Hirdetés

Pilot: Watchmen (2019)

|

Az őrzők visszatértek, ám arra sem ők, sem pedig mi nem voltunk felkészülve, hogy a világaink valójában mennyire hasonlítanak egymásra.

Hirdetés

Alan Moore és Dave Gibbons irodalmi mesterműként számon tartott képregényéről, a Watchmenről sokáig úgy tartották, hogy megfilmesíthetetlen darab, Zack Snyder 2009-ben mégis a mozivászonra adaptálta azt. Az alkotás a hibái ellenére annak rendje és módja szerint ki is termelte a maga rajongótáborát, akik mai napig esküsznek rá, miszerint a Watchmen az egyik, ha nem a legjobb képregényfilm, amely valaha napvilágot látott. Snyder verziója, bár egy pontig egészen hűen igyekezett követni az alapanyagot, az utolsó harmadában úgy döntött: változtat a képregény csattanóján, így téve meg Dr. Manhattant a világraszóló hazugság főszereplőjévé.

Hirdetés

És itt érkezünk el Damon Lindelof (A hátrahagyottak) által jegyzett Watchmen-sorozat alapvetéséhez, ugyanis míg Snyder többé kevésbé a saját szája íze szerint mesélte el a maszkos igazságosztók legendáját, addig Lindelof a képregényben látható eseményeket kánonként kezelve szövi tovább a történetet, ami legalább annyira merész és formabontó, akár az alapanyag maga. Meg kell mondanom, Lindelof sokáig erős kétségek között tartott azzal kapcsolatban, hogy vajon képes-e valami újat hozzátenni a Watchmen mitológiájához, ám legnagyobb meglepetésemre ez nemcsak sikerült neki, de olyan ijesztő mélységekbe hatolt, amelyekről álmodni sem mertem volna. 

A pilot rögtön az elején ügyesen megvezet minket, hiszen a kezdés nem a jelenben, hanem az 1921-ben történt kevéssé ismert tulsai etnikai mészárlás kellős közepébe dobja be a nézőt, ahol a fehérek valamiféle meg nem értett felsőbbrendűségtől vezérelve a lehető legkegyetlenebb módon ölték halomra színes bőrű honfitársaikat. A múltban tett kiruccanás után viszont rögtön a jelenben, vagyis annak egy számunkra alternatív verziójában találjuk magunkat, ahol egy maszkot viselő rendőr éppen egy gyanús alakot próbál igazoltatni. Az elsőre rutinmunkának tűnő intézkedés végén azonban a rend éber őre húzza a rövidebbet, ez pedig olyan lavinát indít el, amelyet könnyűszerrel húzhatnánk rá akár a saját 2019-es valóságunkra is, ahol szinte mindennaposak az ilyen jellegű tragédiák.

Az alternatív valósággal való kapcsolódási pontok azonban itt még csak a felszínt kapargatják, hiszen az égből jégeső módjára potyogó tintahalaktól eltekintve, a társadalmi, politikai feszültségek szinte pontról pontra ugyanazok, mint amikről nap mint nap a hírek közt böngészve olvashatunk, a szélsőséges és a rasszista felhangok pedig szintén nem sokban különböznek attól, ahogyan mi ismerjük őket. Ebben a robbanásra kész puskaporos hordóban azt hihetnénk, hogy a maszkos igazságosztók már csak a történelemkönyvek lapjain bukkannak fel, egy mára letűnt, szebb vagy legalábbis egyszerűbb kor legendáiként, az igazság viszont az, hogy nem tűntek el, csak ahogyan minden más körülöttük, ők is alaposan megváltoztak. A színes, szagos, olykor pedig igazán meghökkentő hős alteregókat felvevő személyek, mára egytől egyig a rettegésben élő, ezért maszkot viselő rendőrség soraiból kerülnek ki, akik egy olyan legyőzhetetlennek tűnő ellenséggel találják szembe magukat a  világvége szektának is nevezhető, Rorschach maszkokat viselő nyíltan rasszista elveket valló Hetedik Lovasezred személyében, ami könnyen lehet, hogy idővel egy újabb tulsai tragédiában fog kicsúcsosodni.

Erre legalábbis rengeteg apró, vészjósló jelet adnak nekünk a milliónyi apró, ámde szívmelengető easter egg formájában, így akik behatóan ismerik az alapanyagot, vagy csak Snyder filmjének hála tisztában vannak vele, miképp milyen karaktereknek köszönhető a világ jelenlegi állapota, azok rendkívül boldogok lesznek Lindelof minden részletre kiterjedő alapossága láttán. Bár a nagy öregek közül ketten is megjelennek a Marson élő Dr. Manhattan és a Jeremy Irons által játszott, időközben megvénült Ozymandias képében, egy harmadikra pedig konkrét utalásokat tesznek többször is, ám akárhogy is, ez már nem az ő történetük, hanem azoké az újoncoké, akik módszereiket tekintve legalább olyan megkérdőjelezhető jellemek, mint amilyenek Rorschach, Éjbagoly vagy a legendás Komédiás voltak.

Noha az epizód rengeteg karaktert mozgat, mégis Don Johnson kissé kivénhedt rendőrfőnöke, valamint Regina King és Tim Blake Nelson álarcos alteregói kapják meg az igazi rivaldafényt. Utóbbira első ránézésre kapásból rávághatnánk, miképp nem több egy modern Rorschachnál, ám biztos vagyok benne, hogy ez a fajta szándékos hasonlóság csak egy ügyes trükk az írók részéről, ami semmi mást nem szolgál, minthogy a sötétben tartson minket arra vonatkozólag, vajon mi mindent tartogatnak még a számunkra. Regina King karaktere Nelsonéval ellentétben már jóval többet mutat magából, melyhez nagyban hozzájárultak a közte és a Johnson közt lejátszódó pattogós párbeszédek, melyek alapján a kettejük egyelőre titokzatos múltja még biztosan visszatérő elem lesz az elkövetkezendő epizódok során.  

Összegzésként elmondható, miszerint Damon Lindelof Watchmen sorozata az első epizódban látható témáit illetően ugyan bedobott minket a mély vízbe, amellyel ügyesen megágyazott a maradék nyolc felvonásnak, ugyanakkor karaktereit tekintve jelenleg még csak néhány ígéretesnek tűnő vázlatot volt hajlandó megmutatni nekünk. Korábbi munkáit figyelembe véve azonban semmi kétségem nincs felőle, hogy Lindelof még tartogat számunkra néhány meghökkentő karakterfejlődést, ahogy attól sem tartok különösebben, miszerint az új őrzők idővel ne léphetnének majd legendás elődeik nyomdokaiba. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.