Hős6os - Kritika

Mindig is jellemző volt a Disney-produkciókra az, hogy filmjeik egyetemes értékeket képviselnek és gyermekek, fiatalok számára egyfajta didaktikus funkciót töltenek be amellett, hogy elsőrangú látványvilággal és sodró lendületű, kalandos szcénákkal teszik könnyebben csúszóvá ezeket a leckéket.

Ha a Hős6os nem is lesz akkora sláger a fiatalok körében, mint amilyen tavaly volt a Jégvarázs (mert ugye a filmet úgy igyekeznek eladni, hogy hangsúlyozzák: "A Jégvarázs alkotóitól" kaptuk), abban biztosak lehetünk, hogy különleges moziélményt nyújt. Ezt a kijelentésemet nem csupán arra alapozom, hogy a látványvilága talán a megszokottnál is lenyűgözőbb, de arra is, hogy maga a téma és annak kivitelezése egészen merész és nem zárja ki azt, hogy felnőttek is megkapják a maguk adagját a didakszisból és szórakozásból egyaránt. Talán nem is olyan jó ez a kifejezés esetünkben, a didakszis valami erőszakkal lenyomott tudást és bölcsességet jelent, ami elől nem menekülhetünk, ez által nem is esik valami jól. A Hős6os mindezt jó ízléssel műveli és nem érezzük azt, hogy itt valami olyan van lenyomva a torkunkon, amit épp nem akartunk. Hogy mik ezek a mondanivalók, tanulságok? Nono, ne szaladjunk ennyire előre, először vegyük át azt, hogy miről is szól a film. A Hős6os egy fiatalon kész zsenivé, feltalálóvá érett 13 éves srácról, Hiro-ról szól és arról, hogy miként igyekszik megállítani a várost fenyegető gonosz, kabuki álarcos figurát, aki ráadásul a fiú találmányát használja fel gonosz céljai beteljesítésére. Ezt a városmentő akciót egy a bátyja által feltalált egészségügyi tanácsokat osztó robot Baymax és még négy cimborája segítségével kísérli meg.

Nagy, cuki robot barátságot ápol egy kisfiúval? Szuperhőscsapat is alakul? Talán eszünkbe juthat az Így neveld a sárkányodat (cuki robot helyett cuki sárkány, persze sokkal több párhuzam nemigen van), illetőleg a Hihetetlen család is, amely mai napig az egyik legjobb szuperhősfilm, ami valaha készült. A kettő ötvözetéből kerekedett valahogy ki ez a kis inkább felnőtteknek, vagy nagyobb gyerekeknek szóló mese is, amely első ránézésre talán nem is mutatja magát olyan remeknek, mint amilyenné végül kinőtte magát. Miben rejlik a bája? Nyilván, legelőször is, ami szembeötlő, az a látványvilág. Pazar, dinamikus akciójeleneteket tartalmaz a film, de még ha akció nincs, akkor se lehet panaszra okunk. Jó ránézni és jó nyugtázni azt, hogy igen-igen, talán az élőszereplős mozi a legjobb, de ugyanúgy művészet ez is, ugyanúgy lehet mesterien kezelni a digitális technológiát. Bár nem 3D-ben néztem (hadd mondjam ki: tököm tele van már a harmadik dimenzióval), el tudom képzelni, hogy azok akik vevők arra a technológiára, majd szájukat tátják. Ez az egyik része a dolognak. A másik, az már sokkal összetettebb. A Hős6os olyan témát dolgoz fel, amit már sok rajzfilm és animációs film feldolgozott ugyan, de mégis muszáj tiszteletben tartani azokat, akik képesek ilyen érzékkel hozzányúlni a témához. Egy közeli hozzátartozó elvesztése rettentő fájó tud lenni egy gyermek számára (nem csak egy gyermek számára, de jelen esetben ez kulcsfontosságú), annak feldolgozása pedig egy olyan folyamat, melyhez külső segítség szükségeltetik. Hiro-nak nem a kabuki álarcos rejtélyes gonosztevő a legnagyobb ellensége, csupán egy eszköz, amivel levezetheti a gyász rettenetes érzését. A film képes elmenni olyan mélységekbe, ami meglepőnek bizonyulhat egy ilyen családi filmként reklámozott produkció esetében, épp ezért a hangvétel sokszor egészen komoly. Az meg, hogy szipogós és papírzsebkendő-igényes dráma is járul hozzá, nem meglepő. De mégis, mondjuk ki: meghatódtam, megkönnyeztem, szipogtam. Gyászról, megbocsátásról és a halál elfogadásáról, valamint a felelősségvállalásról beszél a film rendkívül hatásosan és megindítóan.

A film egy másik nagy meglepetése és instant imádnivaló karaktere maga Baymax a robot, akit Hiro bátyja egészségügyi tanácsadóként és egyfajta háziorvosként épített meg. Baymax aranyos, Baymax ölelnivaló, Baymax úgy a szívünkhöz nő, hogy legszívesebben benyúlnánk a vászon mögé és hazavinnénk. Plusz, szerencsére az ő funkciója sem merül ki ennyiban, cukiságának és ártalmatlanságának oka van a cselekmény egészére nézve. Ez hálás dolog, nem mindig szeretem azt, akit csak úgy a cukiság kedvéért írnak meg cukinak és ölelni valónak. Van, hogy jól elsül, de van amikor visszájára fordul a dolog és feleslegessé válik. Szerencse, hogy Baymax ennél többet jelent a filmnek. Ő és Hiro képezi a Hős6os fő vonalát, kettejük barátsága és kapcsolata a központ (a gyász és bosszúállás szála mellett), de sajnos a társaság többi tagja már nem sikerült ennyire izgalmasra. Bár jó nézni a fináléban bemutatott összjátékot közöttük és tisztességgel szállítják a kötelező poénokat, olyan sikerrel és olyan mélységgel mégsem sikerült őket ábrázolni, mint ahogyan Hirót és Baymax-et, így a film akkor működik legjobban, amikor ők ketten vannak a vásznon.

A mellékszereplő karaktereken kívül a cselekmény is kárt szenvedett, még ha minimálisat is. Az első harmada a filmnek mintha kicsit túlságosan is pörgött volna, mintha sietősre vették volna a figurát. Kevés időt hagytak ahhoz, hogy felépítsék és igazán megismertessék velünk a szereplőket. Szerencsére azonban a film később ezt behozza és a fináléhoz érve tűkön ülve szorítunk hőseinknek és az érzelmi töltet is ragyogóan működésbe lép. Ez pedig mégiscsak sokat jelent. Részemről azt mondom tehát, hogy apró-cseprő hibái ellenére a Hős6os az idei év egyik első igazán jó filmje, amit nem csupán értékeltem is, de a stáblistához érve teljes mértékben szívembe zártam. Még ha olykor gyermeteggé is válik a produkció, a szíve mélyén egy érző, komoly és értő alkotás ez. És mint olyan, becsülnünk kell. https://www.youtube.com/watch?v=8IdMPpKMdcc