Imádom az olyan filmeket, amelyek a címűkben ismertetik az egész történetet, de azt, amit ezzel ígérnek, maximálisan be is tartják. Elvégre, amit egy Megashark vs. Octopus "műremektől várunk", az biztos nem az ember és Isten kapcsolatát taglalja (lásd. Az élet fája), és a Rémálom az Elm utcában akármelyik része sem vélhetően egy Adam Sandler színvonalú vígjátékot takar (habár Freddy humora olykor tényleg beteg). Antoine Fuqua (Kiképzés, Brooklyn mélyén) filmje sem árul zsákbamacskát, és - részben ezért - piszkosul szórakoztató.Ugyanakkor az élvezeti faktorban közrejátszik, hogy tökéletesen megidézi a 90'-es évek hazafias érzelmű filmjeit, azok minden szükséges kellékével együtt: vannak itt melldöngető patrióta szólamok, még mindig fehér elnök, gonosz terroristák, becsületes jófiú, Angela Basset. Tehát semmi újat nem mond - maximum azt, hogy a CGI-t pár röpke jelenet erejéig is képtelenek egyesek legalább kielégítően használni - de a jól ismert elemeket magabiztosan mondja fel, ezzel pedig az ostrom alá vett Fehér Házban ragadt, és kegyvesztett elnöki testőr kalandja Die Hard-abb a Die Hard-nál, legalábbis a legutóbbinál biztosan.
A csillagsávos lobogó gyakori meglengetése ellenére is azonban az emberre néha átragad egy kis félelem a terroristák offenzíváját látván, és nem csak azért, mert a koreai vonal ad az egésznek egy (remélhetőleg csak) kis aktualitást, hanem mert a néző egy alapvetően szórakoztató produktumban szembesül azzal, hogy senki sincs biztonságban, a világ vezetői éppúgy, mint az ártatlan civilek.
Persze ezek csak röpke momentumok, egy olyan filmben, ahol minden szereplőt egy mondattal lehet jellemezni, mégis a jó casting, és a rutinos színészek szimpatikussá teszik a figurákat: Gerard Butler kisujjból hozza a megtört profit, csak néhány cool szöveg, meg egy véres atléta trikó hiányzik róla, Aaron Eckhart vélhetően az acélos arcéle miatt kapta meg az elnök szerepét, semmint a színészi kihívás miatt, Rick Yune igazi utálnivaló gennyláda, Morgan Freeman pedig most is egy szent.
A manapság divatos realista akciófilmekhez képest a karakterek valóban sekélyesek, a történet nem egyszer logikai hibáktól hemzseg - és nem arra gondolok, hogy a katonai vezérkar élén egy teljesen alkalmatlan személy foglal helyet, mert ez a valóságban sem példanélküli, hanem hogy például a gépek milyen könnyen bejuthatnak Washington légterébe - ugyanakkor tegye a szívére a kezét az (miközben az amerikai himnuszt énekli), aki szerint olykor nem jó érzés egy ilyen őszintén egyszerű, de élvezetes filmet nézni. Lehet, hogy a szereplők nevére a moziból kifelé jövet már nem is emlékszünk, sem pedig a terroristák motivációira, de egy ilyen Die Hard klón után Bruce Willis különösen szégyellheti magát, és elmormolhat jó pár motherf*cker-t magában.