John Lucas és Scott Moore (a Másnaposok-filmek forgatókönyvírói) legújabb rendezése, a Rossz anyák nem mást tűz ki céljául, mint hogy a családfenntartás látszat-perfekcionizmusát vegye elő és tegye azt idézőjelbe, majd a gúny céltáblájává avassa.
Amy (Mila Kunis) napjai a következőképpen telnek: felkel, reggelit készít gyermekeinek, bemegy a munkahelyére, ahol irdatlan mennyiségű feladatot végez el, majd elmegy az iskolába a gyerekeiért, otthon megcsinálja a házijaikat, eljár a gyűlésekre és mindeközben igyekszik minden egyes feladatát a lehető legtökéletesebben megoldani, hogy gyermekei véletlenül se szenvedjenek kárt semmiben és ő maga anyaként így a lehető legperfektebb benyomást keltse. Igazi mintaanya, aki családjának fenntartásáért léhűtő férjével ellentétben megtesz mindent, és aki mégsem kap ezért a csúcsteljesítményéért egy árva köszönetet sem. Ám egy nap minden szétcsúszik és hősnőnk életének egyik legrosszabb napjával kell szembenéznie: először férjét rajtakapja, amint az interneten egy másik hölggyel kavar, majd másnap lebetegszik a kutyája, leforrázza magát kávéval, elkésik a munkából, elkésik a szülői értekezletről - minden adva van tehát ahhoz, hogy az addig egyenesben tartott életvitel kiguruljon a megszokott medréből.
Amy ezek után érthető módon besokall, majd két másik anyatársával (Kristen Bell és Kathryn Hahn alakításában) az amerikai szülők elvárt tökéletessége ellen lázad fel azzal, hogy megszűnnek bejárni az SzMK-gyűlésekre, majd pedig megszűnnek részt venni minden olyan tevékenységen, amelyet feleslegesnek vélnek (mint például az évente megrendezett sütivásár). Azzal azonban nem számolnak, hogy ezzel a lázadó habitusukkal magukra haragítják az iskola önjelölt, teljhatalmat magáénak tudó és diktatórikus eszközökkel rémuralmat gyakorló Gwendolyn-ját (Christina Applegate), aki ettől a gondolattól felbőszülvén minden piszkos eszközt bevet annak érdekében, hogy a triumvirátust ellehetetlenítse.
A társadalom által rájuk erőltetett béklyók alól felszabadulván a két békésebb és megalkuvóbb jellemű anyuka kiegészülve a vadabb, szabadosabb természetű, férfifaló hölgyeménnyel (Kathryn Hahn felszabadult parádézása a film egyik kiemelkedő pontjává válik) középső ujjukat beintve rúgnak ki a hámból, veszik semmibe az addig szigorúan vett anyai kötelességeiket és dorbézolnak akár egész éjjel, hogy aztán másnap gyermekeik szemébe mondhassák teljesen egyenes arccal, hogy "Ma nem csináltam nektek reggelit.".
Lucas és Moore szinte már az abszurditás határát feszegetik a film bizonyos elemeivel, amik egy jobb film ígéretével állnak elő - a már említett, teljhatalmat gyakorló, magát mintaszülőként prezentáló Gwendolyn (Applegate jó értelemben tenyérbemászó megjelenéssel bír ebben a szerepben) aljas húzásai és megszállottsága könnyedén helyet kapna egy a szülői közösséget középpontba állító anti-utópiát ábrázoló filmben, de a film egészének egyébként megalkuvóbb és mainstream-közönséget megcélzó hangvételével szemben inkább hat túlkapásnak, mint teljes funkcióval bíró elemnek. Ugyanez vonatkozik a léhűtő, mihaszna férj túlzásba vitt ostobaságára és tunyaságára - kevesebb ez ügyben több lett volna, megértettem volna nézőként akkor is a helyzetet, ha nem csinálnak komplett idiótát a férfiból.
A film három anyukájának konvenciókkal való szemberohanása és katartikus felszabadultsága azonban nem kevés szórakoztató (mi több: kacagtató) pillanatot eredményez: élelmiszerüzlet-beli elszabadulásuk, fékevesztett házibulijuk és átszellemültségük egy filmben látott félmeztelen férfitest láttán lehetőséget adnak arra, hogy bizonyítsák, az elvetemült partizás és állatkodás nem csupán férfikiváltság, nőknek is ugyanúgy kijár. Ezzel pedig a Rossz anyák saját magát olyan filmekkel állítja párhuzamba, mint a Kész katasztrófa, a Sisters (Tina Fey-jel és Amy Poehler-rel a főszerepben), a Koszorúslányok, vagy épp a nemrég bemutatásra került Szellemirtók. És bár a felsorolt filmek többsége jobb, vagy legalábbis egységesebb stílusú darab ennél, azért minden hibája ellenére sem lehet azt mondani, hogy nem mentes mulattató pillanatoktól Moore-ék filmje. Éppen csak (hogy a negatívumok sorát szaporítsuk) nem ártott volna eldönteni, hogy a kritikusabb hangvételű, cinikusabb humor mennyire itassa át a filmet, mert az biztos, hogy bármennyire is szerették volna ezeket dominánssá tenni, a film utolsó, cukormázba fullasztott húsz perce mindezen ténykedésnek ellentmond. Megalkuvóvá és bátortalanná válik, pont mint a filmben Kristen Bell által alakított négy-gyermekes anyuka, aki szentül hiszi, hogy gyermekeit felnevelni és ellátni kizárólagosan az ő feladata. Kár.
Értékelés: 67%
Kiknek ajánljuk?
- Anyáknak és lányaiknak!
- A felszabadultabb humor kedvelőinek!
- Férfiaknak, akik azt gondolják, anyának lenni nem is olyan nehéz.
Kiknek nem ajánljuk?
- Azoknak nem, akik nem bírják elviselni, ha a nők felszabadultan viselkednek egy filmben.
- Azoknak nem, akik nem bírják elviselni, ha valamit elgányolnak egy oda-nem-illő, túlzottan bátortalan befejezéssel.