A mese lételemünk része. Gyermekként rajtuk keresztül tanuljuk meg a jó és a rossz fogalmát, hogy mi a kitartás, a barátság, a szeretet. Felnőttként pedig szintén a mesék - még ha azok könyv, vagy mozgókép formájában kerülnek is elénk - taníthatnak meg arra, hogy az élet bonyolultabb, mint hittük, vagy épp ellenkezőleg, rángatnak ki minket a hétköznapok szürkeségéből. Hollywood pedig nagy mesélő, viszont az elmúlt év(tized)ekben szinte ugyanazokat a toposzokat meséli újra és újra hol jobban, hol rosszabban. A Laika azonban már a stop-motion technikával is a járt utat hagyja el a járatlanért, és szerencsére ez történetei mondandójában sincs másként.
Magával a stop-motionnel pedig mindig együtt jár a halál, a veszteség témája, hiszen a készítők valami élettelenbe próbálnak életet lehelni, így adja magát, hogy a mese ennek az elvesztését se kerülje ki. Tim Burton és Henry Selick ennek a legnagyobb megmondhatói, a Laika korábbi alkotásai közül pedig a ParaNorman boncolgatta a témát - még ha kicsit egyenetlenül is - de a műfajnál, mint mesénél maradunk ide sorolható még Harry Potter története is.
A halál, a szülői áldozat ereje, legyőzhetetlen ereklyék gyűjtése a gonosszal szemben, míg a kalandok során a főhős rá ébred önnön erejére... Ezek az alapvetően klasszikus, de mégis egyre ritkábban használt népmesei elemek mind megtalálhatók a Kuboban is... az eredeti szinkronban még Ralph Fiennes is, egy Voldemort szövegkönyvével megáldott/megvert szerepben. Azonban a Kubo az ismerős elemek ellenére is a saját útját járja és mint egy igazi, tehetséges mesélő - pont mint origamikat zeneszóra megbűvölő, utcai mutatványos címszereplője - megnevettet, megríkat és izgalomban tart.
A Laika berkeiben már rutinos animátornak számító Travis Knight - akinek ez a rendezői debütálása - nem csak a minden eddiginél aprólékosabb technikát vetette Kubo megpróbáltatásainak szolgálatába (pedig az apró részletekben élmény elveszni), hanem jó mesélőhöz méltóan annak szépségével, és fájdalmával is megismerteti a nézőt, amelyre a kelet és annak miszticizmusa (a Majomkirály legendája befigyel) tökéletes terepnek minősül. Karakterei humorosak, ha kell, de nem humorizálnak csak azért, hogy meglegyen a kötelező poénmennyiség, miközben meglepetésektől sem mentesek.
A film azonban többször felhívja a figyelmet, hogy egy mesét befejezni a legnehezebb, és mintha Knight ennek tudatában a finálét nem tudná a korábbiak érdemeinek megfelelően lezárni. Kubo addigra némileg háttérbe szorul útitársaihoz - egy majomhoz, egy bogár szamurájhoz és egy megbűvölt origamihoz - képest, a Holdkirály motivációi pedig némileg ködbe vesznek. Ettől függetlenül Kubo szívünk húrjait többször is megpengeti, de annak igazi titkos ajtajához a Laika még mindig Coraline által jutott el.
Értékelés: 85%
Kiknek ajánljuk?
- A stop-motion rajongóinak!
- Akik oda vannak a keleti kultúráért!
- Akik nem bánják, ha egy mese komolyabb témákhoz is nyúl!
Kiknek nem ajánljuk!
- Akik szerint a népmesei hagyományok kora leáldozott!
- Akik szerint a gyerekek nem tuják értelmezni a látottakat!