Batwoman, civil nevén Katherine Kane első megjelenése 1956-ban, a Detective Comics #233 számában történt meg, habár a legnépszerűbb formájában közel másfél évtizede, 2006-tól létezik a képregényekben. Mielőtt bárki azt hinné, szó sincsen tehát arról, hogy a mai trendeknek való megfelelés jegyében változtatták volna meg egy milliók által szeretett karakter nemét. Annál inkább lehetne lovagolni azon, mikor már a női főszereplő koncepciója annyira nem új keletű dolog a képregény-adaptációknál (elég Supergirlre, Wonder Womanre, Marvel Kapitányra vagy a készülő Fekete Özvegyre gondolni), hogy miért éppen most dobták be a kalapba Batwomant, de egyszerűen felesleges: a történelme van annyira gazdag és szerteágazó, hogy könnyűszerrel elvigyen a hátán bármilyen saját produktumot. A probléma legfőbb forrása, hogy ehhez bizonyítottan sem a kreatív alkotógárda, sem az a pénzügyi háttér nem túl ideális, amelyet az Arrowverzum sorozatainak kivétel nélkül otthont adó hálózat nyújtani képes.
A magam részéről hosszú ideje nem követem a Zöld Íjásszal beindított DC-univerzum történéseit, ezáltal sajnos nem tudok róla érdemben beszélni, hogyan szuperált Batwoman az egy évvel ezelőtti össznépi eseményben, ahol Ruby Rose köztudottan először bújt szuperhősjelmezbe, és húzott magára vörös parókát. A különálló sorozat mindenesetre nem is várja el a nézőtől ezt az előzetes tudást: egészen a kezdetekhez repít vissza, hogy megismerjük a hősnő eredetét, elénk tárva szinte mindent a hagyományos eredetsztorik kliséi közül.
Három esztendővel azután, hogy Gotham maszkos igazságosztója eltűnt, a város egy sokkalta erőszakosabb és veszélyesebb hellyé vált. Mikor Gotham végre készen áll továbblépni, azaz ünnepélyes keretek között lekapcsolnák a jól ismert Batman-jelet, egy rejtélyes Alice nevű gonosztevő egy csapatnyi nyúlmaszkos verőlegénnyel karöltve szabotálja az eseményt, ráadásul még a Varjak nevű biztonsági szervezet egyik nélkülözhetetlen emberét, Sophie-t is elrabolják. Tekintve, hogy a történet főszereplője egykor gyengéd érzelmeket táplált a szóban forgó hölgy iránt, azonnal hazasiet, és kezdetét veszi egy olyan eseménysorozat, amelyet egy igényes forgatókönyv cselekményvezetése legalább három epizódon keresztül taglalt volna.
Tényleg borzasztóan sok mindent sűrítenek bele ebbe a negyven percbe, alkalmanként számon tartani sem könnyű, hogyan jutottunk el A-ból B-be. Van itt gyerekkori tragédia, az aktuális helyzet ismertetése, egy kis akció, Kate hazatérése és az ebből adódó konfliktus, szerelmi szál, még egy kis akció, Bruce Wayne birodalma minden idők legolcsóbb denevérbarlangjával egybekötve, majd végül egy ezidáig nem is annyira újnak hitt szuperhős színre lépése. A pilot tempója következésképp nagyon feszes, ami ennek ellenére képtelen komolyabban felkelteni az érdeklődést. Véleményem szerint éppen az eddig taglalt sietség okozza ezt, elvégre nehezen tudunk érzelmi kötődést kialakítani, ha egyes szereplők alig kapnak teret, és a felettébb érdekesnek tűnő morális problémákba is csak bele-belekóstol az epizód, hogy aztán ugorjunk a következőre.
Ami a karaktereket illeti, két színésznőt leszámítva a többiek semmi emlékezeteset nem nyújtanak, az érdektelen figurákhoz néhol egészen sótlan színészi játék párosul. Az eddig látottak fénypontja - nem kis meglepetésemre - minden kétséget kizáróan Ruby Rose, aki tökéletes választásnak bizonyult a címszerepre. Teljességgel érezhető rajta, mennyire elkötelezett Kate Kane felé, és még ha a világot nyilvánvalóan nem is váltja meg az alakításával, nagyszerűen hozza a bárkibe aggály nélkül beleálló, ám legbelül nagyon is érzékeny figurát. Maga a karakter is rendben van; remélhetőleg nem lesz belőle egyik napról a másikra vérprofi bűnüldöző, szívesen elnézném a kezdeti szárnycsapásait. A másik említésre méltóbb figura Rachel Skarsten megformálásában az évad ügyeletes gonosza, a Joker/Harley Quinn-hibrid Alice. Persze szándékosan túlzó az előbbi leegyszerűsítés, a pilot (számomra) egyetlen nagyobb meglepetése éppen az ő karakteréhez köthető. Ebbe nem fogok részletesen belemenni, de annyit azért hozzátennék, hogy a fordulat igazán akkor ütött volna, ha már rendesen megismertük a szereplőinket.
Biztosan emlékeztek a sorozat látványosan negatív fogadtatású előzetesére, benne a "tökéletes lesz, amint ráillik egy nőre" sorral a Batman ruhára vonatkozóan. Bármennyire is nettó röhejesnek tűnt ez alapján a végtermék, a nyitóepizódban helyet kapó fenti idézeten kívül szerencsére egyáltalán nem tolják túl a nemtől és kortól függetlenül mindenki számára kínos csajos öntudatot, ráadásul ugyanez elmondható a projekt létrejöttét gyaníthatóan nagyban inspiráló LMBTQ reprezentációról is, ami szintén elegánsan kerül tálalásra. Bár ez teljesen szubjektív preferencia, ugyancsak a pozitívumok közé sorolnám, hogy a Zöld Íjászhoz hasonlóan végre ismét kőkemény erőszakot alkalmaznak (értsd: nem repül el mindenki egyetlen pofontól), és látszik, hogy a bunyókon legalább nem spóroltak, kifejezetten jól lettek megkoreografálva.
Végül, de nem utolsó sorban, ezen a ponton joggal merülhet fel bennetek a kérdés, hogy végtére is érdemes-e bepróbálni a sokadik képregényes sorozatot, vagy nyugodtan kihagyható? Az igazság az, hogy végtelenül felemás az egész, és bizony amikor futószalagon ontják magukból kábeles csatornák és streamingoldalak egyaránt az érdekesebbnél érdekesebb produkciókat, egyszerűen mindenkinek muszáj szelektálnia. Ugyanakkor, ha valaki nyitott mindenféle szuperhősös tartalomra, a pilotnak érdemes lehet esélyt adni, egy guilty pleasure-sorozatnak mindenképpen megállja a helyét a Batwoman, feltéve, ha annak egyáltalán bárki bevállalja.
Kate Kane történetét nyomon követhetitek az HBO GO kínálatában.