Mission: Impossible – Titkos Nemzet – Kritika

Őszintén csodálom Tom Cruise-t. Na persze nem a magánembert (arról az énjéről teljesen más a véleményem) hanem a sztárt. Igen, sztárt és nem színészt. Elvégre hiába vannak kiváló kvalitásai, és bizonygatja is alkalomadtán azokat, Cruise-t elsősorban kisugárzásáért és 64 fogas mosolyáért szeretjük, vagy épp gyűlöljük. Viszont elmondhatja magáról, hogy még 50 felett is képes tömegeket csábítani a mozikba, és erről elsősorban dédelgetett franchise-a tehet, valamint hogy mindig képes magát és ez által a karrierjét is újradefiniálni. Mikor 1996-ban kedvenc kémsorozatát vászonra vitte, talán maga sem gondolta volna, hogy közel 20 évvel később még mindig repülőgépek oldalán lóg vagy fékevesztett motoros hajszában vesz részt Marokkóban. Ha rajta múlik, még 20 év múlva is ezt fogja csinálni. Ő ennek a szériának a legfőbb mozgatórugója… és egyben legnagyobb átka is. Az eredeti széria ugyanis a csapatmunkáról, a tagok közti dinamikáról szólt, Jim Phelbs karaktere volt ugyan a vezér, de nem ő volt az ”alfahím”, mindenki kivette a részét az aktuális esetekből és azok megoldásából. Cruise egója mindig is rátelepedett a sorozatra, hol jobban (M:I II), hol kevésbé (M:I – Fantom Protokoll), de a nézők elsősorban miatta váltanak rá jegyet, azt akarják látni, hogy a sztár egymaga hajtja végre a szédítőbbnél szédítőbb kaszkadőrmutatványokat, és ebben még mindig maximálisan helytáll.

Ráadásul mindegyik rész rendkívül egyedi azáltal, hogy mindig más rendezi. Az első részben Brian DePalma hozta azt a fajta hitchcocki feszültséget, amiről elhíresült és rendkívül jól is állt a filmnek. John Woo ellenben valóságos akció kavalkáddá változtatta az egészet, amire a legkevésbé sem illik a Mission: Impossible jelző. Aztán jött J.J. Abrams mozifilmes debütálása, aki a sorozatokból ismert tematikát alkalmazott: megkevert, mégis feszes narratíva, személyes konfliktus, minőségi színészek. Talán az már túlontúl komolyan gondolta magát, ezért az animációs filmek világából érkező Brad Bird finom görbetükröt rakott a széria elé, megfejelve ezt észbontó akciókkal. Most pedig kapunk egy Christopher McQuarrie-t, aki… ki is?

Jah, hogy ő rendezte a szintén Cruise főszereplésével készült Jack Reachert, de alapjában véve a mai napig a Közönséges bűnözők forgatókönyvének a sikeréből él?! És miért pont őt? Gyaníthatóan azért, hogy a szériát legalább szinten tartsa. Ugyanis McQuarrie az ég egy adta világon semmit nem adott hozzá sem vizuálisan, sem történetileg a szériához, csupán ügyesen vegyítette a meglévő elemeket. A saját ügynöksége által üldözött Hunt, aki ismét végrehajt egy lélegzetelállító adatrablást? Első rész pipa. Szemkápráztató motoros üldözés? Ugyan nincsenek röpködő galambok, vagy felesleges lángnyelvek, de John Woo így is biztos megnyalja mind a tíz ujját. Személyes motiváció? Harmadik rész check. A decens akciószekvenciák közé beékelt humorbonbonok Simon Peggtől? A Fantom Protokoll is aktiválva.

Akármennyire is negatívnak tűnök azonban, az első perctől az utolsóig rendkívül jól szórakoztam az újabb lehetetlen küldetésen. McQuarrie végig rendkívül jó tempót diktál és a fenti felsorolás ellenére is érezhetően DePalma feszültséggel teli moziját igyekezett elsősorban megidézni. Ebből is kitűnik, hogy a forgatókönyvért is felelős rendező a szkriptben inkább erős. A szériától eleddig ismeretlen politikai szál, valamint machinációk rendkívül jól állnak a filmnek és az eszeveszett akciókat sem rendeli alá a minél nagyobb body countnak. Persze Tom Cruise egójával ő se nagyon tudott mit kezdeni, így az előző részek érdemi all star gálája, Simon Peggel, Jeremy Rennerrel és Ving Rhames-szel együtt inkább csak az adott jelenetnek megfelelő sidekick szerepét látja el, ahogy a szériára jellemző erőtlen gonosz hálátlansága ezúttal most Sean Harrisnek jutott. Ellenben Rebecca Ferguson Ilsa Faustja kilép a sematikus női karakterek tengeréből és minden téren abszolút méltó párját hozza Cruise Ethan Huntjának.

Hiába van érdemi karakter híján az új Mission: Impossible, dicséretes hogy Cruise-ék továbbra is megmaradtak a hagyományos akciófilm készítésnél, csak annyi CGI-al, amennyi feltétlen szükséges és lélegzetelállító kaszkadőrmutatványokkal… már amennyiben a főszereplő hagyja őket a munkájukat végezni. Így ha az év akciófilmje nem is lesz (az továbbra is a Mad Max), a nyáré még könnyen lehet. https://www.youtube.com/watch?v=x5ArM265qBQ