Háború, gyerekvállalás, öngyilkosság. Nehéz témák, a Második kör, az Elfelejtett nemzedék, valamint az Isten veled...Artúr ezeket dolgozzák fel hol több, hol pedig kevesebb sikerrel. Az biztos, hogy a kisjátékfilmeknek továbbra is van nálunk létjogosultsága, ahogyan az is biztos, hogy méltatlanul keveset foglalkozunk velük. Pedig illene. Most pótlunk kicsit.
Második kör
A helyszín egy váróterem. A főszereplő egy házaspár, férfi és nő. Idegesen várakoznak a széken ülve, kezükben dosszié, bennük vastagon papírhalom. Eddig semmi rendkívüli, ám ahogyan a film felfejti saját magát, úgy tisztázódik a kép. Ez a házaspár gyereket szeretne vállalni, ám ahhoz, hogy ezt megtegyék, előtte egy bizottság elé kell kerülniük. A bizottság előtt pedig fel kell vázolniuk vágyott gyermekük egész életútját. Ha rábólintanak az illetékesek, akkor mehet a menet. Ha pedig nem, akkor törődjenek bele.
Holtai Gábor filmje egy orwelli alapszituációt vázol fel, melyben a gyerekvállalás állami megfigyelés alá van vonva és amely szituációban mindennél fontosabb az, hogy a gyerek, amelyet be szeretnél vállalni, hasznos tagja lesz-e a társadalomnak. Mert ha nem hasznos, akkor ne is próbálkozz, egyébként is túlnépesedés van. Ezt a nyomasztó - és azért szerencsére még távolinak ható - alapszituációt nagyon egyszerű eszközökkel (csendek, kifejező színészi játék, egyhelyszínes cselekmény) nagyon is átélhetővé és fájóan közelivé avanzsálja a rendező. Nincsen benne semmi elszálltság, az, ahogyan felfesti az egész helyzetet, az apró kis konfliktusokat reálisnak hat, hitelesnek és nagyon könnyen el lehet képzelni közben azt, hogy mindez majd valósággá válik. Ez köszönhető annak is, hogy a két főszereplő színész, Molnár Áron és Lovasi Rozi ebbe a rövid intervallumba igyekeznek beletenni minden feszültséget, ami karaktereiket jellemzi és mindent és teszik ezt láthatóan felszabadulva attól a tét nélküli bohóckodástól, ami az A mi kis falunk-beli munkát jellemzi. De a mellékszerepben feltűnő Znamenák Istvánra sem lehet panasz, aki már puszta megjelenésével hozta a tipikus figurát, akit ha lenne benned mersz, felrúgnál, de jobb híján tiszteletedet vagy kénytelen kifejezni vele szemben.
A filmet nézve könnyen bele tudtam képzelni magamat (valamint páromat) ebbe a kellemetlen helyzetbe és ezáltal gondolkodóba estem azon, hogy vajon én (mi), hogyan reagálnánk a bizottság előtt. Meghoznánk-e bizonyos kompromisszumokat azért, hogy teljesüljön a gyermekvállalási álmunk? Mennyiben tartanánk szem előtt születendő gyermekünk majdani döntési szabadságát és mennyiben akarnánk predesztinálni életét, kockáztatva azt, hogy majd megkeseredett, boldogtalan emberként éli le életét. Van annyira fontos egy gyerek, ha az ára az, hogy mindenképpen, borítékolhatóan hasznos tagja lesz a társadalomnak? Számomra pedig, hogy ezeket a kérdéseket feltette, hogy megpedzegette ezt a témát, sokat számít, így bátran ajánlom mindenkinek megtekintésre ezt a filmet.
Elfelejtett nemzedék
Aracsi Norbert filmjét még 2019-ben forgatták és 2020 november 19-én mutatták be a Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon. Most azonban, hogy felkerült az HBO Max-ra, mindenki tehet vele egy próbát, akit érdekel a téma. A cselekmény a második világháború végnapjaiba kalauzol bennünket. Végig egy erdőben járunk, négy katona sorsát követhetjük nyomon, akik próbálják valahogy túlélni a háború végét, miközben az orosz katonák egyre közelednek feléjük.
Sűrű atmoszférájú, feszült darab született, amely megpróbálja testközelbe hozni négy olyan embernek a sorsát, akik egy kilátástalan helyzetbe kerültek. Aracsi Norbert az erdőt is egyfajta főszereplővé teszi meg, annak sötétje (Kalotai Dániel operatőri munkája profi és hatásos) mintegy jól leképezi azt az állapotot, amelybe belekerültek a főszereplők. A film a várakozásról szól, arról, hogy nincs idő, valamint hogy bizonyos helyzetekben mennyire nehéz meghozni az egyértelműen jó döntéseket. Határhelyzetet mutat be az Elfelejtett nemzedék, mely határhelyzetet remekül illusztrálja a főszereplőkkel. A fiúval, aki újonnan került a frontra, két idősebb társával, akik már mindent láttak a háborúból és azzal a sérült orosz katonával, akivel szintén nem tudni, hogy mi a helyes, a jó eljárás. A rendező remekül ragadja meg ezt a pár órát felölelő, gyilkos várakozással telített "pillanatot", miközben igyekszik a karaktereket is kibontani, megadni a maguk kis másodperceit. Jászberényi Gábor, Hajduk Károly, valamint Cservák Zoltán (ő kiváltképp, remélem, hogy kap még sok-sok szerepet) is kitesz magáért, György Zoltán Dávid az orosz katona szerepében pedig pár másodpercben is remekül abszolválja azt a feszült kérdésességet ami az ő pillanatnyi szándékait illeti.
Isten veled...Artúr
Galkó Kata filmje furcsa szerzet, nehezen besorolható és nem vagyok biztos abban, hogy igazán a szívem csücskévé vált. A történet középpontjában egy fiú áll, aki öngyilkosságot szeretne elkövetni. A fiú unottan tengeti életét, egyedül él, nincsen senkije, se barátja, se kutyája és vélhetően egész egyszerűen csak nem látja értelmét cél nélkül tengetni hétköznapjait. A film elején egy szolgáltató bemutatkozó videóját nézi, amely segítene ebben: ásót is tud tőlük rendelni, személyesen is elmegy elbeszélgetésre, ahol papírokat állítanak ki neki az öngyilkosságával kapcsolatban, egyedül a hogyan lesz majd a kérdéses, mert az is pénzbe kerül. Később egy közeli erdőben tenne próbát terve megvalósításához, ott azonban két fura figurával hozza össze a sors.
A rendezőnőnek van érzéke az abszurdhoz, az üres, fakó keserűséghez és az is világos, hogy nem egy hagyományos narratívájú filmben gondolkodott (ami egyáltalán nem baj). Az Isten veled...Artúr érdekesen indul, maga az alapkoncepció jó, viszont magát a kivitelezést széttartónak, kissé zavarosnak éreztem. A központi téma: a halál, az élet értelmetlensége (a főhős egy brit kutatás alapján zongorahanghoz hasonlítja az életet, amelynek billentyűi rozogák), valamint annak a kérdése, hogy létezik-e valami felsőbb hatalom egy elvont csomagolásban van tálalva, megannyi (össze)zavaró tényezővel és csúnyán mondva, művészieskedő fogásokkal. Nagyon sok minden nincs megmagyarázva és még ha valamelyest rá is vezet a film, bizonyos dolgokba érdemes lett volna jobban belemenni (a lány a hintában, vagy úgy en bloc a karakter motivációi). Ezen kívül a mintegy az alkotás tartópilléreként funkcionáló tűz körüli beszélgetés inkább hatott sehova nem tartónak, mint jónak és érdekesnek - még ha Bicskey Lukács mennyei jelenléte és Kálid Artúr rutinja mentette is a helyzetet.
Összességében ami jó a filmben, azt méltányolom (a zenei aláfestés, Bicskey Lukács, az alapötlet), de túl sok olyan elem volt benne, ami megakadályozta, hogy igazán belopja magát a szívembe. Nagyon érződött az anyagi megkötés, a színészek tapasztalatlansága, a technika limitáltsága és úgy éreztem, ennél sokkal kiforrottabban is lehetne beszélni erről a témáról - és remélem erre sor is fog kerülni. Az azonban mindezeknél is biztosabb, hogy Bicskey Lukáccsal egy rendkívüli jelenléttel bíró színészt veszítettünk el, mert apró szerepében is tiszteletet parancsolónak hatott.