DVD-n láttuk: Big Game: A nagyvad

A Big Game: A nagyvad lényegében egy nyolcvanas évek felhőtlen-ostoba akciófilmjeit idéző, félig-meddig jópofa sutaság, aminek akármennyire is szórakoztató az alapkoncepciója, annak ígéretét sose tudja beváltani a szűk másfél órájában. Pedig ránézésre tökéletesen helytáll a saját maga által épített kis piedesztálon. A vállaltan camp-re vett hangvételt már a poszter is tükrözi a dacosan velünk szembenéző Samuel L. Jacksonnal és az íját kézben tartó kis sráccal, Samuel L. Jackson, mint amerikai elnök (akkor is, ha az USA ténylegesen fekete elnököt tud magáénak, maga a gondolat, hogy Jackson trónol a Fehér Házban, kellőképpen badass és a maga módján mesei), egyszerű-mint-az-egyszeregy sztori. Nem ígér sokat, csupán egy másfél órás, jó ízű agymenesztést földtől elrugaszkodott akciójelenetekkel és egy egzotikusnak mondható helyszín-kavalkáddal.

A film egy 10 év körüli finn fiú férfivá avatásának történetét meséli el, melynek lényege, hogy egy napig helyt kell állnia egymaga a vadonban és meg kell tanulnia vadászni. Ha megtanul vadászni, akkor közösségének méltó tagja lesz, ha nem sikerül neki, akkor örök életére hallgathatja azt, hogy mennyire nem méltó ő a nevére. A lelkes, ámbár kissé bátortalan fiúnak éppen jól jön, hogy a közelben zuhan le az Amerikai Egyesült Államok elnökének mentőkabinja (miután a repülő már a levegőben megsemmisült), akivel aztán egy igazán rendhagyó párost alkotva próbálják a világ leghatalmasabb emberének rosszakaróinak ellencsapásait visszaverni. A film folyamán aztán kiderül, hogy két olyan ember sztoriját látjuk, akiknek bizonyságot kell adnia rátermettségéről: a vadonban pedig mit sem számít az, hogy te vagy az elnök, ugyanolyan elhagyatott vagy, mint bárki más és muszáj megtanulni azt, miként legyél tökös ahelyett, hogy csak eljátszod azt.

Mulattató premissza, de felemás kivitelezés: a rendező, Jarmari Helander (Rare Exports) rendre bizonyítja, hogy ötletei és elképzelései vannak, tudja, hová kell rakni a kamerát és a nézőt valóban gyönyörű, vadregényes tájakra kalauzolja filmjével, de hiába az ötletek és elképzelések, filmje mindvégig csak ígérget és ígérget, a maga által feltett lécet folyton leveri. Nagy problémája, hogy feltűnően spórolósan bánik az akciójelenetekkel, pedig a potenciál megvan benne, egyes akciójelenetek mutatnak hajlandóságot arra, hogy elmenjen egy olyan irányba a film, ahová mennie kellett volna - ha szabadjára engedte volna azt a bizonyos belső állatot az alkotó, az igazán örvendetes lett volna. A rendező ehelyett inkább időz a tájakon és inkább koncentrál a két főszereplő viszonyára, mely utóbbi azonban így se lett eléggé kidolgozva. Ehhez hasonlóan a film nagy része (az elnök elárulását illető kis történetszálat beleértve) egy elmaszatolt valami, felskiccelt vázlat csupán, ami nem is lenne akkora baj, ha nem állna fenn az imént említett helyzet, miszerint zsigeri élvezetek terén se teljesít olyan ragyogóan a dolgozat. Pedig lett volna fantázia a főellenségben is, aki az elnökre vadászik, de motivációja elnagyolt, dimenzió híján minden fenyegetettségtől mentes a karakter. Ugyanez vonatkozik Ray Stevenson-ra is azzal a különbséggel, hogy nála a karizma valamennyire ellenpontozza a semmilyenségét a figurának.

Nagy szerencséje a Big Game: A nagyvad-nak, hogy játékideje nem húzza el magát, így hibái ellenére se olyan rossz időtöltés, csak éppen a "kihagyott ziccer" gondolata folyamatosan ott lebeg a levegőben. Nem rossz, nem is olyan jó, elmegy csupán. Megnézed, talán szórakozol rajta, elfelejted. Azon meg külön bosszankodsz majd, hogy miként történhetett meg Jackson-nál, hogy elharapták a "motherfucker"-t a film egyik klimatikusnak szánt pillanatában. Ha egyéb hibáit el is tudjuk feledni, ezen nehéz túltennie magát az embernek. Ja, hogy pg-13 a besorolás? Ó. A tökéletlenség netovábbja. https://www.youtube.com/watch?v=vR-0mwLXiow