Hirdetés

Jason Bourne - Kritika

|

A feledékeny ügynök már nem a régi, de nem is elég új ahhoz, hogy feltétel nélkül ne szerethessük.

Hirdetés

Amikor 2002-ben Jason Bourne beviharzott a vásznakra, a maga szikárságával kellemes alternatívát nyújtott az akkor éppen önparódiába fulladó Bond-széria látványorgiáival szemben. Érdemi kihívó hiányában izgalmasnak és frissnek hatottak a múltját kutató ügynök kalandjai, aki az akciózások közepette a kormányzati visszaélésekre is felhívta a figyelmet, ezzel együtt pedig nyers vizualitása megreformálta a műfajt. Bourne utolsó felbukkanása óta 9 év telt el és ugyan megpróbáltak gondoskodni az utánpótlásról, Aaron Cross-t nem zárta szívébe a közönség, és az érdemi újdonság is hiányzott, ahogy a filmeket majmoló összes epigon alkotásból is. Most a legendás ügynök ugyan visszatért, hogy bebizonyítsa, ki is a kém a gáton, önmagában mégis túlságosan kiismerhetővé vált a recept, és kevés az érdemi újdonság ahhoz, hogy felejthetetlen maradjon.

Hirdetés

Paul Greengrass elmondása szerint Jason Bourne újabb eljöveteléhez hosszú évekig nem talált megfelelő sztorit, azonban a Snowden-ügy kipattanása, valamint utóhatásai, nem beszélve a közösségi médiumok térnyeréséről, az itt fellelhető adatokkal való visszaélésekről kellően meggyőzték arról, hogy az egyébként szépen lekerekített trilógiát folytassa. És valóban: a kormányzati összefonódások a startup vállalatokkal, az internetes szabadságjogok megkérdőjelezése, a hírmanipulációk, a kelet-európai lázongások, valamint a már ismert hatalmi harcok a háttérben mind-mind fájdalmasan aktuálissá teszik Greengrass művét.

Mégis azt kell mondanom, hogy ez inkább csak ürügy. A Bourne-filmeknek sosem a sztori volt az erősségük. Az első résztől kezdve egyre vékonyabb volt az alap: Bourne kutatja ki is ő (Bourne-rejtély), mit tett (Bourne-csapda), hogyan lett az, aki (Bourne-Ultimátum), most pedig a fő kérdés az, hogy miért lett a 21. századi kémek übermensch-e, miközben eme küldetések alatt az ügynökség finoman fogalmazva sem túl etikus működésére is fény derült. Hogy milyen ügybe keveredett akár önhibáján kívül, akár mások befeketítő hadjáratának köszönhetően, az majdhogynem mellékes volt Bourne énkeresése szempontjából, így ha a hátteret elvesszük, a lényegen semmit sem változtatott volna, ha az aktuális kaland évekkel ezelőtt elkészül, vagy sem, a lényeg továbbra is az, hogy borsot tör a CIA orra alá, miközben a múltja egy darabkáját kutatja. 

És itt érkezünk el a Jason Bourne (talán) legnagyobb hibájához: Greengrassék legújabb menete nem több, mint az előző részek hol jobb, hol kevésbé jó megidézése. Már az Ultimátum is gyakorlatilag ezzel élt, viszont ott a tempó könnyedén maga alá temette az önismétlést. A csontrepesztő akciókat mostanra már nem lehet hova fokozni, Bourne fifikás megoldásaira nem rácsodálkozunk, vagy elismerően csettintünk, hanem ismerős elemként köszöntjük, amire csak rájátszik John Powell David Buckley-val közösen jegyzett, erőtlen zenéje is. Ráadásul hiába rúgta össze a port mind Greengrass, mind az ezúttal producerként is közreműködő Matt Damon a korábbi részek szkriptjét jegyző Tony Gilroy-jal többször is, az azóta rendezőként is bizonyított forgatókönyvíró hiánya nem egyszer szembeötlő. Gilroy rendkívüli természetességgel képes az alapvetően száraz szövegeket szereplői szájába adni, az ezúttal a széria számára nem ismeretlen Christopher Rouse-szal közösen jegyzett forgatókönyvbe Greengrass-ék azonban nem egyszer rendkívül patetikus és közhelyes mondatokkal operálnak, ami kizökkenti a nézőt a realitás érzetéből és a korábban szépen lezárt történet újraindítása is itt-ott a ritmus kárára válik.

Szerencsére újdonsült karakterei ezen nem éppen elhanyagolható hiányosságokért maximálisan kárpótolnak. Míg a megasszonyosodott Julia Stiles Nicky-je, vagy a lényegében még mindig ugyanazokat a köröket futó, de a szereppel még mindig maximálisan azonos Damon Bourne-ja híján van az érdemi frissességnek, addig az Oscar-díjas Alicia Vikander ügynöknője végig a bizonytalanságban tartja a nézőt a motivációit illetően, Vincent Cassel a legtöbb karakterjeggyel és motivációval rendelkező bérgyilkos (ami az eddigiekhez képest nem nagy teljesítmény), Tommy Lee Jones pedig magasan a széria legmanipulatívabb gennyládája, pedig abban aztán szoros a verseny.

Jason Bourne visszatérése tehát túlságosan elhúzódott ahhoz, hogy olyan erővel izzítsa fel a zsánert, mint tette azt 10 évvel ezelőtt, és ha csak nem engedik össze Jeremy Renner ügynökével egy (Aaron) crossover keretében, a szériát felemésztheti a folyamatos önismétlések sorozata. Mindazonáltal Greengrass szerencsésen visszakanyarította az akcióthrillerből a kémthrillerek világába a szériát és ha az Ultimátum tempója megismételhetetlennek is tűnik, mind a zsáner, mind a sorozat rajongóinak kihagyhatatlan darab.

Értékelés: 75%

Kiknek ajánljuk?

  • A kormányzati összeesküvések híveinek!
  • Akik fenntartásokkal kezelik, amit a híradóban látnak!
  • Akik szerint a kémthriller nem egyenlő a folyamatos akciózással!

Kiknek nem ajánljuk!

  • Akik szerint a műfajban elengedhetetlen a világmegmentés!
  • Akik a realista életérzésért a dokumentumfilmeket részesítik előnyben! 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.