Halálos iramban 7 - Kritika

Hosszú utat tett meg a Halálos iramban, mire eljutott az aszfaltbetyárok benzingőzös konfrontációjától a macsó beszólásokat, dagadó izmokat felvonultató és fizikának középső ujját mutató akciófilmig. A Justin Lin által helyrepofozott széria bár sok kezdeti rajongót lekoptatott magáról (mondván: kevés a gyorsulási verseny), kár lenne vitatni a karakterek és a sorozat centrálisnak mondható témája (család, összetartás) iránti alázatát és elhivatottságát. Lin a hatodik rész után kiadta kezéből a stafétabotot és a nem kevésbé tehetséges (ám sokak szerint korrekt iparosként titulált) James Wan került a rendezői székbe, hogy levezényelje a Halálos iramban 7-et. Mielőtt valaki megszólalna, hogy "De neki nincs túl sok tapasztalata az akciófilmek terén!", annak javaslom, nézzen utána a Kevin Bacon nevével fémjelzett Halálos ítélet című filmjének.

A mára már a popkultúra megkerülhetetlen részévé vált széria legújabb része következetesen folytatja az eddigi filmek által felállított struktúrát (már ami az ötödik, hatodik részt illeti) és sok tökölést most is elkerüli. Leszámítva néhány - részben a magyar szinkronnak köszönhetően - szappanoperába illő dialógust (Dom és Letty film eleji múltidézése) a film kíméletlenül szaggatja szét a vásznat és a dobhártyánkat. Bizonyítván, hogy ért a nagy költségvetésű akciófilmekhez, Wan olyan őrült szcénákat hozott össze, melyek szépen rávernek az előző részben látottakra, így ha azt hitted, hogy képtelenség überelni az ötödik etapban látott széfes autósüldözést, akkor tévedtél. Akár a hatodik rész tankos akcióját is említhetnénk, a hetedik részben még annyi visszafogottság sincsen, amit még az előző két epizód megengedett magának (érezhetitek, ott se volt sok, hát még itt), viszont mit sem változtat azon a tényen, hogy Domék agyeldobós mentőakcióit még mindig sokkal nagyobb élvezet nézni, mint Bay lélektelen, városamortizáló pornóit. Sokat segít az, hogy a karakterek - lehetnek bármennyire egydimenziósak - szimpatikusak, cselekedeteik következetesek, így a nagy haddelhadd közepette is megőrzik karakterisztikáikat. Még akkor is, ha képességeik alapján lassan már szuperhősöknek lehetne mondani őket.

Az egymásra rálicitáló akciójelenetek közül - bár mindegyik szenzációs a maga módján - mégis a film második harmadában látható legalább húszperces szakadék széli autósüldözés viszi a prímet. Wan itt minden, de tényleg minden tehetségét beveti ahhoz, hogy a szcéna a lehető legészveszejtőbbé váljon, és sikerül neki a bravúr: gyönyörűen konstruált és felépített, szédítő mutatványokkal felvértezett üldözésjelenet, mely vitán felül a "sorozat legjobb akciójelenete"-elismerést mindenképp kivívhatja magának. Persze a film közepére tenni a csúcspontot nem a legjobb ötlet, de mentségükre szóljon, hogy a finálé kíméletlen városamortizálása és a Diesel-Statham páros titánok összecsapására hajazó muszkliviadala is bőven kielégíti a nézői igényeket. Ez utóbbihoz csak annyit tennék hozzá, hogy a Statham vs Rock bunyó sikerülhetett volna egy pár fokkal ütősebbre, úgy tűnik minden naftát a dízelharcra mentettek meg.

Ha valami kárát szenvedte a nagy zúzásban, akkor az a sztori, ami kissé alibi-módra van jelen. A fő irány, azaz a Statham-en való bosszúállás (emlékeztető: Han-t szépen eltette láb alól Shaw tesója) körülbelül a film közepe táján (épp a fent említett szakadékos őrületnél) elsikkad és egy darabig meg is feledkezünk arról, hogy itt másról lenne szó. Úgy tűnik, az alkotók szerint a személyes érintettség kevéssé izgalmas egy Halálos iramban-filmnél, így megtoldották egy globális küldetéssel. Mintha féltek volna attól, hogy a hangvétel túl komolyra és drámaira sikerül és betoldottak szépen egy szálat ami alkalmat ad arra, hogy Domot és csapatát húzósabbnál húzósabb szituációkba dobja. Kétség nem fér hozzá: az eredmény szórakoztató, de megnéztem volna egy visszafogottabb darabot is ugyanezekkel a szereplőkkel, kifejezetten végig, erősen a bosszúállásra koncentrálva. De ez csupán egy személyes megjegyzés, az ember egy ilyen filmre egyébként is az akciók miatt ül be.

Említést kell tennünk a mellékszereplőkről is: a titokzatos kormányügynökként felbukkanó Kurt Russell még mindig képes humort és lazaságot kölcsönözni a karakternek, Tony Jaa pedig hála a jó égnek nem jár úgy, mint Jet Li a The Expendables-filmekben. Bár tényleg kis szerep jutott neki, de abban a kicsiben legalább csinál is valamit. Üt, vág, pofoz és ha nem is hagytak neki akkora teret a mozgásra, mint mondjuk az Ong Bak-ban, azért kapunk egy kis ízelítőt abból, hogy mi fán terem az ő harci tudása. Ami pedig kedvenc kősziklánkat illeti (The Rock), nos ő...Ha sok szerep nem is jutott neki, de a fináléban ő is rendesen kiveszi a maga részét és amit művel, azt nem fogjuk feledni.

Azonban mindez az akció tényleg nem érne semmit, ha nem lennének mögöttük emberek. Paul Walker tragikus hirtelenséggel bekövetkező halálát illetően sok volt a kérdőjel: "Hogy fogják megoldani?" Elkerülve bármiféle spoilert csak annyit mondanék, hogy a karaktertől vett búcsú a lehető legtökéletesebb módon történt meg. És igen, a gombóc ott volt a torkomban, a szemembe pedig valami belement. Ember legyen a talpán egyébként, aki képes kibírni az utolsó pár percet szipogás vagy homályos tekintet nélkül. És így válik a film robosztus, ostobán szórakoztató akciófilmből egy érzelmes, őszinte tributtá, mely után még el kell telnie egy kis időnek, mire túltéve magad a drámán és a búcsún, újra azt a mulattató, "fun" filmet látod magad előtt. https://www.youtube.com/watch?v=qXgmNtq4Fx4