Hirdetés

Hétköznapi vámpírok – Kritika

|

Hirdetés

A fene se hinné, hogy a vámpírokat lehet még szórakoztatóan tálalni, vagy szórakoztatónak találni. Ugyanis kortalanságuk ellenére pont az öröklét miatt mára kifejezetten avíttasnak hatnak, a folyamatosan felmondott klisékkel és leginkább az adott zsáner tudja őket kicsit is érdekessé tenni (pl. Daybrakers). Persze a vérszívók jobbára így is megragadnak tragikus és/vagy szenvelgő (anti)hősöknél, amire rádob a viktoriánus korban még újdonságnak ható elfojtott szexualitásuk, amit mostanság inkább titokzatosságnak vagy sebzettségnek próbálnak álcázni, jobbára sikertelenül. Na, a Hétköznapi vámpírok pont ezeket figurázza ki (a többi szokásos kellékkel együtt, mint a feszület, vagy ezüst), de azokat bármiféle erőlködés legkisebb jele nélkül. Vígjátékot viszont mindig nehéz szívvel ajánl az ember, ez ugyanis nemcsak a legnehezebb műfaj, hanem a legszubjektívabb is és nagyban függ a befogadó személyétől. Ráadásul jelen esetben a mockumentary (tehát áldokumentumfilmes környezetbe bújtatott vígjáték, paródia) műfaját választották a készítők, ami elsősorban az olyan sorozatokban működik, mint a The Office, vagy akár a vásznon innenső oldaláról a Borat vagy a Brüno. Jemine Clementék viszont remek érzékkel használták, hogy az egy fedél alatt élő vámpírok, Deacon, Vladislav, Viago, az újonc Nick, vagy a több ezer éves Petyr új-zélandi hétköznapjait a közönség elé tárják.

What We Do In The Shadows 02
Mert ahogy az kiderül, ezek a kortalan lények nem élnek elhagyatott kastélyokban… legalábbis egy részük biztosan. És valakinek el kell mosogatnia a véres edényeket, vagy ki kell takarítania. És áldozatot keresni sem annyira egyszerű, pláne normális ruhát, ha nincs tükörképed. Magyarán vámpírnak lenni szívás, mert míg a normál létben max ideiglenes az egy fedél alatt élés, és előbb-utóbb a szeretteid megöregszenek és meghalnak, addig te az öröklét keserűségét vagy kénytelen megosztani néhány hozzád hasonló lúzerrel.
What We Do In The Shadows cover 1
Szóval ezeket az egykor vonzó, hovatovább cool lényeket egyrészt mindennapi helyzetekbe helyezi, és az ezekre való rácsodálkozásaikból, reakcióikból csinál viccet. Másrészt a karaktereik több száz éves testbe zárt, gyermek lelkű, ugyanakkor szerethető dilettantizmusa teszi igazán viccessé a filmet. Mert kétség se legyen arról, hogy ez egy pasi film, amit nagy valószínűséggel egy sörözés alkalmával találtak ki az alkotók. Itt a nőknek jobbára áldozati vagy alárendelt szerep jut, miközben a férfi barátság sajátos toposzait is végigjárja.
What We Do In The Shadows cover 4
Ugyanakkor dramaturgiáról vagy történetről értelemszerűen nem beszélhetünk. Sok jelenet, vagy geg inkább sorakozik egymás után, és néha inkább kelti azt a hatást, hogy a haverok egy home video kedvéért hülyéskednek. Viszont az áldokumentarista stílus egy rendkívüli természetességet kölcsönöz az egésznek, ami az ezerszer látott kliséket csak még befoghatóbbá és szerethetőbbé teszi hőseivel együtt. Mindemellett pedig hatalmas főhajtás is tesz a zsáner előtt, elég ha csak Petyr Max Schreckre/Nosferatura hajazó fizimiskáját nézzük, vagy a klasszikus elemek megidézését, amit remekül kiegészítenek a műfajba finoman belesimuló vizuális trükkök.
What We Do In The Shadows cover 3
A vámpírlét még talán sohasem volt ennyire szórakoztató. Persze ehhez megfelelő arányérzék is kellett, de a Hétköznapi vámpírok a maga 85 percével pont annyira esik kellemesen, mint eltalálni valakinek a fő artériáját a nyakán: tömény élvezet!   https://www.youtube.com/watch?v=gsg03yOAT20
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.