Tökéletes hang 2 - Kritika

Három éve a Tökéletes hang becsúszott szépen a hallójáratainkba: kellemes dallamaival, közönséges, ám még a szerethetőség határain belül mozgó humorával és „nem egészen szimpatikus, de azért tűrhető” karaktereivel többünkkel megszerettette magát. Visszanézve a filmet semmi extrának nem voltam tanúja, leginkább akkor volt működőképes, amikor a lányok összejátszva, beleadva apait-anyait előadják magukat és énekelnek meg táncolnak. Az a fajta szórakozás, ami maradandónak semmiképpen nem mondható, vannak benne megkérdőjelezhető húzások a rendező/forgatókönyvíró részéről, de a You’re Gonna Miss Me When I’m Gone egész jó dal, Anna Kendrick pedig szerethető, szóval jártunk már rosszabbul is. Plusz lássuk be, bármely film, amiben helyet kap néhány The Breakfast Club-referencia, megérdemel legalább egy kis halovány, nosztalgia által átitatott mosolyt.

Mindehhez képest a Tökéletes hang második része…Nos, túl sok újat nem mond. Amit tesz, körülbelül az első rész szintjén teszi, hasonló ritmussal és hasonló ütemben. Még a tétek is nagyjából hasonlóak, hiszen a Belláknak újra meg kell küzdeniük integritásukért, csak épp ezúttal nemzetközi színen kell bizonyítaniuk, hogy ők igenis érnek valamit. Ide pedig újra egy fiaskó vezet: a film elején egy az elnöknek tartott születésnapi fellépés során Amy (Rebel Wilson) véletlenül megvillantja a vagináját, hiszen folytatásról beszélünk, egy szimpla rókabőr ide már nem elég, nagyobb égés kell. Az incidens taccsra teszi az acapella-lányokat, kivonják őket a forgalomból, aminek köszönhetően a társaság széthúzó lesz. Nem javít a helyzetükön az sem, hogy Becca (Anna Kendrick) még mindig nem volt képes teljesen megbarátkozni annak a gondolatával, hogy tartozik valahova, és tovább üldözi azt az álmát, hogy ő egyszer híres zene-producerré válik. Azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy minden maradt a régiben, legalábbis ha a felszínt nézzük.

A Tökéletes hang 2 bár tartalmaz megannyi mulattató geget, ezek egyike sem túl kifinomult. Az első rész némileg közönséges humora megmaradt, sőt még tovább fokozták: a furcsa kínai lány pszichotikus, csendes megnyilvánulásai továbbra is szemöldökráncolóak (mellécsaptak még az etnikai sokszínűség jegyében egy nem kevésbé fura megnyilvánulásokkal rendelkező latino lányt), ahogy a versenyeket kommentelő páros férfitagja is híján van minden pc-megnyilvánulásnak. Rasszista és nőgyűlölő megnyilvánulásai a régiek, és bár ez összhangban van a film humorának nagy részével, mégiscsak elgondolkodtató ez a lépés az alkotók részéről: talán egyfajta paródiának szánták? De mit szolgál ez a paródia? Szuper kérdés, ugye? Lépjünk tovább.

Mivel folytatásról beszélünk, így a sok régi, ismerős arc mellé kell egy friss hús, akit Hailee Steinfeld személyében kapunk meg. Legacy (azaz: örökség) régi álma, hogy Bella legyen édesanyja után (akit Katey Sagal játszik), így ezúttal ő lesz az a karakter, aki az addigra szétzilált és befásult csapatba beilleszkedik. Kendrick helyett tehát most Steinfeld beilleszkedésének lehetünk tanúi, akinek álmai szöges ellentétben állnak Becca ambícióival. A film azonban kevésbé támaszkodik Steinfeld karakterére, hangsúlyossága alulmarad, inkább amolyan töltelékszerep, ami túl sok igazán hálás pillanattal nem szolgál; abszolút marginális, meg se próbáltak belőle egy „új Beccát” faragni. Persze lelkes attitűdje egyébként sem bizonyult volna túl izgalmas alapnak, Becca figurája többet rejt magában, így a forgatókönyvírók döntését meg tudom érteni. Továbbra is ő marad tehát leginkább a középpontban, az ő vívódását kell nyomon követnünk és ezúttal a nagy kérdés az, hogy vajon össze tudja-e egyeztetni egyéni álmait a csapat ambícióival és célkitűzéseivel? Túl tudja tenni magát saját egóján és képes csapatban dolgozni? A versenyre való felkészülés mellett ezek a film fő konfliktusai és mozgatórugói, melyeket Elizabeth Banks (színésznőként a Raimi-féle Pókemberekben láthattuk, rendezőként ez az első nagyjátékfilmes munkája) úgy vitt át, hogy az első részhez hasonlóan kioltott a cselekményből minden komolyabb drámát, szóval mindez csak tételesen/képletesen jelenik meg a filmen, komolyabb szenvedést ne várjunk, ez nem az a műfaj. Rebel Wilson-féle "nem túl intelligens, de a maga módján vicces"-humort viszont annál inkább, ezúttal is ő az, aki a csapat leginkább őszinte tagjaként minden jelenetben benyög valami poént...A színésznő rajongói ezúttal se fognak benne csalódni, akik viszont eddig se szerették, azok ezek után se fogják túlságosan megkedvelni.

Ennek köszönhetően a Tökéletes hang 2 bár helyenként furcsa humorú (vagy inkább közönséges) és játékidejét tekintve tovább húzódik a kelleténél, azért egyszeri kikapcsolódás gyanánt nyugodtan tehetünk vele egy próbát. A zenés filmek eszköztárát felhasználó (és azokat némileg kiparodizáló) első rész után ez a vonal ugyanúgy megtalálható, a dalbetétek fergetegessége és a fináléban látható előadás pedig feledteti a nézővel a kisebb-nagyobb bukkanókat. Végeredményében távol áll a tökéletestől, de megint, újra ki kell jelentenem: járhattunk volna sokkal rosszabbul is. https://www.youtube.com/watch?v=zdxyQPz2AXw