Witherspoon), aki gyakorlatilag a rendőrautó hátsó ülésén nő fel, hogy aztán komoly karriert futhasson be az őrs raktárosaként. Kitörési lehetőség gyanánt elvállalja, hogy elkísér egy drogügybeli koronatanút/kikapós özvegyet (Sophia Vergara) a tárgyalás helyszínére. Az út persze abszurd helyzeteken, korrupt rendőrökön és olyan mélyenszántó felfedezéseken vezet keresztül, mint hogy a kolumbiai özvegynek agya is van a mellén kívül. A történet tehát egy kliséhalmaz, amely legjobb jeleneteit már a trailer is bemutatja. Ez nem is lenne baj, hiszen a hasonló buddy movie-k is mind ugyanarra a kaptafára készülnek. Csakhogy nem mindegy milyen jellem- és helyzetkomikumok töltik meg azt a másfél-két órát. Jelen esetben mindössze annyi, hogy Witherspoon alacsony, Vergara pedig kolumbiai. És ez szomorú.

Merthogy Reese Witherspoon egyébként kiváló komika, aki többször is képes volt már élettel és bájjal megtölteni rajzfilmszerű karaktereket. Doktor Szöszi rajongók milliói bizonyíthatják az igazam. Sofia Vergara pedig szinte az egyetlen dolog, ami miatt a Modern családot érdemes nézni. Viszont, ami ezt a filmet illeti: „Tiltakozom!” – mondaná Elle Woods kihúzva mind a 156 centijét, plussz a 12 centis tűsarkait. Witherspoon és Vergara kémiája ugyanis minimális, így a sikítozásokon és az okoskodó eszmefuttatásokon túl épülő testvéries összetartás először is érdektelen, de még inkább idegesítő. Különösen, hogy az eredeti spangol helyett a magyar szinkronban valami elképesztő beszédhibás, egy értelmes mondatot össze nem rakó Daniella Rivát sikerült alkotni Sofia Vergara karakteréből – aki egyébként Gábor Zsa Zsa és Dolly Parton zseniális hibridje lehetne. Értem én, hogy Amerikában a spanyol (vagy bármilyen) akcentus komoly vicctényező, és hogy ezt nem lehet lefordítani, de miért kell akcentus helyett hibás nyelvet írni szinkronnak?

Ez persze nem a tévés sitcom munkájukról híres David Feeney és John Quaintance forgatókönyvírók hibája. Az olyan történetbeli lukak már sokkal inkább száradnak a lelkükön, mint például, hogy amikor az egyik főrendőrt lelövik, vajon a főszereplő miért áll csak úgy odébb, anélkül, hogy igazán megnézné esetleg él-e még a főnöke. De ne legyünk igazságtalanok. A Csábítunk és védünk nem 87 percig nézhetetlen. A Rose Cooper felnövését bemutató, gyors vágásokkal operáló kezdő montázs ugyanis érdekes, humoros és kitűnő felütésként szolgál a filmhez. Kár, hogy nem ezután jön a végefőcím. Ami egyébiránt szintén jópofa. Mert bár a bakiparádé elavult, jelen esetben tényleg vicces. Így a néző levonhatja a konzekvenciát: legalább a színészek jól szórakoztak. https://www.youtube.com/watch?v=6M4AxPyRzQ0